Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-282

512 Az országgyűlés képviselőházának 128/1942. kih. számú megkeresése szerint neve­zett képviselő ellen kihágás miatt büntető el­járás tétetett folyamatba, mivel a tulajdonát képező Kispest, Erzsébet-tér 13. szám alatt lévő bérházában a városi vízvezetéki szabály­rendelet 26. §-ára és a Budapest székesfőváros vízművei »Védekezés a fagy ellen« felhívásá­nak 5. pontjára hivatkozással, 5 fokos hideg­ben fagyveszély miatt a vízszolgáltatást este 10 órától reggel 6 óráig szüneteltette, ami el­len r egyik lakója, Baltazár Imre tisztviselő á hatóságnál panaszt emelt. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatoságtól érkezett. Azt, hogy bűncselekmény elkövetése valószínűsítettnek látszik-e, a bizottság megállapítani nem tudta, mert a felterjesztésben nincsen olyan jogsza­bály megjelölve, amelynek alapján a szóban­forgó cselekmény bűncselekménnyé minősül­hetne, ezért a megkeresés nem felel meg az 1884. évi december hó 23. napján kelt 56.440. I. M. számú rendeletben megszabott kellékek­nek, zaklatás esete forog fenn, a bizottság ja­vasolja a t. Képviselőháznak, hogy a megke­resést utasítsa el és Csoór Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fék Elnök: Miután szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem, a t- Házat, méltóztatnak-e a men­telmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfo­gadta és Csoór Lajos képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 668. számú jelentése Peyer Károly képviselő úr mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. vitéz Zerinváry Szilárd előadó: T- Képvi­selőház! A budapesti kir. főügyészség 5.367/1942. f. ü. szám alatt Peyer Károly országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. büntetői járás­bíróság B. VI. 16.886/2—1942. számú megkere sése szerint dr. Kuncze Lajos ügyvéd, székes­fővárosi törvényhatósági bizottsági tag, buda­pesti lakos főmagánvádló feljelentésére az 1914:XLI te. 2. §-ába ütköző, a 4. § 2. bekez­dése szerint minősülő becsületsértés vétsége és ugyanazon te. 22. §-ába ütközői meghalt em­ber meggyalázása vétsége miatt nevezett kép­viselő ellen a bíróság büntető eljárást indí­tott a következőkben említett, sértő kijelen­tései miatt: 1941. évi november hó 10- napján a székes­fővárosi közigazgatási bizottság ülésén Peyer Károly beszéde közben a közigazgatási bizott­ságra vonatkoztatva azt mondta: »Itt nincs világosság, itt sötéség van még akkor is, ha lámpák égnek«, miért is a bizottság elnöke nevezettet rendreutasította. Emiatt keletke­zett vitába közbeszólt dr. Kuncze Lajos fő­magánvádló és azt mondta: »Itt nem lehet így beszélni«. Erre a közbeszólásra Peyer Károly azt kiáltotta dr- Kuncze felé: »Maga óbudai braunhaxler«. Majd Kuncze Lajos ama vála­szára, hogy »Még mindig különb ember va­gyök, mint maga, hiszen kommunista volt«. Peyer azt felelte: »Az öreganyja, maga tróger, kommunista volt az öreganyja magának, maga hülye, majd lecsukatom«. A bizottság megállapította, hogy a meg­282. ülése 1942 július 14-én, kedden. keresés illetékes hatáságtól érkezett. Az össze­függés nevezett képviselő személye és a vélel­mezett bűncselekmény között nem kétséges. I- A feljelentés tárgyát képező bűncselek menyben Kuncze Lajos ügyvéd sérelmére el­követett becsületsértés tényálladéki elemei állapíthatók meg, ezért a mentelmi bizottság javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Peyer Károly országgyűlési képviselő mentelmi jogát az 1914 :XLI. te. 2. §-ába ütköző és a 4. $ 2. be­kezdése szerint minősülő becsületsértés vétsége miatt függessze fel. IL A mentelmi bizottság úgy találta, hogy az adott tényállás nem látszik a meghalt em­ber meggyalázása vétségének tényálladéki ele­meit kimeríteni, ezért javasolja a t. Képvi­selőháznak, hogy Peyer Károly országgyűlési képviselő mentelmi jogát az 1914:XLL te. 22. §-ába ütközői meghalt ember meggyalázása vétsége miatt ne függessze fel. Elnök: Miután szólni senki sem kíván, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a mentelmi bizottságnak a becsületsértés vét­sége tekintetében tett javaslatát elfogadni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javasla­tát elfogadja és Peyer Károly képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben felfüggeszti. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a men­telmi bizottság javaslatát meghalt ember meggyalázásának vétsége tekintetében elfo­gadni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadja és Peyer Károly képvi­selő úr mentelmi jogát ebben az ügyben nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 669. számú jelentése Haulik György képviselő úr men­telmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. vitéz Zerinváry Szilárd előadó: T. Képvi­selőház! Nyitra-Pozsony vármegye tiszti fő­ügyésze 6/1942. szám alatt Haulik György or­szággyűlési képviselő mentelmi jogának fel­függesztését kérte, mert a m. kir. kereskedb lem- és közlekedésügyi miniszternek leirata alapján a vágsellyei járás főszolgabírójá­nak megkeresése szerint nevezett képviselő ellen színleges iparűzés által elkövetett kihá­gás miatt büntető eljárás tétetett folyamatba. A bizottság megállapította, hogy a meg­keresés illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés nevezett képviselő személye és a vé­lelmezett bűncselekmény között nem látszik kétségesnek ugyan, de a felterjesztett iratok adatai alapján a színleges iparűzés által elkö­vetett kihágás elkövetése megállapítható nem volt, zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Haulik György or­szággyűlési kéüviselő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Elnök: Miután szólni senki sem kíván, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a men­telmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfo­gadta, vagyis Haulik György képviselő ur mentelmi jogát ebben az ügyben nem fug­Következik a mentelmi bizottság 670. számú jelentése ' Spreitzer 'Józisef országgyűlési kép­viselő úr mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. . vitéz Zerinváry Szilárd előadó: T. Képvi­selőház! A szegedi kir. főügyészség 2982/1942,

Next

/
Oldalképek
Tartalom