Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-272

162 Az országgyűlés képviselőházának 272, Ugyanezen szakasz (5) bekezdésének végén az »és felhívásának köteles eleget tenni« sza­vak töröltettek. A (2) bekezdés módosítását az teszi szük­ségessé, bogy a javaslat biztosítani kívánja a katonai szolgálatban eltöltött orvosi gyakor; latnak beszámíthatóságát is abba a gyakorlati időbe, amit a belügyminiszter a kinevezés elő­feltételéül megszabhat. Az (5) bekezdésnek módosítása pedig azért indokolt, mert a törvényjavaslat eredeti szö­vege a községi orvosnak, illetőleg körorvos­nak a községi elöljáróság irányában fennálló szolgálati viszonya tekintetében téves értel­mezés alapja lehet. A 9. § (2) bekezdésének végére pótlólag a következő szövegrész vétetett fel: »A belügy­miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértve, a jelen bekezdés rendelkezéseinek érvényét a (3) bekezdésben megjelölt alkalmazottakra is kiterjesztheti.« Ezt a kiegészítést az egyenlő elbánásban részesítés Mztosíthatása teszi szükségessé. E szerint az Országos Közegészségügyi Intézet­nek veszélyességi pótlékban részesülő alkal­mazottaira nézve is érvényesek a nyugdíjtör­vény kedvezményei. A 16. § szövegében a »közegészségügyi in­tézményben« szavak után »illetőleg közegész­ségügyi szolgálatban« szavak iktattattak közbe. Ez a kiegészítés összhangban áll az 1. § (2) bekezdésében történt szövegmódosítással. E szerint a katonai orvosi szolgálatot a ma­gánintézetekben alkalmazott orvosoknál is figyelembe veszik. A 17. § az alábbi módosított szövegezéssel vétetett fel: »17. §. A belügyminiszter az Országos Köz­egészségügyi Intézetet megbízhatja azzal, hogy kiszerelt gyógyszerek (gyógyszerkészít­mények), gyógy tápszerek, az emberoryoslásban használatos szerobakteriológiai készítmények, fertőtlenítő és diagnosztikai " készítmények, továbbá kozmetikai szerek és sebészeti kötöző­szerek forgalombahozatalát engedélyezze. Az egyes kozmetikai szerek és sebészeti kötöző­szerek forgalombahozatalának engedélyezése előtt az érdekelt miniszterek hozzájárulását ki kell kiérni.« Ezen módosítást egyrészt esetleges félre­értések kiküszöbölése teszi indokolttá, más­részt pedig a kozmetikai szerek és sebészeti kötözőszerek foingalombahozatala tekintetében, helytadni kíván az érdekeltségek részéről elő­terjesztett annak az óhajnak, hogy az érdekelt miniszternek az engedélyezéshez való hozzá­járulása ne általánosságban, hanem az egyes készítményekre nézve külön-külön biztosít­tassák. Az együttes bizottság az előadottak alap­ján javasolja a t. Képviselőháznak, hogy a törvényjavaslatot az általa elfogadott módosí­tásokkal szintén elfogadni és annak tárgya­lására a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a javas­lat címét felolvasni. Vámos János jegyző (felolvassa a törvény­javaslat címét és 1—26. §-ait, amelyeket a Ház a bizottság szövegezésében elfogad). Elnök: Ilykép a törvényjavaslatot részle­teiben is megszavaztuk, azt tehát tárgyalás és hozzájárulás végett a felsőházhoz teszem át. ülése, 194-2 június 25-én, csütörtökön. Napirend szerint következik a honvédelmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a honvédelmi miniszter úrnak az állításköteleskor alsó korhatárának leszámítá­sáról szóló jelentésének folytatólagos tárgya­lása, (írom.: 653- és 654. sz.) Mielőtt* az első vezérszónoknak a szót meg­adnám, az előadó úr kíván szólni. vitéz Lukács Endre előadó: T. Képviselő­ház! Előadói beszedemhez kiegészítésképpen tisztelettel jelentem, hogy a honvédelmi mi­niszter úr az állításköteles kor alsó határát az 1922. évi születésű évfolyamra nézve egy évvel leszállította. Az intézkedésre az 1939: II. te. 20. §-ának (5) bekezdésében foglalt felhatalma­zás ad jogot, amely felhatalmazás alapján a m. kir. minisztérium 2390/1942. M. E. szám alatt rendeletet bocsátott ki, amely megjelent a Budapesti Közlöny folyó (évi április 21-én ki­adott számában. A korhatárleszállítás követ­kezményeképpen az 1922. évi születésű év­folyamhoz tartozó hadköteles személyek az 1943. év helyett már a folyó, 1942. évben a sorozóbizottság elé fognak állíttatni. A képviselőház véderőbizottsága a hon­védelmi miniszter úr fenti tárgya jelentését a folyó évi június hó 20-án tartott ülésében letárgyalta, és a bizottság azt egyhangúlag elfogadva, magáévá tette. Tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter úr eme bejelentésének tudomásulvételét. (He­lyeslés.) Elnök: Szólásra következik a vezérszóno­kok közül? Vámos János jegyző: Benkő Géza! Elnök: Benkő Géza képviselő urat illeti a szó, Benkő Géza: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Mielőtt az előttünk lévő honvédelmi törvény novelláját tartalmazó törvényjavas­lathoz a Magyar Élet Pártjának megtisztelő bizalma folytán hozzászólnék, méltóztassanak megengedni, hogy azokhoz a nemesveretű sza­vakhoz, amelyek az előadó úr ajkáról tegnap a honvédség jelentőségének és hősiességének méltatása elhangzottak, — a magam részéről is csatlakozzam s szeretettel és büszkeséggel üdvözöljem a távöli orosz mezőkön harcoló honvédeinket, megköszönve nekik hősies helyt­állásukat és önfeláldozó szolgálataikat. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps a Ház minden olda­lán.) Az Isten áldását kérem drága életükre, fegyvereink győzelmére és mielőbbi vissza­térésükre. Az ő vitézi érdemeik nemcsak előt­tünk, hanem az utókor előtt sem fognak fele­désbe menni, mert azok a hadtörténelem leg­fényesebb lapjain lesznek megörökítve. Legye­nek nyugodtak a külső fronton afelől, hogy mi itt a belső fronton szintén gondoskodunk a rend és a fegyelem fenntartásáról és hogy minden erőfeszítéssel, minden áldozatvállalás­sal törekszünk arra,~ hogy előteremtsük mind­azokat a lélektani, anyagi és erkölcsi erő­tényezőket, amelyek a külső és a belső front összhangjának biztosítására és megerősítésére szükségesek. Az üzenjük nekik, hogy nincs az az áldozat, amelyet akár anyagiakban, akár erkölcsi javakban a honvédség fejlesztésére meg nem ajánlanánk. Jóleső érzéssel állapít­hatom meg, hogy amióta a magyar politikai életbe bekapcsolódtam, azt tapasztaltam, hogy nemcsak ez a párt, amelyhez tartozom, de általában a magyar képviselőháznak minden szamottevő pártja a pártpolitikai ézemponto-

Next

/
Oldalképek
Tartalom