Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-259
306 Az országgyűlés képviselőházának 259, (Zaj a szélsőhaloldalon.) Ez így fog bekövetkezni és nagyon nehéz helyzetben lesz a kormányzat az ilyen szélsőséges törekvésekkel szemben való harcban, amikor másának a kormányzatnak egy ténykedésére fognak hivatkozni, mint precedensre. Én nagyon jól emlékszem, tegnap történt itt a Ház folyosóján, hogy erről a mostani javaslatról lévén szó, azt mondotta valaki; hja. kérem, én csak azért szavazom meg a zsidó birtok elvételét, hogy azután vegyék el a papoktól, meg a grófoktól is. (Rupert Rezső: Ott voltunk! Tanúi vagyunk!) A precedens tehát már megszületett, mielőtt még ebből a javaslatból törvény lett volna, itt a törvényhozás egy tagjánál. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ki volt az? — Zaj.) T. Ház! Ne áltassuk magunkat azzal, hogy helyes a földelvétel és az úgynevezett kifizetés módja, úgy, ahogyan ebben a javaslatban le van fektetve, s amely precedenst teremtett már akkor, amikor még nem törvény és máris a jövőre fenik a fogukat azok, akik a legradikálisabb és minden józan észen túlmenő földbirtokpolitikát hirdetnek. (Maróthy Károly: Ne ijesztgesse kérem a grófokat!) Elnök: Csendet kérek, Maróthy képviselő úr! Gr. Apponyi György: Én nem ijesztek senkit. (RasSay Károly közbeszól. — Maróthy Károly: Mi az! Erre beszéljen, ha már rólam van szó. — Zaj. — Elnök csenget.) T. Ház! Még egy mozzanatra kívánom a t Ház figyelmét felhívni. Ha ebből a javaslatból törvény lesz és megindul az e javaslatban meghatározott birtokok igénybevétele, igaza va;i mindazoknak, — politikailag álljanak akármelyik oldalon — akik hangoztatták és hangoztatják, hogy ebből a javaslatból úgy, ahogy meg van szerkesztve, a visszaéléseknek és különféle szabálytalanságoknak, mindenféle erkölcstelenségeknek, a protekcióknak, a linküzleteknek, a látszólagos ügyleteknek olyan tág tere nyílik, (Ügy van! a, szélsőbaloldalon) hogy ez igazán nem illik ahhoz a parlamenthez, amely röviddel azelőtt szavazott meg egy, állítólag a közélet tisztaságát biztosítani hfvatott javaslatot. (Maróthy Károly (a jobboldal felé): Védjék meg a javaslatukat! Miért nép védik meg a. javaslatukat? — Zaj. — Elnök csenget ) A javaslat maga áttöri a polgári jogegyenlőség elvét, tulajdonjogi, vagyonjogi szempontból, még a törvényjavaslat által érintettek között is megszünteti a jogegyenlőséget, módot ad bizonyos eladásokra, sőt szabad kézből való eladásokra, viszont betiltja és érvényteleníti a már megkötött jogügyleteket, ami végeredményben nemcsak az eladónak, hanem a vevőnek is megkárosítása, aki egyáltalán nem esik e javaslat hatálya alá. Módot ad azonban a javaslat arra, hogy aki szemfüles, ügyes és akinek protekciója van (Ügy van! a szélsőbaloldalon.), az előre megvásárolja negyedárom a birtokot. Legyünk ugyanis tisztálban azzal, hogy a vételár negyedrészét, amelyet a javaslat szerint állítólag kötvényben kifizetnek maid a megváltást szenvedőnek, valaki készpénzben átadja szívesen lemond az il-, lető a négyszeres értékű kötvényről. Azzal, hogy az ilyen kötvények mit érnek, az utódállamok úgynevezett földbirtokreformjaival kapcsolatban éppen eléggé tisztában vagyunk. Hagyjuk ©1 az álszenteskedést és hagyjuk el =— bocsánat, nem «zeretem ebben a Házban ezt a kellemetlen kifejezést használni — a nagyképűülése 19k2 május 29-én, pénteken. séget. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a kötvények sohasem fogják megérni névértékük száz százalékát (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az nem baj.) (Szöllősi Jenő: Nem eladási tárgyak azok, nem forgalomképesek!), azonkívül nem is képezik majd szabadforgalom tárgyát, (Szöllősi Jenő: Nem is kell!), mert egyelőre zárolt letétként kezeltetnek. A mostani helyzetben nagyon könmyű lesz egyeseknek akiknek több protekciójuk van, mint másoknak és van egypár ezer pengőjük, kéz alatt megvenni a birtokot és ilymódon még a törvény által sújtottak között sem lesz meg a jogegyenlőség. T. Ház! De ha el is fogadnám a törvényjavaslat alapelvét, amit nem fogadok el s ha egyet is értenék a törvényjavaslat szellemével» aminthogy azzal nem értek egyet, akkor is kénytelen lennék aláírni többek között Tatár képviselőtársam teljesen helytálló megállapításait aki pedig politikai szempontból elég távol áll tőlem. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az biztos!) Mint már mondottam, ebben a javaslatban ugyanis ; olyan tág lehetőség nyílik mindenféle nem hivatalos, burkolt jogügyletekre, protekciókra és nem tisztességes dolgokra, hogy a közszellemnek mai, nálunk történő fokozatos romlását ismerve, sajnos, nagyon csodálkoznánk azon, ha, ezeket egyesek nem használnák ki. (Szöllősi. Jenő: Csakhogy Tatár ellenkező értelemben mondotta!) Nem mintha ezen a javaslaton javítani akarnék, hiszen magát a javaslatot nem fogadom el. de mégis nein lévén kétségem az iránt, hogy a javaslat keresztül fog menni és törvényerőre fog emelkedni, szeretném, ha a kormány vigyázna arra, hogy legalább ilyen nyilvánvaló egyéni erkölcstelenségek ne történhessenek meg. Nem kívánom a kormánynak, — bármennyire is ellenzéki állásponton vagyok — hogy mindazt, amit most elmondottam, a saját ; bőrén legyen kénytelen tapasztalni és egy-két év múlva, vagy esetleg néhány hónap^ múlva Goethe Zauberlehrlingjének kevésbbé dicsőséges pózában álljon itt(Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Abból a célból, hogy ezáltal a törvényjavaslat által megteremtett — mint mondottam — erkölcstelen lehetőségeknek gátat szabjunk, van szerencsém két határozati javaslatot benyújtani. Az egyik körülbelül egybehangzó Tatár képviselőtársam javaslatával (Maróthy Károly: Nana!) és a következőképpen szól (olvassa): »Utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy gondoskodjék róla, hogy ez a törvény alapján igénybevett ingatlanokból semmi szín alatt és semilyen jogcím alapján juttatásban nem részesülhet tényleges állami tisztviselő, a honvédségnek vagy csendőrségnek tényleges tisztje, országgyűlési képviselő és felsőházi tag, továbbá nyugalmazott állami tisztviselő, nyugalmazott honvéd- vagy csendőrtiszt, volt országgyűlési képviselő és volt felsőházi tag nyugdíjaztatását, illetőleg ebbeli minőségének megszűntét követő (2) kettő éven belül.« (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Helyes! Jó!) De nehogy ez írott malaszt maradjon, a második határozati javaslatom a következő (olvassa): »Utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy tegyen minden• év április 1-én kimerítő jelentést az elmúlt évben e törvény alapján .igénybevett és felhasznált ingatlanokról«, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) »annak pontos megjelölésével. hogy mely tulajdonosoktól, milyen feltételek mellett, mennyi vétetett igénybe (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.)