Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-245
70 Az országgyűlés képviselőházánál te. 2. §-ában előírt intézkedéseket a Felsőiház elnökével egyetértően megtenni szíveskedjékEgyidejűleg ugyanilyen iratot intéztem az országgyűlés felsőházának elnökéihez, Budapest, 1942. évi február hó 16-án. Bárdossy László s. k.« (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: A Ház az átiratban foglaltakat tudomásul veszi. A kormányzóhelyettes megválasztása céljából tartandó együttes ülés helyét és idejét a felsőház elnökével egyetértésben fogom megállapítani. Elnök: Angyal László képviselő úr, mint a közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Angyal László előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém beterjeszteni a képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentését a mértékekről, ezek használatáról és ellenőrzéséről szóló 1907. évi V. törvénycikk, valamint az egészségügyi és egyéb közcélokra szolgáló méréseknél használatos mértékek, mérőeszközök és készülékek hitelesítéséről szóló 1936. évi XXV. te. büntető rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. (Bárdossy László miniszterelnök távozik a teremből. — Éljenzés a jobboldalon és a középen.) Kérem, hogy a jelentés kinyomtatását és szétosztását elrendelni és annakidején napirendre tűzni méltóztassék. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Napirendre tűzése iránt más alkalommal fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. Ilovszky János képviselő úr, mint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság előadója, kíván jelentést tenni. Ilovszky János előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém beterjeszteni a képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentését az üzleti záróráról szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem, hogy a jelentést kinyomatni és szétosztatni, tárgyalásra pedig a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Az előadó úr a napirendre tűzést, illetően a sürgősség kimondását is kérte. Kérdem, méltóztatnak-e ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Áttérünk a napirendre, amelynek 1. pontja a miniszterelnök úr indítványa az 1940. évi XXVI. te. alapján visszacsatolt keleti és erdélyi országrész képviselői létszámának meghívás útján való kiegészítése tárgyában. Kíván valaki az indítványhoz hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem, kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a miniszterelnök úr indítványát magukévá tenni ? (Igen!) A Ház az indítványt elfogadja s azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszi át. Áttérünk a miniszterelnök úr másik, hasonló természetű indítványának tárgyalására. Kíván valaki ehhez az indítványhoz hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a miniszterelnök úrnak ezt az indítványát is maSfükévá tenni? (Igen!) A Ház a miniszterelnök úrnak ezt az indítványát is elfogadja és azt 245. ülése 194-2 február 16-án, hétfőn. tárgyalás és hozzájárulás céljából hasonlóképpen a felsőházihoz teszi át. Napirend szerint következik az orvosi rendtartásról szóló 1936. évi I. te. egyes, rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről alkotott törvényjavaslat egyes szakaszai feletti döntést. Határozatainkat a házszabályok értelmében vita nélkül fogjuk meghozni. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Megay Károly jegyző (felolvassa a törvényjavaslat címét és 1—11. §-ait, amelyeket a Ház egyhangúlag elfogad). Elnök: A törvényjavaslattal ezzel részleteiben is végeztünk és azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszem át. ' Következik a nemzet nagyjaira, úgyszintén a szentekre és az egyházak nagyjaira utaló megjelöléseknek az ipari és kereskedelmi tevékenység körében való használatáról szóló törvényjavaslat egyes szakaszai feletti döntés. Kérem az előadó urat, hogy a bizottságok által eszközölt módosításokat ismertetni szíveskedjék. Tornyos György előadó: Tisztelt Képviselőház! A képviselőház igazságügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága a mai napon tartott együttes ülésében részletes tárgyalás alá vette a címben foglalt törvényjavaslatot, melyet a képviselőház folyó évi február hó 6. napján tartott 240. számú ülésében általánosságban elfogadott. Az együttes bizottság a törvényjavaslat szövegét az alábbi módosításokkal fogadta el. Az eredeti cím helyett a következő címet fogadta el az együttes bizottság: »A nemzet nagyjaira, úgyszintén a szentekre és az egyházak nagyjaira, valamint az egyházak elnevezésére utaló megjelöléseknek az ipari és kereskedelmi tevékenység körében való használatáról«. Az egyházak elnevezésére utaló jelzőnek cégszövegben való használata ellen a 10-037— 1933. I. M. számú rendelet nyújtott már eddig is oly értelmű védelmet, hogy az ilyen jelzők cégbejegyzése tárgyában hozandó határozat előtt a cégbíróság köteles volt a vallás- eszközoktatásügyi iminisztert nyilatkozattétel végett megkeresni. Nyilvánvaló, hogy ez a védelem, amely az egyházak elnevezésére szolgáló jelzőknek csupán a cégszövegekben való tapintatlan félnasználása ellen nyújtott —- egyébként büntető szankció nélküli — védelmet, nem jelent olyan széleskörű védelmet, mint amilyent biztosít a törvényjavaslat a nemzet nagyjai, a szentek és az egyháznagyok számára. Márpedig, ha indokoltnak mutatkozik, hogy a szenteket és az egyházak nagyjait a törvényjavaslatban szabályozott védelemben részesítsük, ez a védelem ugyanolyan indokok alapján a szentek és egyháznagyok, másfelől az egyházak között fennálló eszmei és erkölcsi kapcsolat folytán megilleti az egyházakat is. A módosítás tehát logikus kiegészítése az eredeti javaslatnak. Az 1. § első bekezdése negyedik sorában a »megjelölést« szó után az együttes bizottság a »valamint az egyházak elnevezésére utaló megjelölést« szavakat iktatta be. Ez ( a módosítás a törvényjavaslat címének módosítására vonatkozólag előadottakban talál indokolást. Á 2. § első bekezdésének hatodik sorában a »nagyjára« szó után az együttes bizottság »úgyszintén az egyházak, elnevezésére« szavakat szúrta be. A címnek és az 1. §-nak módosí-