Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-273

196 Az országgyűlés képviselőházának 273 nem ezek a vitézi kisgazdaporták állanának ott őrJhielyet s ezek padlásán ott lenne az a gépfegyver-fészek, amely vigyáz a határokra, hogy se felforgató ei'emek. se mások ebbe az országba többé az életben be ne tegyék ,a lábukat. Ezt az ötven kilométeres sávot én annak idején itt a Házban Horthy-vonalnak mondottam, s ezt meg kell csinálni, mert ez olyan ércfal lenne, amelyen megtör minden idegen és ellenséges próbálkozás. Mélyen t. Képviselőház! Elsősorban tehát a katonák kapják a földet, a tisztek is. Nem a volt tényleges katonatiszt beszél belőlem, hanem az igazságos magyar ember. Hogyan lehet olyan indítványt beterjeszteni, mint Apponyi György képviselő úr, aki azt javasolta, hogy a csendőrség és a honvédség aktív tisztjeit tiltsák el attól, hogy földet vásároljanak"! Olvassuk, hogy most ez a zászlós halt hősi halált, ez a hadnagy, főhadnagy, százados, akik hullatják vérüket a magyar földért, hogy mi itt nyugodtan alhassunk, nyugodtan dolgozhassunk, s akkor a képviselő úr a törvényhozás elé jön egy javaslattal, hogy zsidóbirtokokat tisztek ne kaphassanak. Megírtam és megmondottam már és most is tisztára antimilitarista felfogásnak bélyegzem meg ezt az indítványt^ annál is inkább, mert az szerzett a legtöbb jussot a fötfdhöz, aki vérzik ezért a hazáért. Úgy tűnt fel a dblog, mintha ezek a becsületes, clerék katonatisztek nagyobb földvásárló szándékkal jönnének haza. De hiszen jól tudjuk, hogy a katonatiszti pályán csak becsületet lehet szerezni, ott vagyonszerzés nincs. Nem kell félnünk tehát attól, — bár én örülnék, ha mentőil többen vehetnének, — hogy majd! földet vásárolnak, mert a legtöbbnek nincs meg hozzá az anyagi teljesítőképessége. Mondom, a Ház bölcsesége ezt az indítványt elvetette, de a magam részéről kénytelen voltam ezt kijelenteni. Még egy kérésem volna — és ezzel be is fejezem beszédeimet- A világháborút végigszolgált tartalékos tiszteknek az a kérésük, — nagyon sok címzetes százados van köztük — hogy megkaphassák a valóságos századosi kinevezést. Természetesen azokra gondolok, akik most már három-négy éve fronton teljesítenek szolgálatot. Kívánatos, hogy a törzs tiszti rang is megnyittassék előttük. T- Ház! Egyébként ezt a javaslatot, mert az ország külső és belső érdekeit szolgálja, mert a fajvédelmet is szolgálja és mert a honvédelmi miniszter úr terjesztette be, örömmel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: Szabó Zoltán! Elnök: Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Szabó Zoltán: T. Ház! Ennek a kis szócskának, hogy »mienk«, ennek a párbetűs birtokosnévmásnak talán soha sincs melegebb, bensőségesebb, büszkébb csengése, mint akkor, ha honvédségünkhöz, a hadsereghez kapcsolódik. Amikor a felszabadítás körüli időkben a határokon innen és túl lévő magyarok, a mieinket emlegették, akkor külön magyarázat és bővítés nélkül elsősorban a magyar honvédségre gondoltak. Ezért köszöntünk örömmel minden olyan törvényjavaslatot, amely a mieinkről, tehát a magyar katonákról, a magyar honvédekről, a magyar hadseregről szól; különösképpen most, amikor nincs senki, akinek valami köze ne volna a magyar katonához. Közeli, távoli rokonaink vannak a katonák közt, de még ha nem volnának is sem ülése. 194-2 június 26-án, pénteken. közeli, sem távoli rokonaink a magyar honvédség egyenruhájában, a nemzeti közösségben, a nagy magyar nemzetcsaládbaii testvérünk minden magyar katona és ezért szinte bűnszámba menne, ha valakit nem érdekelne szíve szerint a magyar hadsereg. Nekünk magyaroknak nem egyik foglalkozási formánk, valamely átmeneti, egy-két esztendei időszaka életünknek az, amikor katona lesz a magyar" ember, hanem létformánk. Nekünk magyaroknak sohasem kell szívet cserélnünk ahhoz, hogy katonák legyünk, hanem csak ruhát. Nem véletleu dolog, hogy a magyar lelkiség ideális vezetőit, igazán szívéhez nőtt államférfiait mindig olyanokban találtuk meg szinte kivétel nélkül, akik sok egyéb államvezető képességük mellett egyiittal katonák is voltak. így van ez Álmostól és Árpádtól kezdve — Istennek hála — napjainkig. És az sem véletlen,- hogy ha körülnézünk a törvényhozás házában, a padokban sok olyan kedves képviselőtársunkat látjuk, akiknek személyében egyúttal a katonát is meg akarta tisztelni a magyar választóközönség, amikor képviselőjének választotta. (Tetszés.) Ha bár katona nem vagyok, hozzászólok ehhez a javaslathoz, egyik célkitűzésem éppen az, hogy a katouaeszmény iránti egyetemes érdeklődésnek, szeretetnek a meglétéről és intenzitásáról a magam részéről is bizonyságot tegyek. De én nemcsak a magyar család egyik fiaképpen szólalok fel, hanem úgy is, mint az egyik történelmi egyház, szolgája). Pacifista, antimilitarista idők, bomlasztó egyházellenes áramlatok sűrűn hangoztatott vádja volt az, hogy az egyház megáldja a vérontó fegyvert és dicsőíti a háborút. Mondanom sem kell, hogy ebben a formában ferde és igaztalan volt mindig ez az állítás. Az egyháznak feladata, hogy ne feledkezzék el arról a tanításról, amely a minden emberi értelmet meghaladó és nem e világból való békességről szól. De az egyház azt sem felejti el, hogy a világból való országnak, a földi hazának vezetői és őrzői igenis kardot kaptak a kezükbe a Királyok Királyától, az Uraknak Urától és ezért van az, hogy a történelmi egyház lelkészei mindig hű társai és a történelem folyamán igen sokszor vitéz bajtársai is tudtak lenni a mindenkori magyar katonáknak. (Ügy van!) Nem glorifikáljuk a háborút. A mostani világháborá egyik legsugárzóbb egyénisége, a német nép vezére maga is több alkalommal és többféle formában kijelentette, hogy nem akarja dicsőíteni a háborút. De a háborúval mint ténnyel, amely megvan, mint altima ratióval, szembe kell néznie az egyháznak is és a mi meglátásunk szerint az egyháznak két feladata van. Azonkívül, hogy mint a beké* polgári életben, úgy a háborúban is kísérője és gondozója legyen a magyar léleknek, feleletet adni két kérdésre: mit adhat a háború a keresztény hit számára és mit adhat a keresztény hit a háborús idők számára. A háborús idő* a hit számára az alkalmak sorozatát adja; az alkalmakat olyan katonai erények kiteljesedésére, mint a fegyelem, a helyes vezetni, a (helyes engedelmeskedni, szolgálni tudás, az önfeláldozásig menő odaadásamik nem csupán katonai erények, hanem egyúttal kiemelkedő keresztény erények is. De ad a háború mást is az egyház számára: sok minden tanulságot és ad, amiT itt különösen szeretnék hangsúlyozni, minőségi embert.