Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-279

Az országgyűlés képviselőházának politikai^ ellenzéke hány újságban jelentkezikNe méltóztassék sértőnek tekinteni azt a kapcsolatot, amelyre rá akarok mutatni, de ez a Jiülső olvasó előtt így tűnik fel, akár tetszik a t. túloldalnak, akár nem. Az az érzésünk, hogy a Népszavától kezdve az Esti Kurir-on, a 8 Órai Ujság-on és más zsidó újságokon keresztül (Maróthy Károly: A Pester Lloyd-ig!) ma a magyar nyelven megjelenő ujságterniékeknek talán több, mint 90%-a kormánypárti. (Maróthy Károly: Kilencvenkilenc!) Mondom tehát, hogy a sajtóirányítás tekintetében soha még kormány ilyen könnyű helyzetben nem volt. A sajtóirányításnak csak akkor van jelentősége, a sajtóirányításnak mindenki által koncedált, elismert célja csak az lehet, ha arra törekszik, hogy a kormányzat nemzetpolitikai irányának teremtsen megfelelő közvéleményt. Az tehát, amire az előbb utaltam a zsidó újságok kormánypártiságával kapcsolatban, többek között ezért sem érthető- Nem érthető azért, mert _ tudomásunk szerint — és a kormányzat minden politikai megnyilatkozásából ezt lehet kiolvasni — a magyar kormány a maga nemzetpolitikai irányát már eldöntötte, nemcsak a külpolitikai irány határozott és becsületes vállalásával és teljes szolgálatával, de eldöntötte befelé is. Annál kevésbé értjük tehát a magyar sajtónak ezt a valóban érdekes és különös helyzetét, hogy az, mint felsoroltam, a legszélsőbb vöröe újságtól kezdve, végig az összes zsidó lapokon — egy-két kivételtől eltekintve, amelyek a nemzetiszocialista gondolat jegyében állanak — mind kormánypárti. Egy pár konkrét esetet fogok felhozni azért, mert nem értjük, hogyan keletkezhettek ezek az esetek; még akkor sem értjük, ha elfogadjuk a sajtóirányítás szükségességét, de természetesen a sajtóirányítás létjogosultságát úgy értelmezzük, ahogyan én az előbb definiáltam. Elmondok egy pár konkrét esetet. Vitéz Jaross Andor, pártszövetségünk pártvezetője és a Nemzetőr című pártlap főszerkesztője katonai szolgálatot teljesít, kiment a frontraAmbrus József, ugyanennek a lapnak^ felelős szerkesztője katonai szolgálatot teljesít, szintén kiment a frontra- Lapunk ezt a hírt négy sorban próbálta megírni, azzal, hogy kaptunk tőlük két tábori lapot, üdvözletet küldenek a bajtársaknak és lapunk olvasóinak. Ezt a cenzúra nem engedélyezte. Hát ha ez katonai érdekeket sért, akkor minden további nélkül el is fogadjuk a cenzúra intézkedését. (Maróthy Károly: Abszurdum!) Bírálja el ezt a katonai cenzúra, nem vagyunk hajlandók ' a katonai cenzúrával perbeszállni. De nem értjük ezt a döntést, s meg is mondom azt a konkrét esetet, ami miatt nem értjük. Egyik előkelő politikusunk fia kiment a frontra és búcsúztatásáról hasábokban cikkezett az egész kormánysajtó. Bocsánatot kérek, ne méltóztassék azt mondani, hogy én itt kifogásolom azt, ha ep-y előkelő politikus elbúcsúzik a fiától és erről ad valamit közzé a sajtó. Tudom, hogy ennek megvan a maga propagativ jelentősége is abban, hogy az a kicsi ember azt mondja: lám csak, elmegy a nagykutyának a fia is, nemcsak a mienk, ahogy ők kifejezik magukat. De nem értjük meg, miért nem lehetne a legszárazabban és a legbarátságosabban megírni azt is, hogy vitéz Jaross Andor és Ambrus József a fronton KÉPVISELÖHAZa ÜTfPLÓ XIV. 279. ülése WA2 július 8~án, szerdán. 407 vannak. Mert nálunk is van a pártban egy előkelő politikus — hogy ezt a kifejezést használjam, — akinek a fia szintén kiment a frontra. Ez sem olyan nagy dolog, mert sok apának a fia kimegy ma a frontra- Eszünk ágában sem volt ezt megírni, eszünk ágában sem volt oldalas búcsúztatókat csinálni róla(Maróthy Károly: A cenzúra csinálja a politikát, amikor nem engedi megírni.) Egy másik érdekes dolog a következő konkrét eset. Itt elhangzott vitéz ImrédyBéla és Rajniss Ferenc képviselő úrnak egy-egy sürgős interpellációja. Meg kell mondonom, hogy a magyar sajtónak erről szóló tudósítása csodálatósképpem az eddigi gyakorlathoz képest szokatlanul korrekt volt. A kormánypárti lapok az interpellációkat és a miniszterelnök úr válaszát, minden különösebb, nagyobb Aufmachung nélkül, ahogyan a sajtó mondja, korrektül hozták. De itt egy olyan külöiaös jelenséget figyeltünk meg, amire eddig nem volt példa: a kormány németnyelvű félhivatalosa 'viszont) a miniszterelnöki választ úgy hozta ki, mint egy mindenit lehengerlő na^gy politikai győzelmet. Ezt nem értjük. (vitéz Imrédy Béla: Senki sem vette észre a győzelmet!) Igen érdekes mozzanat volt a legutolsó Hóman Bálint beszéd sorsa. Minden távozófélben levő minisztert elfog búcsúzásakor a melankólia és elég gyakran megtörténik a magyar közéletben, hogy a minisztertől ilyenkor őszinte, bátor megnyilatkozásokat hallunk. Hóman Bálint székesfehérvári beszédében volt egy pár nagyon érdekes mondat, amit nagyon szívesen elolvastunk volina magyar nyelven. Itt megint az a furcsa dolog történt, hogy ezt viszont csak a Deutsche Zeitung hozta ki. Ezt a szempontot szintén nem értjük. Itt vain egy másik nagyon érdekes dolog. Különösen a túloldalon ülő képviselőtársaim nagyon jól tudják, hogy az Athenaeum átállításában nemcsak szerény személyem, de néhányan közülünk, akik ezen az oldalcwi ülünk, résztvettünk és hogy cselekvő részünk volt a Miklós Andor-féle sajtó megfőjtásában. Nem tudom, hogy ezért van-e — majd megmondják azok, akikre célzok, — de csodálatos módon az Athenaeum sajtóorgánumaiban köyetekezetesen elhallgatják vitéz Imrédy Béla és vitéz Jaross Andor neve elől a »vitéz«^ megkülönböztető címet. Ne vegye rossznéven a minisizterelnökségi sajtóosztály, vagy a minisztérium, ha talán mégis csak joggal utasítást, irányítást keresüink ebben. Ha nincs így, nagyon boldogan fogadjuk, mi megmondtuk és majd talán intézkednek. Ne tessék azt mondani, hogy ez kicsi dolog. Bocsánatot kérek, azért a vitézségért meg kellett dolgozni. Mindannyian tudjuk, hogy azt mégsem osztogatták ingyen, azért kellett valamit produkálni és produkált is az, aki a világháborúban a vitézséget a maga áldozatával megszerezte. Ne méltóztassanak tehát az arizált Athenaeumban ilyen rejtett bosszúvágyból így eljárni, és ne méltóztassanak ezzel csökkenteni próbálmi ezeknek az uraknak az érdemeit nagy publicitásuk előtt — amely valóban nagy — azzal, hogy elsikkasztják a »vitéz« jelzőt (Maróthy Károly: Miklós Andor szelleme visszajár.) Egy másik dolog, amely nem újságokra, hanem sajtótermékekre vonatkozik. Én brutá®