Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-275
Az országgyűlés képviselőházának vonalú mezőgazdaságfejlesztési törvényjavaslat. T. Ház! Áttérve ,a mezőgazdaság fejlesztésének szakfeladataira, bizonyos, hogy a megoldásra váró problémák igen nagyszámúak és majd a vita folyamán képviselőtársaim számtalan olyan kérdést fognak felhozni, amelyek még ebben a javaslatban sem foglaltatnak benne. Hogy milyen óriási összegek kellenek erre, arra legjellemzőbb az, hogy Németország, amelynek mezőgazdasága ma olyan magas fokon áll, hogy örülhetnénk, ha ezeket az eredményeket néhány év múlva csupán megközelíthetnénk. A háborúutáni mezőgazdasági tőkebefektetésre hetven-nyolcvan milliárd márkát vett tervbe és a legszükségesebb negyven milliárd márka beruházására, amelyről az indokolás is említést tesz, már készen is vannak a tervek. A németek nem osztják szét ezt a negyven milliárdot, hanem következőképpen tervezik a felhasználását: Mezőgazdasági épületek átalakítására és új építkezésekre 22-9 milliárd, gazdasági udvarok és lakások belső berendezésére, vízvezeték, konyhafelszerelésekre, fejőgépekre, stb. 5 milliárd, telepesek épületeire 4-8 milliárd, traktorokra 2*5 milliárd, gumiabroncsú kocsikra 2*1 milliárd, lóvontatású talajművelő gépekre l-l milliárd, traktorvontatású gépekre 1 milliárd, öntözőberendezésekre 0-3 milliárd és szövetkezetek berendezésére ugyanennyi öszszeg van beállítva. Méltóztatnak tehát látni, hogy a németek ezt a 40 milliárdot csupán építésre és gépesítésre fordítják és nem forgácsolják szét annyi tengernyi tételre. Ezzel szemben, ha az ember a törvényjavaslathoz csatolt közgazdasági munkatervnek nevezett részt elolvassa, az az érzése, hogy ez olyanféleképpen keletkezett, hogy amikor ez az egymilliárd pengő kilátásba helyeztetett, elosztották a minisztérium egyes oszá'lyai között, hogy mindenkinek jusson valami belple. Ezért jut az egyes akciókra olyan kevés pénz, például a kedvezményes műtrágyaakció 3000 vagonra, 300.000 holdra, vagyis a kisgazdakézben lévő szántóterületnek 4 százalékára van kontemplálva. Ez az egymilliárd feltétlenül igen magas összegnek hangzik, de hisz nem egyszeri beruházásról van szó, hanem tíz évre van elosztva és az évi százmillió semmiesetre sem elegendő arra, hogy minden függő agrárproblémát meg tudjunk vele oldani, a szikes földek megjavításától kezdve egészen a házinyúltenyésztésig. Ezt az összeget tehát nem lett volna szabad ennyire elaprózni. Ami pedig a terv pénzügyi fedezetét illeti, ha itt külön alap volna, amint hónapokon át olvastuk és amint azt hangoztatják, hogy például a telepítési alaphoz hasonlóan fognak egy alapot létesíteni, úgy oz feltétlenül sokkal megnyugtatóbb volna, mint az, hogy a miniszter úr a törvényjavaslat 3. §-a szerint majd évről-évre a költségvetésbe fogja biztosítani az egymilliárdot, vagy a pénzügy, miniszter úr megfelelő 'hitelműveletekkel, vagy pláne kincstári kezességvállalkozásokkal fog a fedezetről gondoskodni, különösen akkor, amikor az indokolás 29. lapján még azt Is olvashatjuk, hogy az állani majd csak akkor vállal terheket, ha más eszközökkel már nem lehet célt elérni. (Piukovich József: A bankok karmai közé kerül az egész.) Hogy lehet azt elképzelni, hogy ma az a magántőke, amely a legbiztosabb fedezetre, a földre sem hajlandó megfelelő mértékben és megfelelő időtartamra hitelt adni, 'ennek a javaslatnak hatása alatt KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV 275. ülése 194-2 július 1-én, szerdán, 259 megváltoztassa magatartását és elkezdjen hiteleket nyújtani sokkal kockázatosabb mezőgazdiasági befektetésekre. Az állami hitel pedig — tudjuk — más célokra olyan mértékben van igénybevéve, hogy ez az állami garanciák fedezeti értékére is kihat. A hitelügy terén is megfelelő átszervezéssel meg kell teremteni az irányított gazdálkodás számára azt az új szervezeti felépítést, (vitéz Imrédy Béla: Új hitelezési formákat.) amely nélkül el sem képzelhető megfelelő megoldás. E nélkül a vonatkozó szakasz, amelyet voltam bátor felolvasni, csupán e#y Ígéret. amelyet majd a bankok urainak kell beváltaniuk. Az idevonatkozó mondatok igen bizonytalanul hangzanak ós igen messze vagyunk attól, hogy valóban egymilliárdos tervről és annak fedezetéről beszélhetnénk. Mert majd vagy a deficites költségvetésbe lesznek beállítva ezek az összegek, ahol mint többletdeficit fognak jelentkeznL vagy pedig az fog történni, hogy amikor majd tárgyaljuk a föld mi veié s ügyi tárca jövő évi költségvetését, akkor ott a mai 156 millió helyett például 170 millió lesz felvéve és azt fogjuk majd hallani, hogy ebben az összegben benne van az a százmillió, vagy annak tekintélyes része is, vagyis olyan tételek lesznek majd fedezve belőle, amelyek eddig is fedezve voltak. Ezt a fedezetet nem is lehet a győri milliárdos tervvel összehasonlítani. Ott gondoskodás történt a fedezetről, ott pontosan megmondották, hogy az egymilliárdból 600 milliót a nagyobb vagyonok viselnek progresszív alapon. 400 milliót pedig közvetlen állami műveletekkel teremtenek elő. Abban a részletes munkatervben, amelyet az egyes érdekképviseletek is megkaptak és amelyet a kormánypárt bizottságai is letárgyaltak, egy csomó olyan tétel is volt, amely most ebből a tervezetből, amelyet most tárgyalunk, kimaradt. A régebbi munkatervben számszerű adatok is voltak, például 33 millió pengő volt előirányozva közlegelők létesítésére, 15 millió pengő volt előirányozva a termelés átállítására. Ezek mind kimaradtak ebből a munkatervből. A tojásgyüjtő-, baromfi hizlaló-, marhahízlalótelepek, juh- és gyapjúértékesítés és burgonyatárolók építésére felvett összegekkel együtt kimaradt a szaktanácsadó állomások létesítésének terve is és ezek helyett új tételként a »szőlészet és borászat« című rovat került be. Én elismerem, hogy szükség van a szőlészet és borászat fejlesztésére is, de éppen annyira szükségesek az előbb felsoroltak is és érthetetlen, hogy ezek miért maradtak ki, mert hiszen legfeljebb nem egymilliárd lett volna a szükséges öszszeg, hanem mondjuk egymilliárd és százmillió. Érthetetlen ez a merev ragaszkodás az egymilliárdhoz. Ez a számvevőségi gondolkodás nem illik egy ilyen nagyvonalú terv felépítéséhez. Vagy ha már ragaszkodunk az egymilliárdhoz, akkor ki kellett volna venni a munkatervből azt, ami a legfontosabb (vitéz Imrédy Béla: A súlypontot!) és akkor bizonyára nem maradtak volna ki a szaktanácsadó-állomások. A szakfeladatok kidolgozását és egy munkaterv felépítését úgy képzelem el, hogy kiválasztjuk azt, ami a legsürgősebb és amivel a legnagyobb hatást érjük el. Mert [hiszen a mezőgazdasági termelésinek míüden ága kölcsönhatásban van egymással. Hogy csak egy 38