Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-280
Az országgyűlés képviselőházának 280. számadatok alapján próbálják a mezőgazdaság jövedelmezőségét megállapítani, akkor rájönnének, hogy milyen keserves küszködések árán tudják a kisgazdaságok magukat fenntartani. A mezőgazdaságot még ma is mostoha kezelésben részesítik. Miért nem jár a mezőgazdaság befektetett tőkéje után az őt megillető kamat, amelyet mindenki más felszámít magának ebben az országban? Miért nem tudjuk még mindig gazdaságunkat korszerű gépekkel felszerelni? Talán azért, mert nem vagyunk tisztában annak jelentőségével vagy talán azért, mert maradiak vagyunk és nem akarunk tanulni és előrehaladni? Nem. Ez a gazdasági kényszer, mert a mezőgazdasági árak alacsonyak voltak és nem engedik meg a beruházást. Az árak alacsonyan vannak megállapítva, különösen az élet fenntartásához és a gazdasági élet folytatásához szükséges eszközökkel összehasonlítva. A parasztember régi értékmérője a búzavaluta volt. A parasztember mindig búzával számolt és számította minden egyéb termeivénynek vagy más iparcikknek árát. (Börcs János; Ez volt a főtermény!) Ha most a búzamérőt próbáljuk újból alkalmazni, rá fo* gunk jönni arra, hogy hányszorosan maradt el a búzának és egypb mezőgazdasági termeivényeknek ára az ipari cikkektől, amelyekre a mezőgazdaság rá van szorulva. Ahány százalék visszaesés mutatkozik a búzaár és az ipari árak között, annyi százalékkal esett vissza a mezőgazdaság az utóbbi időben. Ez olyan bizonyíték, amelyet; tagadásba venni nem lehet. Számtalanszor hangoztatták, amikor a búzaár emelését említettük, hogy túlzottan magas árakat akarnak a gazdák és talán jogosulatlan haszonhoz akarnak jutni. Mi sokszor hangoztattuk, hogy a mezőgazdaság boldog volna, ha a búzaárak nem fölfelé, hanem lefelé ívelnének és minden egyéb is visszatérne a régi értékmérő, a búza ára arányában. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nagyon fontos dolog!) De a mezőgazdasági termeivények, produktumok és az ipari árak között olyan eltérések vannak, hogy valósággal láz tört ki abban az irányban, hogy különböző különleges növényeket termesszenek. Ez nem volna baj, hiszen előbb-utóbb úgyis rá kell térnünk, ha nem éppen egy háborús év közepén volnánk, amikor a legszükségesebb kenyérmagvak termelésére kell a fősúlyt helyeznünk. A mai ármegállapítások szerint a gazdáknak ma a legrosszabb üzlet búzát és kukoricát termelni. Nehéz a kenyér- és a zsírellátás és érthetetlen, hogy mégis ennek a két főterményünknek az ára van legjobban leszorítva. Mivel az emberi természetben benne van a több-bevételre való törekvés, de a saját gazdaságának fenntartása is kényszeríti erre, könnyen megtörténhetik, hogy a jövőben talán éppen ennek a két főterménynek termelése szorul majd legjobban háttérbe és ebből fogunk majd legkevesebbet termelni. Érthetetlen, mélyen t. Ház, a pénzügyminiszter hajthatatlansága, mert hiszen úgy halljuk, hogy talán ő, mint gazdasági csúcsminiszter, nem akarja azt, hogy a mezőgazdaság árai valahogyan arányba kerüljenek egyéb termeivények áraival. Valahogyan a csúcsminiszter úrnak is tudomásul kellene azt vennie, hogy ez az ország elsősorban mégis csak mezőgazdasági állam és nem ipari és nem bankállam. Tehát a mezőgazdaság tönkreülése 1942 július 9-én, csütörtökön. 445 tételét semmi körülmények között nem szabad megengedni. De legyen szabad rámutatnom, éppen az újabb gabonarendelettel kapcsolatban, egy nagyon sérelmes intézkedésre, amely szerint azok a gazdák, akik tudomásom szerint július 20*-áig beszállítják a maguk terményeit, terményeik után 15 százalék korpát kapnak vissza. Senki sem tehet arról, hogy esetleg nem szikes vagy nem homokos területen van a termése, ahol a termeivények hamarább beérnek és így jogosulatlan haszon az, ha az egyik gazdát a másikkal szemben ilyen módon kárpótolják. De még sérelmesebb a rendeletnek az a része, amely csak a száz mázsa gabona beszállítása után teszi lehetővé a korpa visszaadását. Ez tisztán és teljes egészében a nagybirtok kedvezményezését jelenti, mert kisgazda kevés lesz olyan, különösen a mai kevés búzatermeléssel kapcsolatosan, aki 100 mázsa búzát be tudjon szállítani és nem fogja visszakapni a maga korpáját, a nagybirtok azonban a maga 100 mázsáját azért, mert annak gépe van, mindjárt le tudja szállítani július 20-ára, hozzá tud jutni a korpához. A kisember pedig egyáltalában nem tud hozzájutni. Egyenesen kisgazdaellenes intézkedés ez, akkor, amikor mindig a kisgazda támogatásáról beszélünk. Hazafias kötelességekről szoktunk ma nagyon sokat beszélni, különösen a mezőgazdaság felé címezve, hogy nem lehet nézni^ az egyén hasznát, hogy mindenkinek teherbíróképességének legvégső határáig le kell mondania. A mezőgazdaság ezlt meg is tette, ha nem tette volna meg, rákényszerítették volna. De ennek nem szabad egyoldalúnak lenni, a mezőgazdaságnak vállalni kell bizonyos részt, nagy részét vállalnia kell, de akkor vállaljon megfelelő részt mindenki ebben az országban gazdagságának és vagyoni állapotának arányában, mert nem engedhető meg az, hogy valaki ebben az országban a mezőgazdaság tönkretételéből meggazdagodhasson. (Börcs János: Pedig ez lesz... — Zaj.) A mai földárak magasan vannak forgalomban, különböző vidékek szerint háromszorosára, négyszeresére, ötszörösére emelkedtek a földárak. Ha nézzük, hogy kik vesznek ma földet, azt látjuk, hogy nagyon kevés közöttük a mezőgazdasággal foglalkozó ember, ezek a mai terményárak és jövedelem mellett nem tudják a földet megvenni. Van ugyan törvényünk, hogy elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozókat kell földhöz juttatni, ellenben a gazdasági albizottságok kénytelenek a földet másoknak átadni, mert nincsen rá a mezőgazdasággal foglalkozó jelentkező. (Pándi Antal: Dehogy nincs! Van, csak nem intézik el!) Azt látjuk, hogy nagyon sokszor otthagyják az emberek a földet, eljönnek Pestre, más városokba vagy bárhová, ott más foglalkozásbeli munkát vállalnak, mert bárhová mennek, kevesebb fizikai munkával könnyebben meg tudnak élni, mint kinn a földön. A földnek nincs meg az a vonzóereje, amely a múltban megvolt. Nem érezzük, hová fog vezetni, ha a magyar föld szeretete és a magyar földhöz való ragaszkodás kihal az emberekből és a föld szeretete helyett valami keserű csalódás és fásultság költözik a lelkekbe. A tanult és az érettségizett parasztgazda már nem akar viszszamenni a földhöz. A kisgazdalányok inkább mennek férjhez községi, állami vagy bármilyen más tisztviselőhöz, mert a föld még ma sem kapta meg az egyenjogúságot más terme64*
