Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

78 Az országgyűlés képviselőházának 269. ülése '19.^2 június 19-én, pénteken. rán, amint előttünk kibontakozott, az én szememben azt jelenti, hogy a magyar társa'dalom egyesítése helyett itt tulajdonképpen annak megosztása van. A parasztszövetség helyes és jó munkát végez, ha a föld népét egy kulturális szervezetbe tömöríti, amely pártpolitikától mentesen gazdasági célokat tűz maga elé és a falu népének emelését kívánja szolgálni. Élénken emlékszem az ő szavaira, amikor azt mondotta: szeretnénk látni minden községben egy embert, aki szervezi a parasztságot, aki megtanítja a szövetkezeti munkára, könyvtárat létesít, a könyvek olvasását velük megkedvelteti, aki a szakműveltséget terjeszti és aki az ország egyetemes nagy kérdései iránt egyre finomabbá és nemesebbé teszi bennük az érzéket. Ez a törekvés azonban nem a parasztszövetség kezdeményezése volt. Ezt a törekvést — ne essék zokon az őszinte szó — Károlyi Sándor gróf, Bernáth István, Balogh Elemér, Mesfcó Pál, Rubinek Gyula, olyan férfiak indították el és kezdték meg, akiknek a korszaka nem jelentette a magyar falu elhanyagolását — amint állították. (Ügy van! a jobboldalon.) A magyar falu gondja, baja sohasem volt idegen a magyar fajiságát átérző, nadrágos ember előtt. Mi a liberális éra ellenére is küszködtünk és harcoltunk és nagy elődeink nyomdokain járva, igyekeztünk megvalósítani, hogy a magyar parasztsággal együttérezzünk és ha kell szenve'djünk is. Mélyen t. Képviselőház! A magyar falu részére kiváló szövetség működik, a Magyar Fahiszövetség, kipróbált vezetőkkel, akik szeretik, ismerik a falut, együtt dolgoztak vele éveken és évtizedeken át. Fáj a szívem, amikor most azt látom, hogy egy párhuzamos szövetség megosztani látszik ezt a munkát. Szeretném, ha az a két kéz, amely egyformán a faluért dolgozik, megtalálná egymást és kézszorításban egyesülne, (Helyeslés a jobboldalon.) mert ebben az egységben sokkal inkább látok magyar egységet és nagyobb garanciát a magyar falu bölcs vezetésére, a magyar testvériség •,megvalósítására, nemesebb és szebb jövendőre, mint abban a megindokolt, de előttem értelmetlenné vált mondásban, hogy tiltakozunk az ellen, hogy lateiner ember, nadrágos, nem parasztember helyet foglaljon a mi vezetőségünkben. Tisztelettel kérek 10 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen.) A Ház a meghosszabbítást megadja. Bencs Zoltán: Nem kívánatos út az erőknek ez a megosztása éppen a mai időkben, amikor az erők tökéletes egyesítésére van szükségünk. Hangsúlyozom, nem kifogásolom ezt, megértem a helyes törekvést, az ideális azonban mégis az volna, ha egymás felé nyúlnának azok a szervezetek, amelyek a falu érdekében dolgoznak és szeretik a falut és népét. Tisztelt Képviselőház! Ebben a gazdag és értékes vitában, amely itt előttünk lefolyt, nagyon kis epizód az én igénytelen felszólalásom. Ha azonban annyi eredmény© volna, hogy a kormány munkája iránt „való tiszteletet és megbecsülést, amelyet én őszintén érzek és amelyről meg vagyok győződve, — mert naponta látom és a sokszor kifogásolt rendeleteken keresztül is megérzem azt az éjt-napot kitevő állandó elfoglaltságot, gondot, munkát, amelyet a kormány tagjai és munkatársai S. ezen a téren folytatnak — ha előmozdítottam a kormánynak ezt a megbecsülését a bizalom irányában úgy, hogy az egész nemzet mint egy ember zárkózik fél a kormány mögé, hogy a nemzet nagy feladatait meg tudjuk oldani, akkor a legnagyobb jutalmat jelenti nélçem ez az igénytelen (felszólalás. Arról a háborúról, amelyben ma küzdünk, a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy a mi , háborúnk; nem abban az értelemben, hogy a magunk szakállára vagy erejére indítottuk volna el és viselnénk, hanem abban az értelemben, hogy résztveszünk egy keresztesháborúban, amelyben a hadicél nem területi nyereség, amelyben nem a gyűlölködés és a pusztításvágy, nem a bosszúállás az, uralkodó, hanem az európai kultúra védelme, amelyben a. családot, az egyházat, a kereszténységet védjük, a szabadságot védjük, a jövendő fejlődés lehetőségét, az egyéni érvényesülés lehetőségét védjük nemzetenként. Ebben a háborúban olyan feladatot oldunk meg és olyan vállalkozást vett vállára a magyarság, amelyben nekünk .hátul maradnunk nem lehet. (Bodor Márton: Ebben egyetértünk!) Nekünk tehát egész cselekvésünket ennek a háborús célnak kell alárendelnünk. A közellátás első feladata az legyen, hogy a front meg-kapjon mindent, amire szükség van. Ne tartalékoljanak azonban hatan, hanem egy ember, egy agyvelő tartalékoljon minden szükséges anyagot a frontra, a többi pedig egyenlően és igazságosan jusson a mögöttes területen mindazoknak, akik rá vannak utalva. Azt hiszem, ha egyetértünk ezekben az elvekben, mint ahogyan egyetértünk a küzde,. lem szükségességében is, akkor egyet tudunk érteni azokban a részletkérdésekben is. amelyek a kifogásolt rendeletek és a panaszolt bajok egészséges orvoslását célozzák és kívánják Mi a magunk részéről teljes segítséget és támogatást nyújtunk a kormányzatnak ás ezért a javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlikJ Elnök: Szólásra következik? Nyilas Ferenc jegyző: Matolcsy Mátyás! Elnök: Matolcsy Mátyás képviselő urat illeti a szó. Nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Utána szólásra következik? Nyilas Ferenc jegyző: Horváth Ferenc. Elnök: Horváth Ferenc képviselő urat illeti a szó. Horváth Ferenc: T. Ház! Bencs Zoltán képviselőtársam kifogásolta, hogy pártunk a javaslat tárgyalásával kapcsolatban nem hajlandó megszavazni a kormány részére a felhatalmazást. Bencs Zoltán képviselőtársam elismerte az erről az oldalról elhangzott sok panasz jogosultságát, a fennálló hibákat, hozzátette azonban, hogy szakemberek állnak benn és kint és a nézete, ha kintálló szakemberek volnának bent, ezek ugyanazokat a hibákat követnék el. Azt is mondotta beszédében, hogy ezt a felhatalmazást tulajdonképpen nem a kormánynak, hanem az országnak szavazzuk meg. T. Ház! Ha az volna a mi meggyőződésünk a Háznak ezen az oldalán, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben, amelyekben élünk, — elismerjük azt a sok nehézséget, amelyet a rendkívüli viszonyok a kormányzatra rónak — ha mindamellett mégis az az érzésünk volna, hogy minden, ami történik, a legtökéletesebben történik, akkor a magunk részéről sem zárkóznánk el a felhatalmazás megadása elől. Ez az érzésünk azonban nincs meg. Nincs meg az az érzésünk, hogy megtörténik a rendelkezések és az intézkedések terén az az optimum,