Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-264
Az országgyűlés képviselőházának önkéntelenül is Mátyás királynak az az erélyes figyelmeztetése jutott eszembe, amelyet később az általános indokolás is megemlített, amelyet Pozsony városának lakosaihoz intézett s amelyben inti Őket, hogy ingatlanaikat zsidóknál el ne zálogosítsák, mert ez igen sérelmes és nem kívánatos az összes kereszténységre nézve. De az is eszembe jutott, hogy valóban többször fel kellett volna emelni ezt az intő és tiltó szót, amely bizony ritkán hangzott el. Fel kellett volna emelni sokkal erélyesebben, erélyes törvényekkel adva neki nyomatékot, akkor talán egészet máskép alakult volna a magyar föld kérdése is. Talán senki sem állíthatja ezt nagyobb súllyal, mint csekélységem, aki Szabolcs vármegye székhelyének, Nyíregyházának vagyok a képviselője és ott talán a legjobban észlelhettem és tapasztalhattam ennek igazságát. Szabolcs vármegyében ugyanis, amelynek területe több mint 800.000 hold és ebből 600.000 hold szántó és 11.000 hold szőlő, összesen* 74.000 hold a zsidó tulajdon, a vármegye gazdasági felügyelőségének annakidején beadott jelentése szerint. Ebbe azonban az erdőbirtok nincs beleszámítva. Ha azt nézem, hogy a szántóföld területének mekkora részét teszi ki ez a birtok, akkor megállapíthatom, hogy ez a szántóterület 12 százalékát jelenti, az egész területnek pedig közel 10 százalékát. Ehhez talán méghozzá kell fűznöm azt, hogy a földművelésügyi minisztérium eddig 70.000 holdra nézve mondotta ki az átengedésre kötelezést, a kiosztási és birtokbahelyezési eljárást pedig több mint 18.000 katasztrális holdon már le is folytatták. Ezek az adatok mutatják, hogy mennyire szükséges lett volna az erélyes, kemény kéz és hang. De szükség lett volna ezenkívül támogatásra, segítségre, szükség lett volna arra, hogy a kisemberek hóna alá nyúljanak és anyagilag támogassák őket, hogy amikor egy közép- vagy nagybirtok a régi gazdájától megválva új gazdákat keresett és főleg a tulajdonos könnyelműsége vagy hozzá nem értő gazdálkodása miatt a régi tulajdonos kezéből kikerült, arra való kisemberek kezére kerüljön. Állításaim helyességét talán legjobban illusztrálja a vármegye székhelyének, Nyíregyházának helyzete, ahol ezek a kellékek úgylátszik, nem hiányoztak. Nyíregyházának 46.000 katasztrális holdas határa van, amiből alig 100 hold volt a zsidóbirtok. De itt nem hiányzott az ösztönzés és amikor egy középbirtok vagy nagyobb terület, vagy akár csak egy kisebb parcella is eladásra került, rögtön jelentkeztek a szomszédok, akik a földet megnézték, azonnal komoly vevőként jelentkeztek és kinyitották a ládafiát, amiből kivették azt a pénzt, amelyet a gaz'da szorgalmából és a gazdaasszony ügyességéből gyűjtöttek. Ezt a ládafiát pedig csak két esetben nyitották ki azért, hogy a pénzt kivegyék belőle: akkor, ha földet kellett vásárolni vagy pedig ha valamilyen nemes célra, egyházi vagy iskolai célra kellett áldozni. (Szöllősi Jenő: Ügy vanj) Valóban nagy és mindenképpen csak dicséretet érdemlő ennek a nyíregyházi népnek a föld iránti szeretete, amelynél csak egy nagyobb: az a lelki és erkölcsi ragaszkodás ahhoz a hármas pillérhez, amely egy új európai szemlélet szerint alapját és gyökerét jelenti minden nemzetnek, ez pedig: a hon, a család és a vallás. Nagyon sok olyan gazdatársamat ismerem, aki fiatal korában 25, 30, 35, 40 hold'dal kezdett. Szorgalmasan dolgozott egész életében s birtoka talán vagyonosságot Î6U. ülése 191*2 június 10-én, szerdéiï. 453 jelentett mások szemében, minden gazda tudja azonban, hogy ez nem annyira vagyont, mint inkább küzködést, örökös félést és aggódást jelent, hiszen ma is ebből áll a gazdálkodás: sóvárgás az esőért és aggódás a szárazság vagy árvíz miatt. Amikor egy ilyen példaadó nyiregyházi gazdaember életét végigdolgozva odáig jut, hogy munkáját már nem bírja és seregszemlét tart családja és vagyona felett, rendszerint azt állapítja meg, hogy a jó Isten öt-hat gyermekkel ál'dotta meg, ez az áldás azonban anyagi oldalon, munkáján is rajta volt, mert hiszen minden egyes gyermekének ugyanannyit tudott adni, mint amennyivel ő kezdte meg az életét. Állítom, hogy az ilyen gazda gyermekei szintén magukba fezívták ugyanazt az elvet, ugyanazt a gondolkozást, a miunka iránti ugyanazt a határtalan szeretetet, mint szüleik és ezek a^ gyermekek, ha alkalmuk és módjuk lesz rá, életüket ugyanígy fogják végezni, gyermekeiknek ugyanolyan bázist fognak juttatni, mint amilyennel ők indultak neki az életnek. Ehhez azonban kevés volt á föld iránti eltéphetetlen szeretet, kevés volt a hozzávaló, szinte makacs ragaszkodás, kevés volt saját családjuknak vagy szomszédjuknak ösztönzése, anyagi segítség is kellett hozzá. Talán sehol sem nyilvánult meg annyira egy pénzintézet vagy bank segítséget adó kezének nyoma, mint egy ilyen földszerető és földszerző vidéken, ahol az a bank, az a pénzintézet szinte rányomja bélyegét az egész területre. Abban, hogy ilyen adatokat sorolhattam fel és ilyen eredményekről számolhattam be. igen nagy része volt az egyik nyiregyházi takarékpénztárnak, amelynek igazgatója — a nevét is szívesen megemlítem — a régen el- ' hunyt Meskó Elek volt, abból a családból, amely teljesen összenőtt ezzel a magyar földdel' és összenőtt a magyar föld kisembereivel. Amikor egy-egy gazda megjelent nála s földet akarván vásárolni kölcsönt kért tőle, sohasem a dolog anyagi részét nézte, sohasem az anyagi fedezetet kereste, hanem, ha földvásárlásra kellett aa ottani gazdának pénz, mindig nyitva volt a pénzintézet kasszája. Ez a körülmény nemcsak áldást jelentett. az ottani lakosságnak, nemcsak lehetővé tette, hogy 46.000 holdból csak 100 holdnyi legyen zisidóbirtok, hanem egyúttal annak a pénzintézetnek is hasznára volt. Amikor ugyanis megcsinálják a nagy mérleget, mindig az az eredmény és mindig arra jönnek rá, hogy az a kölcsön, amelynek főleg csak erkölcsi fedezete volt, százszázalékig befolyt, viszont nagyon sok olyan kölcsön és nagyon sok olyan adósság mairadt kifizetetlenül, ahol, bár ingatlannal alaposan biztosítva volt az illető kölcsön, annak, fedezetét az adós sem munkájából, sem pedig ingatlanainak eladásából kifizetni nem tudta. Ha azonban a követel rovatban, mint nagy-nagy érdemet ezeknek a derék nyiregyházi parasztoknak javára kell írni, hogy 46.000 holdból minden eladásra kerülő birtokot megtudtak venni, akkor ez a rész nyomja, lehúzza a másik oldalt és a mai megkötöttség mellett szinte lehetetlenné teszi, hogy a ládafiában összegyűlt pénzeket ismét birtokvásárlásra használják fel. NemcSak azért lehetetlen ez, mert Szabolcs vármegye az ország^ második legszaporább megyéje, tehát állandóan jön a friss utánpótlás, főleg a gazdatársadalom köréből, hanem azért is, mert a legtöbb község• 75*
