Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-271

148 'Az országgyűlés képviselőházának vitamingyár is — hadiüzemnek van nyilvánítva, hanem éppen gyárak leépítései széthurcolása, rombolása történik egy egész város termelő gazdaközönségének megdöbbenésére és megrökönyödésére. Még május 20-án Nagykörös város polgármesterének egy memorandumára a földmívelésügyi miniszter úr r levélben válaszolt. Ennek a levélnek van néhány egészen érdekes paszszusa. Ezek között a miniszteri megállapítások között nagyon érdekes, megnyugtató momentumok vannak. A földmívelésügyi miniszter úr azonban sajátmaga megnyugtatására" a gyárak igazgatóinak megnyugtató nyilatkozatait idézi, de sajnos, a május 30-ika óta eltelt egy hónap a miniszteri válasz legkomolyabb ígéreteit a legtökéletesebb és a legmegdöbbentőbb móldön megjcáfolta. (Rajniss Ferenc: Szóval tiszta munka!) A miniszter úr válaszának lényege az volt, hogy a termeivényeket a két gyár mind fel fogja vásárolni, jóllehet mind a két gyár, illetőleg most nagyobb mértékben csak a Gschwindtgyár — vásárolt — a 'nagykőrösi zöldségtermelésnek legfeljebb 15 vagy 20%-át tudja felvásárolni és feldolgozni. A 2500 vagy 3000 vágón paradicsomból mindössze 800 vágón átvételére kötöttek szerződést, lényegesen kevesebbre, mint az elmúlt évben, tehát a háborús ellátás nemcsakhogy fokozott termelésre nem készteti a gyárakat, hanem most már konkurrenciamentesen állván a Gschwindtgyár is a nagykőrösi piacon, a filiáléja a megvásárolt vitamingyár — vagy mint köz; vétlenül az átvétel előtt nevezték; Alföldi Konzervipar — kapacitását sem meríti ki, csak egy töredékét, egy egészen csekély hányadát igényelte annak a paradicsomnak, amelyet a gyárral, különösen a beígért fejlesztés esetén fel tudtak volna dolgoztatni. Ez azonban olyan kérdés, amely ha a piaci értékesítés elé komolyabb akadályok nem tornyosulnak, a közellátásügyi miniszter úrra tartozik és magukat a termelőket nem érdekli, hogy a nagykőrösi konzervgyárak mennyit dolgoznak fel. Van azonban egy olyan vonatkozása ennek a kérdésnek, amely miatt ismételten ide kellett hoznom ezt az ügyet. A miniszter úr megnyugtatta Nagykőrös város polgármesterét és a nagykőrösi gazdákat, hogy »ezidőszerint« nem keli attól tartani, hogy az érdekközösségben lévő gyárak a termelői árakat indokolatlanul le tudják szorítani, »ezidőszerint« nem kell aggódni. Azzal már a miniszter úr megnyugtató nyilatkozata sem törődik, hogy mi lesz a jövő esztendőben vagy mi lesz akkor, amikor majd megszűnnek a kivételes állapotok, hiszen eddig is esztendőkön keresztül egymásután érte kellemetlen meglepetés a nagykőrösi termelőket, amikor a szerződésileg megállapított árakat is igyekeztek a konzervgyárak visszaszorítani és a saját rizikójukat, vagy esetleg be nem vált számításaikat meg a paradicsom leszállítása közben tüstént áthárították a termelő gazdiatársadalomra. Említettem legutóbbi interpellációmban, hogy a paradicsomszerződésekhez kapcsolják a zöldségszerződéseket. Ez pedig azt jelenti, hogy zöldséget rövidesen csaík az fog tudni termelni, aid a gyárakkal termelői szerződési kapcsolatban áll, mert zöldségmaghoz hozájutni nem lehet. Ahol 4500—5000 vagy 6000 vágón zöldség megtermelésére könnyen lehetett a gazdák felelősségérzéséből és szorgalmából számítani, a gyáraknak egészen rideg és hideg terrorral érvényesített üzlet271. ülése 1942 június 24-én, szerdán. politikája miatt a termeles nem a gazdák felelőtlensége, hanem a gyáraknak »termelésirányítása« miatt talán a következő esztendőre a felére vagy harmadára fog csökkenni. A legérdekesebb azonban a miniszter úr válaszában az, amikor szóváteszi Nagykőrös város polgármestereinek azt a kérelmét, hogy a miniszter úr milliárdos agrárprogrammjában is gyönyörű színekkel felvázolt mezőgazdasági ipar támogatásának első fecskéjeként szíveskedjék hozzájuttatni a nagykőrösi ter. melókét, Nagykőrös gazdaközönségét, vagy magát Nagykőrös városát ahhoz, hogy meg vásárolhassa a Weisz Manfréd rt. és a Gschwindt-gyár rt. által megszerezni] Mvánt konzervgyárat, A miniszter úr ezt írja a polgármesternek: »Méltóságod azon kérelmét, hogy az Alföldi Konzervirjar rt. néven működő konzervgyárnak a termelők részéire való megvásárlását elősegítsem, nem áll módomban teljesíteni, mert különösen a vételi árra nézve a részvények birtokosait befolyásolni módomban nem áll.« Ha most a milliárdos programm Ígéreteit figyelmen kívül is hagyom, ha a miniszter úr kezeügyében levő elvi okokat is figyelmen kívül hagyom, akkor ott van a másik kérdés, az, hogy a miniszter úr elsősorban a részvényesek és a vételár kérdése közötti összefüggésre mutat rá. (Bodor Márton: A gazdaérdek semmi!) Izgalmas a hely zete ennek az egész gyártranzakciónak. A miniszter úr május 20-án úgy tudta, hogy a Weisz Manfréd-érdekeltség és Gschwindték a részvények megvásárlását a helyi érdekeltségnek felajánlották és ennek következtében a vásárlás, illetőleg az eladás az érdekeltségek szabad elhatározásától függ. De milyen ez a szabad elhatározás és szabad vásárlás, amikor a gyárral, a konzervtiröszttel szemben ott áll a termelő gazdaérdekeltség, vagy maga Nagykőrös városa? Mi a helyzet? A nagykőrösi telekkönyv 4428. számú betétjében a birtoklapon feltüntetett gyár és telekvételár 1942. . évi február hó 13-án az 1543. szám alatti bejegyzés szerint összesen 95.000 pengőt tett ki. A C) lapon, 10. sorszám alatt a nagykőrösi m. kir. adóhivatal végzése alapján a kincstár javára be van kebelezve 862 P 50 fillér, tehát a szegény Weisz Manfrédnak és a Gschwindtféle szeszgyár rt.-nak annyi pénze sem volt e tranzakció lebonyolítása után, hogy a kincstárral szemben fennálló tartozásukat kiegyenlíthették volna. (Rajniss Ferenc: Ne gyűjtsünk nekik itt valamit? — Derültség. — Rapcsányi László: Ne is adjon nekik az Isten! — Elnök csenget.) A szerződés azonban, amelyet e tranzakcióval szemben kötöttek, arról szól, hogy a telket, épületeket, fölépítményt, felszerelést, stb. vették meg összesen 95.000 pengőért és erről ki is állítottak egy vagyoni bizonyítványt, melynek alapján kapta meg a fizetési meghagyást és fizette ki a Weisz Manfréd rt. és a Gschwindt szeszgyár rt. az átruházási illetéket. Nem keressük» hogy hány száz vagy ezer pengő lehet ez az átruházási illeték, de szöget ütött még az egyszerű gondolkodású nagykőrösi gazdák fejébe is az, hogy amikor ők néhány héttel később, április 22-én, érintkezésbe léptek a gyárak vezetőségeivel, a Weisz Manfréd rt. és a Gschwindt rt. megbizottaival, Schoor, vitéz Balonyi és Padányi igazgató urakkal, illetőleg vezérigazgatóihelyettesekkel, ezek az. urak a gyárak képviseletében máhány héttel ezelőtt