Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-267

Az országgyűlés képviselőházának 267. ülése;19U2 június 16-án, kedden. 17 Morum Institutióból Szent István királyunk mondása és a nemzetiségi kérdésben ránk hagyott öröksége: »Hagyom azért fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, semhogy másutt lakoznának.« Ez a magyar nemzetiségi politika alapelve ezer esztendő óta és hogy jó tartást adott a magyar nemzet, azt mindennél beszédesebben hirdetik Bácskának remek aranykalászos mezői. Jó tartást adott a magyar és ba <mi ennek a mi nemzetiségi politikánknak, amely a nemzetiségek javára még erőteljesebb kontúrokat kapott az utóbbi időkben, — tessék iskolapolitikánkat megnézni — ellenértékeként az abszolút és feltétlen elismerését követeljük a magyar szupremáciának, a magyar vezetésnek, a magyar hazához való t hűségnek, akkor megint csak Szent István kívánságát teljesítsük, hogy »éljenek itt nálunk örömefctebb, semhogy máshova vágyakoznának«. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Ház! Igen messzire vinne,^ ha a szociális kérdések szektorában is megkísérelnéd kielemezni, hogy mi tulajdonképpen az az áthághatatlan ellentét, ami r ennek a két maigyarérzésű oldalnak felfogásában megmutatkozik."* Nagyon messzire • vinne. Tudom, hogy ezen a vonalon ie a túloldal, talán a maga szempontjából indokolt türelmetlenséggel, a tempót sürgeti, talán jobban intézményesített szociálpolitikát, kíván, de tessék itt az érem másik oldalát is megnézni, mérlegelni éfe elismerni, hogy ez a magyar szociálpolitika hároim esztendő alatt a leghatározottabban elhagyta a régi karitatív vonalat (Ügy van! jobbfelől.) és szerves, intézményes formában is megjelenik már előttünk, olyan intézményben, — ne méltóztassék rossznéven venni, ha eldicsekszem vele — amely sui generis magyar inézmény. Az Oncsa-ra gondolok, (Élénk éljenzés és taps jobbfelől.) amely színmagyar kigondolás. Sehol Európában nem méltóztatnak megtalálni ezt ia metódust, ezt a módszert, amely a kotlótyúkoknál kezdi el és a házépítésen végzi és a reászoruló ember életének minden vonatkozására, mint egy héja csap rá és minden szűkölködőnek a hóna alá nyúl. Nem lehet letagadni, hogy egy intézmény keretéiben most már évente 120 millió megy szociális feladatok teljesítésére; nem lehet megvonni az Ones a-tól azt, hogy az igenis már intézményesített szociálpolitika és nem karitász, ami nálunk a szociálpolitika — sajnofe — azelőtt volt. T. Ház! Természetes, hogy szociális vonalon is sok történt. Utalok a bányanyugbér rendezésére, amelynek nagy erőfeszítését sem lehet el vindikálni a kormányzattól. Utalok a legkisebb munkabérek megállapított rendszerére, a fizetéses szalbadságra, amely mind az utolsó három esztendőnek szociális haladása. Utalok általában arra a jog viszony szabályozásra, amely lényegesen csökkentette a munkavállalói kiszolgáltatottságot. Sok kívánnivalójuk van azonban még önöknek is, nekünk is! Így bizonyára, egyformán sürgetjük:, hogy a munkaközvetítés államosításának kérdése, amely tudomásom szerint már r meg van oldva egy kész javaslatban, megvalósításira kerüljön a Ház elé, mert a munkaközvetítés államosításától remélem, — ezt megmondom nyíltan — hogy ez az intézkedés fogja a végleges kegyelemdöfést megadni a magyarországi szociáldemokráciának. (Ügy van! tfgy van! — KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. Taps a jobboldalon. — Horváth Géza: Bár már adnák!) Elismerem, nagyon helyes volt a kifogásolása és állandó felvetése annak, hogy a magyar parlamentben még mindig képviselettel bir a szociáldemokratapárt. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbalodalon.) Teljesen osztom a kérdést az urakkal, de méltóztatnak látni, hogy itt is egy meglehetősen nehéz alkotmányjogi vonalon való meigokolás helyett a kormányzat tudatosan és intézményesen egy institúcióval végzi ki a magyar szociáldemokráciát, mert azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy szakszervezeti tevékenység, a szakszervezeti cél és hivatás abban a pillanatban megszűnik, amikor Magyarországon a munkaközvetítés állami feladatnak nyilváníttatik és akkor kell, hogy jöjjön a szakszervezeti vagyonnak, mint hivatást vesztett, célt vesztett vagyonnak a likvidálása is, a rendezése és a magyar nemzeti munkásság rendelkezésére való bocsátása. {Ügy van! jobbfelől. — Horváth Géza: Mikor fog megtörténni?) Nagyon jogosan követeljük mi ezen a vonalon a munkáskamarák felállítását is. Itt tolmácsolnom kell mindjárt azt, hogy mi itt nem sablonra gondolunk, nem a régi osztrák munkáskamarák lekopirozására^ hanem mi itt szelekciós alapon felállított szerves kamararendszert óhajtunk és ezért kívánunk külön kamarát annak a magántisztviselőtársadalomnak, amely a maga hivatásának természeténél fogva sem ülik bele egy munkáskamarába, (Helyeslés a jobboldalon.) Ez nem elkülönülés kérdése, és nem a demokratikus felfogás kérdése, (Padányi Gulyás Jenő: Helyes tagozódás!) — úgy van — ez a helyes tagozódás kérdése, és én eleve vagyok bátor figyelmeztetni arra, hogy ha az elgondolás az volna, hogy itt egy ilyen konglomerátum formájában oldják meg a munkás- és a magánalkalmazotti kamarát, akkor méltóztassék a kérdéseket elválasztani és méltóztassanak a munkakaanara gondolata mellől a munkáskamara gondolata mellé állni úgy a munkás, mint a magántisztviselői vonalon, mert mindkét hivatásrend önálló kamarát kíván és nem valamilyen együttes korporativ ízű kamarát a munkaadókkal együtt. Ezek azok az elvi vonatkozások, amelyeket felhasználja az alkalmat, itt a t. Ház előtt előadtam azért, mert tudom, hogy az egész magánalkalmazotti társadalom, valamint a munkástársadalom is ilyen önálló alkalmazotti kamarát kíván és külön kamararendszert óhajt munkaadói vonalon. T. Ház! Kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért negyedórás meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Cselényi Pál: Igen t. Ház! Pénzügyi politikánkra térve, szintén érzem, látom és méltányolom is azokat a kifogásokat, amelyeket sokszor hallunk ellenzéki oldalról, de legyen szabad ezzel kapcsolatban ismét saját álláspontunk megerősítésére a tárgyi érvek szigorával minden szubjektivitás nélkül rámutatni arra a tényre, hogy három esztendő után, egy hadsereg kiépítése után, egy háború állandó, naprólnapra való finanszírozása mellett, egy Oncsa. alapítása ellenére, a három év óta minden évben elkövetkezendő Isten csapása, az árvizek és belvizek csapásának financiális jóvátétele ellenére pénzünk értéke — merem állítani — érintetlen. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. —