Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

376 Az országgyűlés képviselőházának 261 selőtársaim közül valamelyik nevezetesebb képviselőtársamnak egy interpellációja, mert ha lett volna, akkor legalább egy miniszter urat üdvözölhettünk volna itt a Házban. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék ilyen disztinkciót tenni a képviselő urak közt. Itt nincsenek nevezetes, vagy kevésbbé nevezetes képviselők, itt csak egyformán, képviselők vannak. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Nagy László: Sajnos, nem látunk egy miniszter urat sem. Azt pedig, nem tehetek róla, ismetelten meg kell mondanom, hogy ,a parlament tekintélyének rendkívül súlyosan árt, ha bármelyik képviselő, aki közérdekű ügyben szólal fel, azt látja, hogy a miniszter urak közül, tehát a kormány részéről annak egyetlen egy tagja sem tartja érdemesnek, hogy ezeket a közérdekű panaszokat a saját fülével meghallgassa. (Maróthy Károly: Egy fi

a államtitkár sem!) T. Házi A legutóbbi interpellációs napon a cenzúra tárgyában interpelláltam. Rendkívül csodálkoztam azon, hogy a miniszterelnök ur ilyen gyonsan, már ma adott írásos választ. A magam részéről mindenesetre Örülök, hogy választ adott. A tartalommal végeredményben — sajnos — nem tudok egyetérteni mert a miniszterelnök úr megkerülte a kérdést és egy általános mondattal intézte el, de adott választ. Kétségtelen téiny azonban, hogy nem a miniszterelnök úr maga csinálta ezt a választ, hanem a sajtóirodájával csináltatta, azok adták. Mindegy, igaza van Szabó t. képviselőtársamnak a lényeget illetően, de a formát illetően nem mindegy, mert ha a miniszterelnök úr itt lett volna s hallotta volna az interpellációt, akkor nem a sajtóirodával készíttetett választ mondta volna, el, hanem azt mondta volna el, amit ő helyesnek és jónak talált és amit ő helyesnek és jónak tartott volna elmondani. EünÖk: Kénytelen vagyok a képviselő urat ismét félbeszakítani. Ha a miniszterelnök úr hozzájárult ahhoz, hogy válaszát felolvassák, akkor nyilvánvalóan egyetért azzal. Méltóztassék tárgyilagos maradni és méltóztassék interpellációjának tárgyához közeledni. Nagy László: T. Ház! A parlamentnek egyik lényeges feltétele az, hogy személyesen győzzük meg egymást, hogy az egyes kérdések felett vitatkozzunk. Ha tehát a cenzúráról van szó, az van olyan fontos az ország külpolitikai, gazdasági, erkölcsi és minden erdeke szempontjából, hogy az interpellációkban erre vonatkozólag felvetett kérdéseket a miniszterelnök úr vagy az illető kormánytényező, akihez szól, személyesen hallgassa meg és adjon választ. Mai interpellációm tárgya az, hogy az országgyűlés termében elhangzott beszédek különlenyomatát ne cenzúrázzák. T. Ház! A ma fennálló jogrend egyik sarkalatos pillére a parlament. A parlament szólásszabadsága, a parlament visszhangja. Kuncze Géza t. képviselőtársam nevet a parlament szólásszabadságán. (Kuncze Géza: A megjegyzésen nevettem!) Nagyon sajnálom, ha nevet ezen, mert ezt nem lehet nevetség ^ tárgyává tenni, hisz a parlament és annak szólásszabadsága rendkívül fontos alkotmányjogi tényező. A parlamenti szólásszabadságot rendezik a parlament házszabályai, tehát azok bizonyos kereteket szabnak. Az ország külpolitikai, belpolitikai érdekeit a házszabályok az elnök úron keresztül tökéletesen megvédik, ennélfogva a szólásszabadságot a házszabály által . ülése 194-2 június 3-án, szerdán. megengedett keretekben a parlamentben gyakorolni lehet és kell. De ez nemcsak azt jelenti, hogy mi itt egymást győzzük meg, nekünk meg kell próbálni egymást meggyőzni az egyes javaslatok tárgyalásánál. Ezen is lehetne tulajdonképpen nevetni, mert hiszen erről nincs szó, mert hiába próbáljuk a javaslatok tárgyalásánál egymást meggyőzni, mindenkinek megvan a maga álláspontja, a pártáÜáspontja, párthatározata és akkor aszerint jár el. Sajnos, jobb lenne, ha érvekkel tudnánk harcolni, mint ahogy a bizottságokban igen gyakran előfordul, hogy az érvek hatása alatt egyes dolgokat el lehet érni. A plénumban maisokkal kevésbbé. A parlament szólásszabadsága tehát jelenti egyrészt az egymás meggyőzését, tehát a törvényhozók akaratkialakitásának módját, másrészt jelenti azt is, hogy az egyes kérdések megtárgyalásánál a meggyőző érveket az ország közvéleménye is megtudhassa. Ezeket meg kellene tudnia részben a sajtón keresztül, de nem tudhatja meg, mert az a rendszer, hogy a sajtóban csak az jelenhetik meg, amit a cenzúra megenged, a cenzúra pedig csak azt engedi meg, amit a kormány megenged, aminthogy én mindig mondom, hogy amikor a cenzúra ellen hadakozók, akkor nem azok ellen a tiszteletreméltó urak ellen hadakozom, akik ott ülnek, hanem végeredményben a rendszer ellen hadakozom, amely az utasításokat adja — esőstől — a cenzoroknak, hogy mit szabad és mit nem szabad átenge'dni. Ha azonban a sajtó terén helytelenül és felfogásom szerint alkotmányellenesen gyakorolják a cenzúrát, akkor legalább annak lehetőségét adják meg, hogy az országgyűlésben elhangzott beszédek különlenyomatát az érdekelt képviselő elküldhesse azoknak, akik érdeklődnek az ő közéleti tevékenysége iránt. (Maróthy Károly: Ezt nem szabad! Minek?) Ez elemi szabály, amelyet a kormánynak feltétlenül be kellene tartani. (Zaj a szélsőbáloldalon.) Most mi a helyzet? Az a helyzet, hogy ha én a telje» naplót, tehát az egész füzet kötetet megveszem, akkor beszédemet 200—500—600 példányban vagyis, amennyi példányt megveszek és amennyire zsebem ereje engedi, annyi példányban szétküldhetem, — benne van szó szerint a beszédem, benne van a többi képviselőtársam beszéde, is, ez teljesen rendben van, ezt megengedik, — de ha az én beszédemről külonlenyomatot rendelek, azt már megcenzurázzák. Fogalmam sincs, hogy ebben mi az észszerűség; az-e, hogy azt gondolják magukban: könynyebben kifizetek 200 példány különlenyomatot, mint 200 darab naplót. Ha ezt gondolják, akkor igazuk van, de ezt nem tartom olyan eljárásnak, amelyet nem kellene súlyos kritikával illetni. (Állandó mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Nem akarok itt hosszú példákat felhozni. Tudnék egészen szakszerű beszédekből példákat felhozni arra, hogy miket hagytak ki különlenyomatokból. (Maróthy Károly: Csodabogarak.) Azt hiszem, múltkori interpellációmban említettem, hogy még a miniszterelnök úr beszédét is megcenzúráznák, ha különlenyomatot rendelne. Nem akarok ilyen példákat felhozni, de a magam esetét felhozom példának. Beszéltem a közéleti tisztaságot és törvényességet biztosító javaslatnál és beszédem során azt mondottam, hogy; minden törvény annyit ér, ahogy végrehajtják. Odafordultam a miniszter úr felé és azt mondottam: kérem,