Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-281

484 Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1U2 július 10-én, pénteken. telek, vannak körülmények és mellékkörülmények. Méltóztassék nekem megengedni, mint egyszerű székely kisgazdának, hogy nem tudományos könyvekből, hanem fiatal korom ellenére az életben szerzett tapasztalatokból és a körülöttünk gazdálkodó gazdák megfigyeléséből, hadd mondjak véleményt. Az a szerény meggyőződésem, hogy a jó gazdálkodásnak első feltétele az, hogy a gazda szeresse a földjét, rendíthetetlenül ragaszkodjék a földhöz. Második feltétele: a szorgalmas, kitartó munka, harmadik: a foglalkozás szeretete, negyedik: a gazdasági ismeretek birtoklása, az ötödik — az ötödiknek említem, bár lehetne vitatkozni azon, hogy Ötödiknek vagy elsőnek kellene-e lennie — a gazdálkodás jövedelmezősége, vagyis az anyagi erő. Nagyon sok olyan embert láttam, aki bizonyos ismeretekkel rendelkezett, de nem volt meg a kellő anyagi ereje, nem tudta tudását sem a magái, sem az ország számára megfelelően értékesíteni. Ügy látom, hogy a gazda mindezeknek a feltételeknek birtokában kell hogy legyen, ha jót és sokat akar produkálni. örömmel állapítom meg, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat gondoskodik ezeknek a feltételeknek megteremtéséről, ezeknek a szükségleteknek a kielégítéséről. A felsorolt feltételek között szerepel például a szakoktatás. Elismerem, hogy a kisgazdatársadalom az, amely a legkevésbbé ismeri foglalkozását, hiszen nem járt olyan iskolába, ahol mezőgazdasági ismeretekre tett volna szert, legfeljebb édesapjától, szomszédjától vagy a falu valamelyik gazdájától tanulta meg azt, hogy hogyan gazdálkodjék, de ő maga iskolában nem tanulta, tehát a kisgazdatársadalomban hiányzott a széleskörű gazdasági ismeretek terjesztése. Végtelen örömmel tölt el, hogy a földművelésügyi kormányzat ezt belátta és «zen a helyzeten feltétlenül segíteni akar. En mint kisgazda, nem is foglalkozom az akadémiákkal, hiszen nekünk nincs szükségünk akadémiákra, a vezető, nagyobb pozíciót betöltő, a gazdasági életet irányító embereknek van erre csak szükségük. A földön, a kisbirtokon gazdálkodó embernek nincs akadémiára szüksége. Gondoskodik a törvényjavaslat a középfokú mezőgazdasági iskoláról. Ez már közelebb áll a kisgazdatársadalomhoz, erre már inkább van szüksége, mert hiszen, ha egykét módosabb gazda gyereke ilyen középfokú gazdasági iskolát elvégez és visszamegy a falujába, ott példaadón, iránytmutatóan tud gazdálkodni és ezzel hasznára van gazdatársainak és az egész országnak. Még szélesebb körben és még nagyobb számban tervezi a javaslat a téli gazdasági iskolákat. Ez még közelebb áll a kisgazdatársadalomhoz, mert hiszen ez a téli iskola csak öt-hathónapos, amikor a mezőgazdasági ifjúság ráér a mezei munkálatok mellett ennek elvégzésére. Nagyon helyesnek látom a törvényjavaslatban a téli gazdasági tanfolyamok rendszeresítését. Az előttem szólott Kiss Kálmán képviselőtársam említette, nekem is fel kell említenem, hogy az Erdélyi Gazdasági Egyesület a román megszállás utolsó éveiben, de a múlt esztendőben is télen évenkint rendezett nagyobb számban két-háromhetes télií gazdasági tanfolyamokat. Ezek a tanfolyamok kitűnően beváltak, nagy előnyeik voltak. A tanfolyam hallgatója volt annak a községnek egész gazdatársadalma, Ü2 esztendőstől fel egészen 80 évig, talán mondhatni, minden egyes gazda, aki abban a, községben lakott, de ezenfelül még a szomszédos községek tanulnivágyó gazdái is elmentek a tanfolyamra. Megjelentek a tanfolyamon, meghallgatták azt a tanítók, papok, gyógyszerészek, tehát a faluban levő intellektuelek is. Ha nem is adott mezőgazdasági ismereteket teljes száz százalékban, hiszen ezt két hét alatt nem lehet elsajátítani, megvolt azonban a tanfolyamoknak az a nagy előnyük, hogy felkeltették hallgatóikban a tudás, a tanulás vágyát, a jobbos többtermelés iránti kedvet. T. Ház! Én ezeket a tanfolyamokat megfigyelve és minden más megnyilvánulást is figyelemmel tartva, meg kell állapítanom azt, hogy az erdélyi magyar kisgazdatársadalom akar tanulni, akar haladni, akar gyarapodni, akar fejlődni, akar többet és jobbat termelni, csak segítségére kell jönni, minden rendelkezésre álló eszközzel gyorsan a segítésére kell menni. A javaslat gondoskodik, illetve intézkedik a szerződéses mintagazdaságok felállításáról. A termelés fokozása szempontjából nagyon helyesnek látom ezeknek a gazdaságoknak felállítását, természetesen az a fontos, hogy a kiválasztásnál ne érvényesüljön semmi egyéb, csak a (Gosztonyi Sándor: Protekció!) szaktudás, minden protekciótól mentesen azt a gazdiát nyilvánítsák mintagazdának, aki a gyakorlatban való gazdálkodása folytán arra érdemes és már eddig is érdemeket szerzett abban a községben vagy azon a vidéken. T. Ház! A talaj termőerejének fenntartása nagyon fontos probléma a gazdálkodásnál. Megfigyeltem Háromszéken, odavaló vagyok, hogy az a visszacsatolt erdélyi megyék közt — előre kívánom bocsátani — gazdaságilag a legfejlettebb. Ezzel nem mondom azt, hogy fejlett, de másokhoz viszonyítva valamivel fejlettebb. Meg is indokolom, hogy miért fejlettebb. Azért fejlettebb, különösképpen azért fejlett Alsó-Háromszék gazdálkodása, mert mellette van és volt Brassó vármegye, annak szászlakta vidéke, amely a gazdasági kultúra magas fokán áll. Tárgyilagosnak kell lennem, akár akarom, akár nem, meg kell mondanom, hogy sem Nagy-Romániában, — ahogy ők mondták, de hiszen efég nagy volt, sajnos — se Magyarországon nincs egy vármegye, amely gazdasági kultúrában olyan magas fokion állna, mint Brassó vármegyében a szászok. Összeköttetésben voltak Németországgal már a világháborút megelőzően is, megvolt az osztrák-magyar monarchia, ők közvetlenül szállítottak Bécsnek, a közvetítőkereskedelem ki volt kapcsolva, hizlalt az a gazda, akinek 20 hold földje Volt, 20 darab ökröt. így anyagi ereire tettek szert és meglehetősen magas kultúrájú gazdaságot vittek. Ez a vármegye befolyással volt Háromszék vármegye gazdasági fejlődésére is, mert a háromszéki gazda felment Brassó vármegyébe, jómagam is nagyon sokszor fordultam meg ott és láttam, hogyan megy ott a gazdálkodás. Nekem feltűnt legelőször 1914-ben, amikor egyszer Botfalván jártam, hogy egy szász öt lovalj szántott. Leszálltam a szekeremről és megnéztem, mit csinál az a szász, láttam, hogy öt hatalmas Nonius-lóval szántott. Ez hatással volt ránk. Megpróbáltuk mi is. Rögtön négy lovat fogtunk be, utánoztuk őket és meg is volt az