Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-241
36 Az országgyűlés képviselőházának ket megfontolni és a vonatkozó intézkedéseket a törvényjavaslatba belevenni. Az előttünk álló törvényjavaslat első szakaszának szerény véleményem szerint annak kellett volna lennie, hogy egyszer már végérvényesen döntsük el, iiogy tulajdonképpen ki számít zsidónak. Mi orvosok, akik biológiai alapon állunk, nem kétséges, hogy osak a,zt vallhatjuk, hogy a zsidó: faj, nem pedig: vallás. Aki a kérdéssel örökléstanilag foglalkozott, az mást nem vallhat. Tehát nem is a tiszta, szín zsidók elbírálása a nehéz, hanem aehózzé teszi a zsidótörvény megszövegezését a zsidókeverékek kérdése. A Mone már több ízben felterjesztéssel élt és az igen t. belügyminiszter úrhák segítségéire akart sietni ebben a kérdésben, kérését azonban nem hallgatták meg, annak ellenére, hogy ennek a szervnek a tagjai kiváló biológusok és egyetemi tanárok voltak. Azt terjesztették fel, hogy a zsidóság kritériumának megállapításánál a következők legyenek irányadók. Zsidónak tekintendő kivétel nélkül minden egyén, akinek négy vagy három nagyszülője zsidó fajú, zsidónak minősítendő továbbá még az is, akinek nagyszülői közül kettő zsidó fajú, azonkívül 1919 augusztus másodika után lépett ki a zsidó hitfelekezetből vagy abba azután vétetett fel, ezen idő után zsidóval házasságban élt, zsidóval folytatott házasságonkívüli viszonyból jelen törvény életbelépte után született. Zsidókeverék alatt értenők azt, aki egy vagy két zsidófajú nagyszülőktől származik, hacsak a fentiek értelmében már nem tartoznék a zsidótörvény alá. Hivatalos értelemben tehát megkülönböztetnénk elsőfokú zsidókeveréket és másodfokú zsidókeveréket. A törvényjavaslat elsői szakaszának tehát azt kellene tartalmaznia, hogy ez az intézkedés tulajdonképpen osak a zsidókra, vagy a zsidókeverékekre is érvényesül-e? . Mélyen t. Ház! Felesleges volna ismertetnem itt azokat a kibújókat, amelyeket a jelenlegi zsidótörvény alól számtalan esetben meg találnak az érdekeltek és amelyeket már tárgyalt is a mélyen t. Ház, mert példának okáért a zsidó egyetemi professzor a jelenlegi törvény értelmében nem nyilvánítható zsidónak és tulajdonképpen meg is volna választható a kamara elnökének. Nem szólva arról, hogy ha egy zsidó orvost kineveznének professzornak, az abban a pillanatban átalakul kereszténnyé, illetve nem tartozik többé a jelenlegi zsidótörvény alá. Világosan érthető tehát, hogy a jelenlegi zsidótörvény megoldásában a zsidókérdés fundamentumában van elhibázva és világos, hogy a kellő alappal nem bíró épület előbbutóbb össze kell, hogy ömöljék. A törvényjavaslatnak csak a 4. §-a pozitív, amely kimondja, hogy a jövőben a kamarai választásban csak 6 százaléknak megfelelő számú zsidó vehet részt. Ezzel a paragrafussal azonban nem oldottuk meg a keresztény orvosok kérdését, ezzel csak a kamarai életből szorítottuk ki a zsidókat, a gyakorlati életben azonban soha olyan módon előre nem törtek, mint most. Mi te'hát olyan paragrafus beiktatását kérjük a mélyen t. belügyminiszter úrtól, amely a zsidókérdést egyszer már végérvényesen tisztázza és eldönti. Tehát az orvosok, a Mone. nevében azt kérem a belügyminiszter úrtól, hozzon olyan intézkedést, hogy először is zsidó orvos kizárólag csak zsidó betegeket gyógykezelhet, másodszor zsidó orvos csak egységes címtáblákat használhat, ugyanígy csak 241. ülése 1942 február 9-én, hétfon. egységes receptpapirt használhat, amelyen fel legyen tüntetve a »zsidó« szó. Akik ez ellen a paragrafus eilen vétenek, azokat tessék &gy esztendőre becsukni, vagy internáltatni. A keresztény orvostársadalmat csak hathatós intézkedésekkel lehet megvédeni a zsidók jelenlegi előretörése ellen. Ha azt akarjuk, hogy a mai közegészségügyi krízis tovább ne terjedjen, akkor elsősorban a következőkre kell figyelemmel lenni. Legelőször is az egyetemi oktatást kell megreformálni, másodszor a biztosítóorvosok és másodorvosok helyzetét kell rendezni, harmadszor fontos volna a betegek gyógykezelésének és egyáltalában a szegéuy betegek ügyének nemcsak papiroson, hanem a gyakorlati életben való rendezés is. Már többízben elmondottam itt a mélyen t. Ház, előtt, hogy az orvosi fakultásra évről-évre kevesebben iratkoznak be. Nem akarok itt most ismétlésekben bocsátkozni, de mégis megemlítem, hogy míg 1928/1929-ben 308 orvosdoktort avattak a Pázmány Péter Tudományegyetemen, addig 1940/41-ben a kultuszminiszter ár által engedélyezett 240 orvostanhallgató helyett mindössze 171 orvostanhallgató iratkozott be, akik közül 29 nő volt. 1941/42-ben a nőhallgatók száma felemelkedett 45-re a 184 orvostanhallgató között. Hiába volt itt a kultuszminiszter úr buzdító szava, hogy a fiatalság jöjjön erre a pályára, ilyen buzdító szavakra nem hallgattak azért, mert a gyakorlat egészen mást mutat, mint a teoretikus intézkedések. Hogy miért nem jönnek a hallgatók erre a pályára, annak az oka rendkívül egyszerű. El sősorban is az orvosképzésben van a hiba. Egyetlenegy fakultáson sem Járt ilyen hosszú ideig az oktatás, mint éppen az orvosi fakultáson. Az érettségi után hat évet kell eltölteni az egyetemen, utána, na az orvos szakképesítést akar szerezni, akkor még tovább kell tanulnia, ezt a időt éppen ebben az évben emelték fel három, illetőleg négy évre. Utána jön kétévi katonai szolgálat, úgyhogy az a fiatalember harminc-harmincegyéves korára jut csak abba a helyzetbe, hogy megpályázhat egy százötven, vagy maximálisan kétszázötven pengős állást. Én gyakorlatból beszélek. Amikor én tizenhét évvel ezelőtt a sebészeti klinikára jelentkeztem mint műtőorvos, harmincan jelent keztünk felvételre; ebben az esztendőben pedig csak hárman-négyen jelentkeztek s azok sem járnak be, mert kétévi katonai szolgálatukat töltik. Az utánpótlás tehát teljesen megszűnt. Nem nehéz a prognózist felállítani abban a tekintetben, hogy oz a pálya teljesen kihalófélben van. Nem tudom, hogy a mélyen tisztelt belügyminiszter úr orvos nélkül hogyan mél tóztatik szociálpolitikát csinálni. Elsősorban is tehát sürgősen le kell szállítani az egyetemi oktatás idejét négy évre, a gyakorlati évvel együtt Öt évre, úgy, mint régen volt Termé szetesen az államnak kellene jó példával elöl járnia a fizetésrendezés terén is. Az orvoska mára kimondta, Ihogy fizetés nélkül orvos nem alkalmazható, de az állami intézetekben s az egyetemen még ma is a gyakornokoknak és tanársegédeknek hetvenöt százaléka nem kap fizetést. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nősülni nem tud!) De nemcsak a fizetésrendezés terén kell az egyetemnek jó példával elöl járni a, hanem a zsidókérdés megoldása terén is. Nyugdíjazni kell a zsidó egyetemi tanárokat. Azonkívül ki kell zárni az egyetemről azokat a zsidókat,
