Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-242

Az országgyűlés képviselőházának 242. ülése 1942 február 10-én, kedden. 49 A főhercegi nádorok tisztje 1848-ban az események tragikus alakulása következtében véget ért, de mégis érdemes megjegyezni, hogy az 1848. évi III. törvénycikk 2. 3. és 11. szakaszai világossá teszik, hogy a nádor és királyi helytartó számára »őfelségének az országbeli távolléte« esetére adják meg a végrehajtó hatalom gyakorlásának a jogát és ez esetben is a miniszterelnököt őfelségének jóváhagyásával nevezheti csak ki a nádor. A személyi sérthetetlenség is csak erre az esetre szól és amellett korlátozva volt abban is, hogy — idézem — »nádor császári királyi főherceg István« személyére vonatkozott, tehát kvázi személyi jog gyanánt volt megadva és nem az intézmény mindenkori betöltőjének a joga. A nádori tiszt intézményének történetén azért futottam végig, hogy rámutassak ez intézmény kifejlődésének történelmi okaira. Az, hogy ez az intézmény kifejlődött, hogy a nemzet ragaszkodott hozzá, két körülménynek tuiajüonítnató. lágyrészt — főleg eleinte a XV x. szazad elejéig — annak, hogy a királyi hatalom esetleges önkényével szemben a nemzet kebeléből származó magyar embert állítson oda a végrehajtó hatalom gyakorlására és a mutatkozó alkotmányjogi feszültségek kiegyenlítésére, másreszt — főleg a XVI. század dereka óta — annak, hogy a távollevő és idegen nemzetből származó királynak itt bent az országban magyar helytartója legyen, aki a végreüajtó hatalmat magyar szellemben, a magyar szükségleteknek megfelelően gyakorolja. Ez a két ok a XIX. század folyamán megszűnt. Az 1848. és 1867. évi törvények, illetve az ezek által meghatározott 1867-es magyar parlamentáris alkotmány kimondta, hogy a király a főhatalmat a felelős magyar minisztéiiuin által gyakorolja s ezzel szükségtelenné tette a nádori intézmény beillesztését az új alkotmányba. Minthogy a nádornak az addigi alkotmányfejlődésből kialakuló szerepét nehezen lehetett volna ebbe az új alkotmányba beleilleszteni, az 1867. évi VII. törvénycikk a nádorválasztás elhalasztásáról intézkedatt. Jogilag azonban a nádori méltóság nincs megszüntetve, sőt — mint tudjuk — az 1867. évi VII. törvénycikk hatályon kívül kellett hogy helyezze az 1848. évi III. törvénycikknek azt az intézkedését, amely a nádor királyi helytartói jogkörét fenntartotta. Pedig tudjuk, hogy 1867 után is az volt a helyzet, hogy a király többnyire nem magyar földön székelt és lehetett volna indokot találni arra, hogy az új alkotmány szerinti királyi jogkör gyakorlása a nádor mint helytartó útján az ország területén történjék. Hogy 1867-ben ez nem történt meg, hanem az 1848-iki szabályozástól eltérő szabályozást léptettek életbe, ez részben bizonyára annak a körülménynek is tulajdonítható, hogy a közlekedési technika fejlődése következtében lehetségessé vált az ország területén kívül levő helyről, tehát Bécsből is ellátni az államfői jogkör gyakorlását Erre a szempontra különösen szeretném a figyelmet felhívni, mert régebbi törvényeinkben a távollevő király, illetve államfő helyettesítéséről való gondoskodásnak többnyire az volt az oka, — és ez vezetett a helyettesítés intézményes megoldásának szükségességére — hogy a régebbi időkben lehetetlen volt híreket vir ni, parancsokat osztani a távolból és ezért kellett a helyettesítés révén gondoskodni a kielégítő megoldásról. Végül magának az államfőnek jóformán állandóan az ország területén kívül való tartózkodása szinte természetessé tette, hogy ez a gondoskodás intézményes formában történjék, mert hiszen a király távolléte mejdnem állandó volt és ezért állandó intézmény kellett hogy legyen a helyettesítése is. Nyilvánvaló tehát, hogy azok az okok. amelyek a nádori méltóság jogkörének kifejlesztéséhez és az intézményhez való ragaszkodáshoz vezettek, ma már semmiképpen sem állanak fenn. Az osztrák örökös tartományokkal való államjogi kapcsolatunk megszűnvén, Magyarország^ teljes szuverenitása és függetlensége birtokában nemzeti államfőt vallhat magáénak, felelős minisztériuma van, az állami főhatalmak gyakorlását kiforrott jogelvek szerint szabályozták, az államfő távolléte kivételesen fordulhat csak elő és akkor sem jelent leküzdhetetlen akadályt, így tehát a nádori intézrnénv bármilyen formában bármi név alatt való visszaállításának semmi szüksége sem mutatkozik(Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) A nádori intézményre mint analógiára vagy történelmi precedensre való utalás tehát semmiképpen sem lehet helytálló, ezért a történelemből más analógiát kellene keresni. Ilyen történeti analógiákat nem találhatunk azokban az esetekben, amikor a nádori szók üresedése esetén vagy a nádor mellőzésével királyaink más helytartót neveztek ki. Ezeket a kinevezéseket ma is alkotmánysérelmeknek érezzük, gyakorlati eredményességük is vajmi kevés volt. Nem kereshetünk történeti példákat viszont Kossuth Lajos kormányzóvá vagy a korábbi időkben Bocskai, Bethlen. és Rákóczi Magyarország fejedelmévé történt választásában sem, mert ezek a nemzet és a király közötti szomorú konfliktusoknak voltak következményei. Tanulságot nem meríthetünk Újlaki Miklósnak vikáriusi tisztéből sem Hunyadi János alatt, mert ennek még az emlékezete is alig maradt fenn. Történelmi példákat tehát csak ott kereshetünk, ahol cselekvőképes államfő mellé állítottak egy másik személyiséget az államfői jogok teljes vagy részbe rí való gyakorlására. Három ilyen történelmi példát hozhatunk fel, az ifjabb királyok szerepét az Árpádok alatt, Szilágyi Mihály kormányzóságát Hunyadi Mátyás alatt és Gritti kormányzóságát Szapolyai János király idejében. Nézzük meg, mit mond a kormány illusztris tagja, Hómán Bálint az ifjabb királyság intézményéről. (Halljuk! Halljuk! a ssélsőbaloldalon.) Részben szószerint idézem. (Egy hang a jobboldalon: Miért csak részben?) (Olvassa): »Az ország és a hatalom megosztásának a XI. században keleti szláv mintára életbe léptetett szokása nem tudott hazánkban gyökeret verni. Az orosz és lengyel udvarokban nevelkedett I. András és I. Béla fiaival és unokáival e gyakorlatnak vége szakadt. II. András is hiába kísérletezett Horvátországban a királyi hatalomtól független hercegi tartomány megalakításával. Több mint százéves szünet után IV. Béla volt az első, aki 1226 óta ifjabb király minőségben az ország keleti része felett ismét Önálló fejedelemként uralkodott, de ő is inkább uralkodótársa volt apjának, semmint tőle független uralkodó. Bár elvi ellentétek és személyi intrikák többszőr összeütközésbe hozták Andrással, tapintata mindig megtalálta a módot a fegyveres összeütközés elhárítására... István királynak