Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-269

Az országgyűlés képviselőházának 269. ülése 1942 június 19-én, pénteken. 75 kell értelmezni itt a bírálatot, mert az, amiről ezó van, és amire a felhatalmazás kéretik, az az államháztartás egyensúlyának, a gazdasági és hitelélet rendjének a biztosítása. Ez mind olyan elemi szükséglet egy • háborúban lévő államra nézve, amelyet ki kell elégíteni, és ezért a kormánytól a felhatalmazást megtagadni nem lehet. Ennélfogva kell, hogy mindnyájan egyetértsünk abban, hogy akár bizalommal viseltetünk, akár nem viseltetünk bizalommal a kormány iránt, ezt a felhatalmazást nem a kormánynak, hanem az országnak adjuk meg, tehát minden körülmények között meg kell szavaznunk. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A kormány él vele!) Természetesen annak a kormánynak adjuk meg, amely az ország élén van, de az országnak adjuk meg, mert hiszen ez a kormány felelős azért, hogy az ország a maga rettenetes nehéz feladatait mind közigazgatásilag, mind kormányzatilag, mind honvédelmileg ezekben a nehéz időkben is meg tudja oldani. Ha azokat a súlyos nanaszokat végigtekintem, amelyet a túloldalról, de — valljuk meg — a mi oldalunkon lévő képviselőtársaim is felsoroltak, akkor azt hiszem, hogy nagyon nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy mi tulajdonképpen a teendő e panaszok orvoslására. (Füssy Kálmán: Szakemberekre van szükség!) Azt méltóztatik mondani, hogv a kormány elzárkózik attól, hogy szakembereket vigyen a közigazgatásba. En azt találom, hogy a szakemberek a közigazgatásban benne vannak, de vannak szakemberek a közigazgatáson kívül is és ez a két szakembercsoport valahogyan nem érti egymást, az egyik szakember bírálja azt, amit a másik Szakember csinál. Ha azonban megfordítanók, és azokat a bíráló szakembereket tennők be a közigazgatás és intézkedés helyére, ahol a rohanó élet, amely nem engedi magát a rendeletek Prokrustes-ágyába szorítani, egyre új és új helyzeteket teremt, és ezekben az új és új helyzetekben sürgősen azonnal rendelkezni, intézkedni kell, és nincs idő áttekinteni a statisztikai adatok végtelen sorát, nincs idő a helyzeteket és a különbségeket egyszerre mérlegelni, akkor azok látnák, hogy a legkitűnőbb Szakember szaktudása is csődöt mond az élet tel szemben, és könnyű kimutatni, hogy a» élet bizonyos pontokon a-kiadott rendeleteknek neon felel meg, és olyan kirívó eseteket produkál, mint amilyenekre Németh Andor igen t. barátom is hivatkozott. Én is ezt a kérdést, akarom felvetni, hogy mi a teendő, de legyünk tisztában azzal, hogy irdatlan nehézségekkel kell küzdeni, és ha kicserélik a szakembereiket, azok a régi közmondás szerint eadem sed aliter, ugyanazt teszik, de máskép, és ugyanannak a kritikának vetik alá magukat, ha nem sikerül, vagy csak részben sikerül a munkájuk, mint amelynek az ig$h t. túloldal a kormány és a kormányzópárt munkáját veti ezidőszerint alá. Ennek csak egészen kis példája az, amire bátor lennék rámutatni éppen Kunder Antal mélyen t. képviselőtársam felszólalásával ^ kapcsolatban, amikor éles megjegyzés tárgyává tette azt, hogy a kormány elhanyagolja az ipari racionalizálást, illetőleg kívánta azt, hogy ezt az ipari racionalizálást a kormány minél szélesebb körben gyakorolja. A napokban hosszabb beszélgetést folytattam a magyar ipari racionalizálási bizottság egyik előkelő vezető emberével — annakidején magam is résztvettem ennek a szervnek megindításában — és egyetértően megállapítottuk azt, hogy abban a rendkívüli értékes tevékenységben, amelyet Kunder Antal képviselőtársam mint miniszter annakidején kifejtett, történetesen egyéb más fontos és értékes teendői mellett éppen az ipari racionalizálást ő sem vette volt figyefemíbe, kétségtelenül nem azért, mert az ipari racionalizálást akkor nem tartotta volna annyira fontosnak, mint ma, — bizonyára éppen olyan fontosnak tartotta — de bizonyára más, sokkal fontosabb és lényegesebb teendők háttérbe szorították nála az erről való beható gondoskodást. Az a kritika tehát, amellyel ő ma illeti a kormányt, annakidején őt is illethette volna. Ha ma ő ülne a régi helyén, bizonyára ő ellene is fel lehetne ezt hozni, vagy ha nem ezt, akkor fel lehetne hozni mást, mert olyan rendszert, olyan szervezést kitalálni és megvalósítani nem tudunk, amellyel mindenki és minden kategória meg legyen elégedve. T. Ház! Legyünk elkészülve arra, hogy a következő idők még terhesebbek és még nehezebbek lesznek. Nem ígérhetünk sem egymásnak, sem a nép nagy tömegeinek paradicsomot, de még azt sem Ígérhetjük, hogy a helyzet a bekövetkező esztendők, bekövetkező hónapok alatt könnyebbé válik. Egyet ígérhetünk: azt, hogy igyekezni fogunk becsületesen arra. hogy az egyenlő elosztás és az egyenlő elbánás minél nagyobb mértékben biztosíttassék. (Helyeslés.) Ebben tökéletesen egyetértünk a t. előttünk szólott képviselőtársammal és egyetértünk minden komoly kritikusával a mélyen t. túloldalnak. Ez a törekvés viszont a kormányban és a rendszerben megvan. Ha figyelmesen elolvassa mélyen t. képviselőtársam a pénzügyminiszter úr bajai be szédét, ebben a beszédben nagy körvonalakban és nagy elvekben meg van jelölve mindaz, amit a kormányzat és a csúcsminiszter úr a gazdasági élet egyensúlyának érdekében szükségesnek tart és aminek a megvalósítására készül. Kiemeli azt az állandó és fokozott kötelességteljesítést, amellyel a Hinterland a fronton küzdő hadsereggel szemben tartozik. Nincs különbség ma a front és mögöttes terület kötelességteljesítése közt; éppúgy kell vállalni az áldozatot és a lemondást itthon, mint ahogy az áldozatot és a lemondást vállalják és meghozzák a mi fiaink odakinn a fronton. És itt szinte fülembe cseng Németország nagy Führerjének legutóbbi hatalmas beszédében kiadott jelszava: Senkinek sincs joga ma arra hivatkozni, hogy ebben vagy abban külö nösebb sérelem érte, mert mindenki alá van rendelve a nemzet és a közösség nagy érdekeinek, annak a legnagyobb érdeknek, hogy ezt a háborút minden körülmények között meg kell nyernünk (Ügy van! Ügy van!);^ lehetnek egyik vagy másik kategóriára nézve sérelmek, helyi eltolódások, akadhatnak az élet által produkált nehézségek, amelyek jogos panaszok forrásai, ezek azonban egyéni orvoslás tárgyai kell, hogy legyenek, nem pedig egy nagy bizalmatlanság forrásai, amelyek meggyengítik a nemzet erejét és veszedelmesen meggyengíthetik azt az összetartó egységet. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) amely nélkül nem vagyunk képesek helytállani az európai kataklizmában (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem azt jelenti ez, mélyen t. képviselőtársaim, hogy ilyen bizalmatlanság forrását látom én a túloldal kritikájában. Én csak azt