Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

Az országgyűlés képviselőházának I ben visszafejlődés van Gömbös Gyula óta éppen az egységes nemzeti közszellem szempontjából. T. Ház! Elérkezve a mai kormány szerepéhez, felvetem azt a kérdést, , hogy Kállay Miklós miniszterelnök úr lesz-e vagy lehet-e az a vezér, aki a belső Trinanon mélységeiből ki fogja vezetni ezt az országot? Egészen őszinte vagyok és annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy én nem bízom abban, hogy a miniszterelnök úrnak itt sikere lehet. Megmondom, miért. Elsősorban is feltűnő volt számomra az, hogy maga a kormánypárt is bizonyos tartózkodással fogadta őt annakidején. Sohasem láttam még olyan kormányváltást, amikor a távozó miniszterelnök urat melegebben ünnepelték bukásában, mint az érkezőt. Elgondolkoztam ezen, mi lehet az oka ennek a tagadhatatlan tartózkodásnak, amely a párt részéről kezdetben megvolt. Visszanéztem a múltba és főképp a miniszterelnök úrnak a Gömbös Gyula-féle kormányból történt kiválása érdekelt. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az Űj Magyarság akkori, 1935 január 10-i számában, amelyben bejelentik az ő távozását, kiválását a Gömbös-féle kabinetből, a következő megjegyzést találtam. Előrebocsátom, hogy az TJj • Magyarságnak tudomásom szerint Gömbös Gyula akkori miniszterelnök úrhoz szoros kapcsolatai voltak. Ezt írja az Űj Magyarság (olvassa): »Kállay távozásával olyan politikus hagyta el a bársonyszéket, akit annakidején Gömbös Gyula nem saját jószántából, hanem az egységes párt nyomására vett be a kormányába.« (Nagy mozgás a szélsőhaloldalon. — Meskó Zoltán: Melyik újságban volt ez? — Tauf fer Gábor: Az Űj Magyarságban! — Elnök csenget.) T. Ház! Ez egy szimptomatikus adat a múltból, amelyet kiegészítenek a következők. A miniszterelnök úr a közigazgatási továbbképző tanfolyamon — úgy tudom, szintén 1935ben, de az előbb említett cikknél valószínűleg később, mert már az öntözési hivatal vezetője volt — egy előadást tartott, amelyben a következőket mondotta (olvassa): »Mindig mondják, hogy a magyar földmíves, a magyar paraszt mennyire szereti a földet. Én azt látom, hogy nem eléggé, hogy nagyon könnyen válik meg a földjétől. Több földet szeretne, de a meglévő földet nem mindig gondozza eléggé. Általános nagy lelkiségi hibát látok itt. Meglévő földjével nem forrott össze, nem babusgatja, nem műveli, az nem alapja gondolkozásának és létének (Horváth Géza: Ejha!) Szeretné a szomszéd barázdáját, de ha leszántott, nem megy ki földjére és nem rúgja szét azt a rögöt, amelyet az eke meghagyott, nem vezeti le a talajvizet, nem planíroz, nem hordja ki a követ, nem dobja ki a bokrot, hanem minden évben beleakasztja az ekéjét. (Tauf

fer Gábor: Hiányzik a szakoktatás!) Más az öntöző gazda. Minden barázdát ismernie kell, nemcsak a talaj felszínét, hanem mélységét is, minden rétegvonalát, a talaj minden működését és tényezőjét. Ez az összeforrás teszi örökössé, az együttélést a földdel. Olaszország a legjobb példa erre, ahol családok száz éve felében művelik ugyanazt az öntözött földet, de eszükágában sincs annak tulajdonjogára vágyódni.« (Ifj. Tatár Imre: Szép kijelentés! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Szomorú!) T. Ház! Nem akarom ezt a kijelentést kommentálni, de valahogyan bántóan üti meg fülemet ez az utalás Olaszország felé. Mintha laiz a vád foglaltatnék benne, hogy a magyar paraszt vágyódik más barázdájára, viszont O'lasz7. ülése 1942 június Í6-án, kedden. 21 országban nem is gondolnak a föld tulajdon'bavételére. Ez olyan beállítása a magyar parasztnak, amely engem lelkemben érint. Mivel nem felelős állásból elhangzott előadásról van szó, amelyről tehát feltételezem, hogy nem politikából történt, hanem őszinte megnyilvánulás, bocsánatot kérek, a földreform és a földbirtokpolitika kialakulása szempontjából bennem ez igen mély és bizalmatlanságot keltő hatást váltott ki. {Egy hang a szélsőbáloldalon: Joggal! — Vámos János: Kállay szereti a magyar népet!) A miniszterelnök úrral szemben a bizalmatlanság első hulláma tulajdonképpen akkor ért engem, amikor a miniszterelnök úr a magyar politikai élet nyilvánosságába belevetette azt, hogy fenntartja a külügyminiszteri tárcát a távozó Bárdossy volt miniszterelnök úrnak. Nem kételkedem benne, hogy Kállay miniszterelnök úrnak ez volt a szándéka és elhatározása, de viszont előttem, aki Bárdossy László távozásának körülményei felől kellőképpen informálva vagyok és annak hátteréről tudok, az első pillanattól kezdve lehetetlennek látszott az, hogy Bárdossy László volt miniszterein ök úr elfogadja a külügyminiszteri tárcát az új kabinetben. Az ő nevének belevetés© a politikai életbe, anmak hangoztatása, hogy fenn van tartva számára ez a hely, eszembe juttatta a kisvárosi agglegény esetét. Amikor aiz agglegényt megkérdezték: mikor fogsz már asszonyt vinni a házhoz, mikor nősütez meg? — a megrögzött agglegény azt mondotta: várjatok még egy kicsit, fenn van tartva a hely egy szép leányzó számára és bemondta a nevét. A baj csak ott kezdődött, hogy a szép leányzó nem akart hallani sem erről és a kérőt visszautasította, Az a, meggyőződésem: lehet, hogy a miniszterelnök úrnak politikailag szüksége volt arra, hogy Bárdossy László elfoglalja a külügyminiszteri széket, de az ő nevét csak akkor lett volna szabad bedobni a politikai közvéleménybe, ha legalább is több mint valószínű, hogy az ő ajánlatát Bárdossy László el is fogja fogadni. Noblesse oblige. Elnök: Bár a képviselő úr igen finoman fejezi ki magát, de mindenesetre ezek a megállapításai sértőek a miniszterelnök úrra nézve, ezért rendreutasítom. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Egy hang a középen: Akkor miért támadták Bárdossyt?) Szöllősi Jenő: Bocsánatot kérek, Bárdossy Lászlót sohasem támadtuk. Elnök: Kérem, méltóztassék ezt a témát befejezni. Szöllősi Jenő: E felett táplált rossz érzésemet nem tudta csökkenteni a miniszterelnök úrnak az a politikai tevékenysége, amelyet a kabinet rekonstrukciója körül azután elkezdett és folytatott. Elvégre ez a miniszterelnök úrnak abszolút egyéni joga, én csak meg akarom állapítani, hogy régen rebesgettek arról, hogy a kormány rekonstrukciója el fog következni. Hallottunk például arról is, hogy Antal István miniszter lesz, többször hallottunk, Lukács Béla nevéről is és főleg Antal István többször szerepelt így a politikai hírek között, de mindig hozzá is fűzték azt, hogy nem igen bíznak ibenne, hogy tárcához juthat, mert bizonyos ókonzervatív köröknek nem kellemes az, hogy egy ilyen turulista reformer politikai hatalomhoz jusson. (Meskó Zoltán: Régi, becsületes fajvédő, az biztos!) Csak megállapítom, hogy amikor Antal István tárcanélkül, tehát a hatalomban való részvétel nélkül jutott be a korúi ányba, lehet, hogy ezeknek az ókonzervatív