Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-261

364 Az országgyűlés képviselőházának 2t ket a gazdasági reformokat, természetesen mindezt iaz ősi székely lakosság kárára. Ditró nagyközség Csík megyének legészakibb részén fekszik mintegy őr gyanánt, és mivel éppen Ditró nagyközség a legközelebb esik a román területekhez, talán éppen ez a község volt ezeknek az igazságtalanságoknak legjobban kitéve. Maga a kisajátítási végzés, amely éppen Ditró községét illeti; annyira kuszált, — láttam — annyira agyonjavítgatott, hogy azon eligazodni még egy szakember is alig tud. Ezért van az, hogy az időközben hivatalosan kért kimutatásokban mindig más és más adat, más és más mennyiség szerepel. A 101.953/1941. F. M. számú, az 1830/1941. M. E; számú rendeletek és a 2718/1941. számú csíki alispáni leirat lehetővé teszi a román agrárreform által elvett ingatlanok visszaszerzését. A falu népe, Ditró népe hitt ezeknek a rendeleteknek, és 22 esztendős meggy ötörtsége után azt remélte, hogy ezeknek a rendeleteknek értelmében visszajut elrablott ingatlanainak birtokába. Amikor Ditró székely népe latja, hogy a szomszédos román község magyar jiegyzője síkraszáll román községe érdekében , és a hivatalból kiszálló magyar gazdasági felügyelő a nyilvánosság előtt kijelenti, hogy a románok most már nem hajthatják a vágóhídra ökreiket. akkor ezt a székely nép nem érti meg. Nem érti meg, : hogy a jegyzők kötelességszerűen védik falvaikat, hogy a gazdasági felügyelők elsősorban az egész ország gazdasági érdekeit tartják szem előtt, hanem a jegyzők magatartását látva, a gazdasági felügyelők kijelentéseit hallva, clZ Si vélemény alakul ki a lelkében, — és ezt tovább is adja — hogy úgy látszik, még most is a románok uralkodnak a magyarság rovására, és a románokat látszik menteni a hatóság. (Egy hang szélsőbaloldalon: Érdekes!) Tudom, hogy ez a valóságban nem így van, mert hiszen lehetetlen, hogy így legyen, de ne csodálkozzunk azon, hogy a nép ilyennek látja a helyzetet, mert minden erdélyi ember nagyon jól tudja, hogy a román megszállás alatt ä hatóságok nem a községet védték, hanem elsősorban a, románokat, a román fajt, a román népet. (Csoór Lajos: Csak a magyart nem védik.) Ditró székely népe pedig* maga is^ jól tudja, hogy a szomszédos román községek annyi birtokot, annyi vagyont harácsoltak össze az elmúlt 22 év alatt, részint a földreform során, részint pedig más úton, annyi sok részesedésük van még a ditrói közbirtokosságnál. — hiszen annak külbirtokosai még ma is — hogy az igazságtalanul elvett ingatlanok visszaadása után sem lesznek románok, akik hízott ökreiket a vágóhídra vinnék. Az is köztudomású, hogy a Ditróhoz közel lévő román községek lakói, amikor értesültek a miniszteri és az alispáni rendelkezésekről, amelyek visszaadatták ezeket a jogtalanul elvett birtokokat, természetesnek vették ezt, de amikor azt látták, hogy a jegyző nem a magyart, hanem a községet védi, és a gazdasági felügyelő is hasonlóképpen gondolkodik, akkor ismét provokáló szemtelenséggel léptek fel a románok Magyarországon a magyarok ellen. Abból a célból, hogy jobban megvilágíthasgam^ a ditrói földsérelmeket, egy-két szempontot ismertetek a t. Ház előtt. A román földreform idején valaki azt az eszmét dobta be a lakosság, az igényjogosultak körébe Ditróban. hogy aki a románoktól földet igényel, az nem jó magyar, az vét a magyarság ellen, mert eljárásával elismeri a román uralmat. Világos, | 1. ülése 19U2 június 3-án, szerdán. hogy ez nemcsak megtévesztette Ditró székelyeit, hanem oda juttatta, hogy még azok is, akik rászorultak volna, nem igényeltek földet sa magyar becsület érdekében állónak tartották azt, hogy visszahúzódjanak és ne jelentkezzenek. . De volt egy másik szempont is. A román földreformbizottság, gazdasági reformbizottság ravasz kérdéseket adott fel a székelyeknek. Azt kérdezte például a székely, embertől: Mennyi állatod van, milyen a gazdasági felszerelésed'? A székely most nem volt elég ravasz és — sajnos — ami még volt, azt is elhallgatta, gondolván, hátlha így több iföldet kap. De éppen ezért nem kapott többet, mert gyengének mondta a saját gazdasági felszerelését, a saját állatállományát. A falu román vezetősége, a román jegyző, egy magyar emberrel, egy Bángi János nevű renegát állami tanítóval az élen, gondoskodott azután arról, hogy az okozott sérelmeket soha, de soha,ne vizsgálják felül és természetesen ezt most tőlük sem lehet számon kérni, mert ezek a renegátok, hála Istennek, elmenekültek. A ditrói magyar későn jött rá arra, hogy őt kijátszották. Akkor azután futott fuhöz-fához, járta Csíkszeredát, Gyergyószentmiklóst, és Uram bocsa', még Bukarestet is, de nemigen sokat ért vele, csupán egyetlen eredménye volt ennek a járásnak: a törvényszékre hurcolták a járókat és megfenyegették őket, megindultak a letartóztatások, a házkutatások és megindult az irredentaperek hosszú végtelen sora. Ezek azután elhallgattatták a ditrói székelyt, a román elöljárók pedig boldogan jelentették, hogy Ditróban nincs földigénylő, így tehát át lehet játszani a magyar földet a szomszédes román községekben lakó románok számára és át is játszották. T. Ház! Az egyház ingatlanaival kapcsolatban pedig szintén álljon itt néhány tanulságos mozaik. Ditró plébánosa, dr. Lőrinc József 1932 őszén és 1933 tavaszán hétszer járt a ditrói római katolikus egyházközség »Széleshegy« nevű birtokán, de ezt a birtokot sohasem tudta számbavenni, mert t a megbízott román községek elöljárói mindig hazudtak, rászedték, becsapták őt. Elszorult szívvel kellett néznie a plébánosnak azt a rablógazdálkodást, amelyet a románok az egyház birtokain, különösen pedig a fiatal erdők letárolásával véghezvittek. Minden román ember szabadon és büntetés nélkül garázdálkodhatott az egyház és a község erdejében. Állatállományuk ott virágzott a magyar legelőkön és ha véletlenül egy-egy magyar embernek tehene vagy borja odament, akkor irgalmatlan volt a bosszúállás. A magyar még csak tűzifáért, fenyőcsapért sem mehetett a saját erdejébe. Az egyház egy másik birtokára a »Sajói dűlőben« messzi, 10—15 kilométerre levő; román községekből is, jöttek fel románok szántani, vetni es az oláh asszonyok itt aratták le magyar földön a, magyar! termést. És hogy mindez jobban fájjon Ditró székelyeinek, a román legények Ditrón keresztül szállították el a magyar fold termését. Sokszor a székely legényeket vissza kellett tartani, nehogy meglincseljék a roman legényeket. A román földreform alapján szemkiszúrás végett a ditrói egyháznak visszahagyott »Gyaluláti« területet sem tudta kihasználni az egyház. Miért? Erre a kérdésre egyszerű a válasz: azért, mert a románok nem engedték. Ennek a területnek a bérlője Illyés Ferenc székely