Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

Az országgyűlés képviselőházának 271 Elnök: Matolcsy Mátyás képviselő urat illetné a szó, a képviselő úr azonban nincs itt és,'így feliratkozását töröljük. Ki a következő szónok? Vámos János jegyző: Halmai János! Elnök: Halmai János képviselő urat illeti a szó. Halmai János: T. Képviselőház! Az idő már annyira előrehaladt, hogy a törvényjavaslattal magával csak annyiban óhajtok foglalkozni» hogy bejelentsem: az egész magyar tűzharcos társadalom igen nagy örömmel fogadta ennek hírét, amikor megtudta, hogy a honvédelmi miniszter úr az 1938:1V. te. módpsításáról szóló javaslatot terjesztett a Ház elé. A régi törvény elégtelenségét kifejtő memorandum birtokában vagyok, most azonban taglalni nem tudom és így későbbi időpontban fogok gondoskodni arról, hogy a miniszter urat a hozzám érkezett levél és memorandum tartalmáról tájékoztassam. A törvényjavaslattal kapcsolatban csupán néhány tiszteletteljes kérésem és — hogy úgy mondjam — tanácsom volna. Először is hálával kell megemlékeznem nekem magamnak is, de azt hiszem valamenynyiünknek arról, hogy egy korábbi kívánsághoz mérten a, családi pótlék felemelését célzó kérelmünk azóta realizálódott. Ebben azonban hiányosságot látok, amennyiben csak a tényleges! tisztviselőket és tisztikart érinti a családi pótlék szociális emelkedése és az alsó határ reális meghatározása, ellenben kimaradtak ebből a nyugdíjasok. Arra kérem a miniszter urat, minthogy — úgy látom — az impulzust adó erőt a múltban isi ő képviselte, hogy a nyugdíjasok e jogos kérésének is legyen istápolója és talán terjessze ezt a kérést a minisztertanácsi elé, de mindenesetre saját költségvetésén belül is találjon módot arra, hogy ez az, anomália megszűnjék. (Helyeslés a széhőbaloldalon.) Lehetetlennek tartom, hogy egy tényleges tiszt és egy ugyanolyan rangfokozatot viselő nyugdíjas tiszt felesége között ilyen nagy különbséget tegyünk, pláne az anyagi ellátás tekintetében. Másik tiszteletteljes kérésem a következő lenne. A jelen törvényjavaslat, amelyet az egész Ház minden tagja örömmel fogadott, s talán az a pont, ahol lélekben valamennyien egyek vagyunk, mert olyan törvényjavaslatról van ®zó, amely nemzeti, szociális és magyar érdeket szolgál, ezen túlmenőleg pedig a honvédség célkitűzéseit van hivatva Szolgálni. A segédszolgálatos, illetőleg a különleges szolgálatra utasított zsidók, főként a munkaszolgálatot teljesítő zsidók majdnem minden esetben — az ország minden részéből hallottam erre vonatkozó híreket — kifogástalan új zub- ' bonyban, nadrágban, sapkában és bakancsban jelennek meg akkor, amikor kiképzés alatt álló újoncaink és rendes haderőnk csapatai néha öt- vagy nyolctized értékű bakancsban és ruhában vonulnak ki. Méltóztassék ezt megszüntetni, hogy mindaddig, amíg egész hadseregünknek vadonatúj ruhája nine», a zsidók... (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Már levettük róluk, már nincs!) Boldogan hallom a miniszter úrtól, hogy ez, már megszűnt. A másik a zsidó munkaszolgálatosok által hordott sapka dolga. Ez a sapka felségjelvényünket viseli és nemzeti színünket tartalmazó sapkarózsával van ellátva. Az is, groteszk látvány, hogy a sárga karszalag mellett az ember ott látja a sapkarózsán a szép ülése 1942 június 26-án, pénteken, . 211 magyar és a honvédségre igen jellegzetes nemzeti színünket. Kérem, méltóztassék ezt is megváltoztatni.^ Most azután olyan természetű kérésem lenne a miniszter úrhoz, amelyet nem tartok időszerűnek, mégis szükségesnek tartom, hogy ebben az időpontban foglalkozzunk a kérdéssel, különösen azért, mert a honvédségnek amúgy is dicséretes lendületét emelné, részben pedig az itthonmaradottak lelkületére volna jó hatással. Szeretném, ha a kormány már most gondoskodnék azokról, akik a harctérről hazajönnek, főképpen azokról, akik mezőgazdasági munkakört töltenek be az országban és nincstelenek, hogy ezek földhöz, birtokhoz jussanak, de feltétlenül jussanak házhelyhez és házhoz (Felkiáltások a szélsőbaloldalon; Ez a legkevesebb!) és akármilyen hosszúlejáratú kölcsön alakjában kapják meg az erre vonatkozó segítséget. Erre vonatkozólag a kormánynak már most kell egy gesztust mutatnia hogy kialakulhasson egy megfelelő lelkiállapot, amely erősebbé teszi a honvédek lelkületét és tudatosítja bennük azt, hogy hozzátartozóikról is történik gondoskodás és hogy őket is várja egy olyan haza, amely családjukat megbecsüli. Az anyagi vonatkozású nehézségekre gondolva, talán azt merném ajánlani, hogy mivel ennek a háborúnak győzelmes befejezése után a zsidókérdés úgyis likvidálódik, egyrészt a zsidók tökéletes kitelepítése útján, részben vagyonuk likvidálása kapcsán, én már most látok arra anyagi lehetőséget, hogy /ezeket az elsősorban anyagi természetű problémákat megoldhassuk és egyelőre ígéretek alakjában megfelelő biztosítékokat nyújtsunk. Most még egy kérdésről szeretnék beszélni, amelyről egyik igen t. képviselőtársam is említést tett ma, a kitüntetések egységesítéséről. Higyje el a miniszter úr, hogy láttam magyar honvédet, tisztest, a nyakában függő néfmet vaskereszttel és mondhatom a miniszter úrnak, hogy nemcsak kiváló, jó közérzés lehet ez az ő részére, hanem hallatlan megbecsülést is jelent bajtársai részéről, amikor látják azt, hogy tetteiért egyformán bírálják el a magyar embert, ha mindjárt nem is hord tiszti rendfokozatot, de talán többet tett a hazáért, mint egy tiszti kitüntetést viselő, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Egy legénységi arany vitézségi érem is többet ér nekem, mint egy vaskoronarend!) De azért jó hatással lenne ez, miután a mai szociális időkben ezt már körülbelül majdnem minden államban megvalósították. A hadiözvegyekről és a hadiárvákról, azt hiszem, felesleges is beszélnem, ezek ma olyan sanyarú viszonyok között élnek, hogy megsegítésük elsőrendű nemzeti érdek, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalqtdalon.) főként most, amikor ismét nem tudjuk, hol áll meg a számuk. Mindenesetre lesznek hadiözvegyek és lesznek hadiárvák. Én Szabó Gyula előttem szólott igen t. képviselőtársam javaslataiba csak annyiban szeretnék bekapcsolódni, hogy kérem, ha nem is kitüntetés alakjában, de méltóztassanak megjelölni a hadiözvegyeket és a hadiárvákat, hogy az ország a mindennapi életben is lássa, kik azok, akok máris áldozatot hoztak a nemzetért. (Helyeslés.) Kérem a miniszter urat, méltóztassék odahatni az összkormánynál, hogy mai nehéz közellátási és gazdasági életünkben szüntessék meg a bankoknak azt a földéhségét, amely a múlt háború utolsó idejét jellemezte, nehogy