Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-277

344 Az országgyűlés képviselőházának javaslat igen erős hatással. Huszonhat esz- i tende je, vagyok a mezőgazdaság szerény mun- | kása (Éljenzés jobbfelől.) és nagyon boldog vagyok, hogy itt ehhez a javaslathoz szólhatok, mert egész eddigi életemet a mezőgazdaságnak szenteltem. (Meskó Zoltán: Ez így van!) A másik, számomra ennél is fontosabb szempont az, hogy azt a. gondolatot, hogy a mezőgazdaságfejlesztési törvényre szükség van, ebben az országban én vetettem fel először — a Duna—Tisza-közi Mezőgazdasági Kamarában — és én dolgoztam ki először egy ilyen tervet, amelyet kamarám 1933 június 30-án terjesztett fel az akkori miniszterelnök úrhoz. E gondolat fontosságát . érezte meg Teleki Mihály gróf, kamaránk akkori elnöke, aki amikor miniszter lett, hozzáfogott ennek a javaslatnak a kidolgozásához. Illesse őt ezért elismerés. De elismerés kell, hogy illesse mos; tani földművelésügyi miniszter urunkat is, aki nem követi a miniszterek régen szokásos politikáját, hogy minden rossz, amit az elődjük csinált és félreteszik, hanem igenis kézlevette. kidolgoztatta és a Ház elé hozta ezt^ a nagyo.n komoly feladatot, amelyet most tárgyalunk. Ismétlem, nagy öröm számomra, hogy én, aki a gondolatot felvetettem, az első tervet kidolgoztam, most itt, mint vezérszónok szólhatok ehhez a javaslathoz. Őszinte köszönetet kell mondanom a mi.niszter úron és munkatársain kívül a pénzügyminiszter úrnak is, aki megérezte a javaslat óriási " jelentőségét és vállalkozott arra., hogy az ezermillió pengőt tíz év alatt ebből a célból rendelkezésre fogja bocsátani. T. Ház! Ez a törvényjavaslat a mezőgazdálkodás két alaptényezőjét érinti elsősorban, a földet és az embert. EiMiek a két tényezőnek a szerepéről és helyzetéről kívánok itt a Javaslat kapcsán egyet-mást elmondani. A föld nemzeti és állami létünk alapja, a fejlődés és boldogulás tényezője, de nálunk ezenkívül a föld: a haza. Ennek a magyar földnek szíve van, amely ott dobog a hasadó barázdában, ennek a földnek lelke van, amely szétárad a föld térségein és megtölti mindazokat szeretettel a föld iránt, akik ezzel ; a földdel foglalkoznak. Pétain, a \ francia államfő újévi rádióbeszédében felhívta a francia népet a francia föld szeretetére. Azt mondotta, hogy térjen vissza a francia nép a föld; höz, mert csak az a nép lehet igazán nemzeti irányban haladó, amely a földet szereti Valóban szükség van erre, hiszen a legutóbbi kimutatás szerint Franciaországban már közel hatmillió hold föld van parlagon. Az ember kétféle minőségben szerepel ebben a javaslatban, egyrészt mint a föld tulajdonosa, másrészt mint az, aki a földet munkálja. . Nevelnünk kell azt az embert, aki a földdel foglalkozik. A földhöz érteni kell. Nem lehet a földet mindenkinek a kezébe adni, mert ahhoz szeretet, szaktudás és komoly, verejtékes munka kell. A javaslat ezt a szaktudást adja. A szeretetnek benne kell lennie abban, aki a földdel kíván foglalkozni és nekünk azt, aki a földdel foglalkozik, nemcsak arra kell megtanítanunk, hogyan kell alkalmazni a gépeket, hanem arra is, hogyan kell szeretni azt a mezőgazdasági munkást is, aki a földet munkálja meg nekünk, arra is, hogy a gazda legközvetlenebb munkatársa, a munkás, milyen érték és kincs a termelésben. Ennek a munkásnak értékéről és neveléséről sem szabad megfeledkeznünk. Különösen fontos az ember a föld megmunkálásában azokon a te277. ülése 19 U2 július 3-án, pénteken. rületeken, amelyeken fokozott erőfeszítés, fokozott áldozat kell ahhoz, hogy a föld valóban teremni tudjon. Az alföldi szikes és homokos területeken több verejték, több munka és áldozat kell a föld megműveléséhez. Ilyen munkás és áldozatos az alföldi magyar, akinek erejét az acélos búzáért folytatott küzdelem acélozta meg, a felkelő nap heve formálta gerincét és az Alföld végtelen rónasága tette szabaddá, lelke »»árnyalását. Ezt az embert meg kell becsülnünk, amikor erkölcsi támogatással és anyagi eszközökkel melléje állunk, hogy segítsük őt a föld megművelésében, mert az ezért a földért élő és haló magyar emberért élni, égni és elégni is érdemes — mint Kecskemét kiváló főispánja mondotta. A föld és az ember közös munkájából lesz a gazdálkodás. Ebből lesz az eredmény vagy eredménytelenség, a fejlődés vagy hanyatlás. A gazdálkodáson csak úgy lesz áldás és eredmény, ha érdemes termelni. Köztudattá kell tennünk, hogy olyan termelési és árpolitikának kell lennie ebben az országban, amely mellett érdemes termelni (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és lehetővé kell tennünk, hogy mindenki olcóbban, könnyebben és eredményesebben termelhessen. T. Ház! Rátérve magára a Javaslatra, először is meglep bennünket az a bőkezűség és nagyvonalúság, amellyel a f öldmívelésügyi kormányzat az iskolapolitikát, az oktatás kérdését kezelni kívánja. Az eddigi miniszterek, kormányok közül egyiknek sem volt ilyen nagyszabású iskolapolitikája. A javaslatban nemcsak az iskolai, hanem az iskolánkívüli oktatás is olyan kereteket kap, amelyek — remélni lehet — valóban arra a színvonalra juttatják a föld népét, amelyen az európai színvonalhoz méltó termelést tud kifejleszteni. Ezzel kapcsolatban már most megemlítem, bogy a legmagasabb mezőgazdasági egyetemi fokot végzettek előtt teljes egészében meg kell nyitni a földmívelésügyi minisztérium fogalmazási szakát. Ma vannak olyan doktori oklevéllel rendelkező, mezőgazdasági fakultást végzett egyének, akik nem tudnak bejutni a fogalmazási karba. Egészen különleges állapot ez, amelyen változtatnunk kell. T. Ház! A földmívelésügyi miniszter célja nem lehet más, mint az, hogy a magyar mezőgazdaság nivója, a szakemberek nívója minél nagyobb és minél magasabb legyen. Meg vagyok győződve arról, hogy a földmívelésügyi miniszter úr éppúgy a magáénak tartja a műegyetem mezőgazdasági, állatorvosi és közigazgatási osztályán végzett embereket, mint a gazdasági akadémiákon végzetteket, mert ezek is értékes tényezői a mezőgazdaság fejlesztésének. Éppen r ezért arra kérem a miniszter urat, a földmívelésügyi kormányzatot, tegye megfontolás tárgyává, nem volna-e lehetséges az, hogy ennek a javaslatnak törvényerőre emelkedése után a pátyi tangazdaságban internátus létesíttessék az ott gyakorlatot végző egyetemi mezőgazdasági kari hallgatók részére, hogy könnyebben tudják a gyakorlati ismereteket ott^ kinn megszerezni. A másik kérésem pedig az, — amit már Csorba Sándor barátom is érintett — hogy az egyetem tanársegédi karát, adjunktusait, igyekezzék bevonni a földmívelésügyi igazgatás munkakörébe, úgy azonban, hogy eddigi szolgálatuk lehetőleg beszámíttassék. Ezek értékes munkásai a mezőgazdasági tudománynak, ezeknek is ott van a helyük a földmívelés-