Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-254

Az országgyűlés képviselőházának 25%. a Szárazéri Társulat, amelynek központja, székhelye Battonyán van, ugyancsak ezen a területen egymással Összefüggésben és egymás közt van a Tisza-Maros Ármentesítő Társulat, amelynek a székhelye Szentesen van és a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat, amelynek a székhelye Szegeden van. Azonkívül van Kultúrmérnöki Hivatal Hódmezővásárhelyen és Folyammérnökség^ újból Szegedien. Tehát öt helyen intézik Csanád vármegye belvízlevezetését és ezek között a faktorok között nincsen harmónia, nincsen egykéz, amely egyöntetűen tudjon intézkedni. ' Nyilvánvaló, t. Ház, hogy itt rendet csak akkor lehet teremteni, egyöntetű nagy terveiket csak akkor lelhet készíteni, hogy egy kéz intézi ezt a kérdést. Bizonyos megnyugtató ki jelentést hallottam ebben a tekintetben a földmívelésügyi miniszter úrtól, aki azt mondotta, hogy már dolgozik egy törvényjavaslaton, amely állandósítani fogja az összes belvízlevezető társulatokat, annál meglepőbb azonban, hogy ennek ellenére ilyen rendelkezést adott ki és kétszeres közterhekkel sújtotta „a ^ vármegyét a mai helyzetben, a mai katasztrófa > méretei mellett. Hogy ez a katasztrófa a vármegyében pénzben mit jelent, arra vonatkozólag becsléseket akarok felhozni. A terméskiesést harminc millióra becsülik, miután körülbelül 130.000 katasztrális holdon nem terem az idén semmi. Mintegy 10.000 ház 20 millió pengő kárt jelent; a tönkrement takarmány, a ki nem fizetett munkabérek újabb 10

1 milliót jelentenek. A megyét tehát csak ebben az évben mintegy 60 millió pengő kár érte. És ennek ellenére kell viselnie ezt a kétszeres közterhet. De tegyük fel a legjobb esetet, hogy jövőre már nem lesz belvíz: ezek a károk részben akkor is fennállanak, mert a / belvizek tönkretették a föld baktériumflóráját,, elkérgesítették, kisoványították, évek kellenek, mire termőképessége rendibejön. Ezek után kérdezem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy ilyen károk mellett helyes-e és indokolt-e a megyére 'ilyen újabb nagy terhet róni? A nemzeti közösségérzet is azt követeli, hogy ha az országnak egy bizonyos területét olyan kár éri, amellyel az megbirkózni nem tud, akkor az egész ország, az egész állam viselje, mert miért viselje az a kisember, akinek csak néhány holdja van, amelyből csak úgyis keservesen tud élni. Az országnak is érdeke, hogy az a kisember rendesen termeljen. Épúgy érdeke a pesti háztulajdonosnak és a nagyiparosnak, mint magának a kisembernek. Az állam viselje tehát ezeket a

# terheket, mert közérdek, hogy tönkre ne menjen a kisember, senki, aki földdel bajlódik, kínlódik, aki műveli, hogy termelőképességét meg tudja tartani. Az előadottak alapján kérdem a_ földmívelésügyi miniszter urat, hajlandó-e visszavonni, vagy újból megfontolni ezt a rendeletet, és hajlandó-e kormánybiztost kirendelni abból a célból, hogy egy kéziben egyesítse a munkálatok, vezetését, amelyek azt célozzák, hogy a jövőben mentesítsék a belvizektől a vármegyét. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmívelésügyi miniszter úrnak. Következik Közi Horváth József képviselő úr interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét felolvasni szíveskedjék. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Interpelülése 19 h2. április 29-én, szerdán. 215 láció az iparügyi miniszter úrhoz, a munkások családi bérpótlékának felemelése tárgyában. Mlódjában és szándékában van-e a miniszter úrnak intézkedni, hogy ,a munkások családi bérpótléka megfelelő mértékben felemeltessék?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Közi Horváth József: T. Ház! A magyar kereskedelmi és ipari munkásság annakidején örömmel vette^ tudomásul, hogy a családi bérpótlék intézményét Magyarországon is bevezették. Ezzel valóban a keresztény szociálpolitika egyik legnagyobb követelését valósították meg, mert elismerték, hogy több embernek több kenyér kell, mint egy embernek, hogy a családnak több kell, mint a legényembernek. De két hibája volt ennek az intézménynek már a kezdet kezdetén. Az egyik az, hogy csak a 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemekben vezették be a családi bérpótlékot, ia másik pedig az, hogy havi 5 pengőben állapították meg gyermekenként és nem progresszív alapon. Annakidején se volt elég az 5 pengő, a drágulás következtében azonban újabban egyenesen katasztrofálissá vált a sokgyermekes munkáscsaládok helyzete. Katasztrofálissá, mert az alapbéreket is csak nagyon későn és nagyon kis százalékkal emelte a kormány, a családi bérpótlékot pedig még a százalékos emelés arányában sem emelte, a bérpótlék továbbra is megmaradt gyermekenként havi 5 pengő. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a dolgozók nagyrésze most már Ötödször-hatodszor — van, aki nyolcadszor — vesz részt rendkívüli fegyvergyakorlatokon, akkor képet alkothatunk magunknak arról, hogy hozzászámítva a drágulást, a városi munkásság, a sokgyermekes városi munkásság helyzete milyen rendkívül nehézzé vált. Azokra a memorandumokra, sürgetésekre, instanciázásokra, amelyeket ebben a kérdésben beadtak és hangoztattak állandóan, nem hivatalosan ugyan, de magánbeszélgetés formájában, az volt a válasz, hogy ezt a családi bérpótlékot nem lehet emelni azért, mert ennek következtében könnyen infláció következhet be. Ha az ember összeveti azt az összeget, amelyet családi bérpótlék címén kifizetnek, az állami költségvetéssel, vagy a magángazdaságok költségvetésével, akkor ez a vád önmagában rögtön az első pillanatban megdől. Én nem hiszem, hogy a magyar állam gazdasági élete — akár az államot vesszük, akár a magyar közgazdaságot — olyan' gyenge lábon állna, hoery ennek az 5 pengős gyermeknevelési járuléknak némi felemelése is már inflációt idézne elő. Tudnék nagyon-nagyon kemény példákat hozni arra vonatkozólag, hogy bizonyos intézkedések következtében bekövetkezhetik annak a veszedelme, hogy infláció áll be, de nem hiszem, hogy a gyermeknevelési járulék felemelése miatt a magyar gazdasági életet infláció fenyegethetné. De ha azt az esetet vesszük is. hogy ez a veszedelem fennáll, akkor is azt mondom, hogy ezt a veszedelmet vállalnunk kell, mert hiszen itt magyar gyermekek százezreiről van szó. Tessék elképzelni, mi lesz a következménye annak, ha nem lévén elegendő a gyermeknevelési járulék — mint ahogy nem is elegendő — a magyar munkásanyák kénytelenek lesznek újra kisgyermekeiket bezárni a lakásba, délelőtt elhagyni őket és estig távol lenni tőlük, így keresni a kenyeret, s azután felnő egy munkásgyermék-generáció testileg és lelkileg fejletlenül, megtörten, rokkantán. 39*