Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.

Ülésnapok - 1939-253

152 Az' országgyűlés képviselőházának 258 tizenöt százalékot, kétezer koronától felfelé való jegyzés ^esetén pedig öt százalékot. Ez a «zázalék azután pengőben jut kifejezésre s tud juik, hogy ennek a pengőnek vásárló értéke változásnak volt kitéve és talán ma áll a legalacsonyabb ponton. T. Képviselőház! A törvényjavaslat egyik nagy hibáját abban is látom, hogy a kisjegy zőknek nem adja meg a lehetőséget arra, hogy egy összegben kapják meg azt, ajni majd e törvényjavaslat alapján nekik járni fog, hanem 10 évig keli majd várniok ennek az összegnek a megfizetésére. (Maróthy Károly: Élniök kelj addig!) Ha visszagondolunk arra, hogy 24, illetőleg 28 évvel ezelőtt jegyezték ezeket a kölesönöket, akkor fel kell tennünk, hogy azóta ezeknek a kisjegyzőknek legalább 50 százaléka a föld alatt van. (Maróthy Károly: ötven? Hatvan! Nyolcvan!) Ha most még újabb 10 esztendőt kell várniok, akkor azt lehet mondani, odáig jutunk, hogy az igazi kisjegyzők, akik szí/vük szerint áldozatot hoztak hazájukért, tulajdonképpen saját személyükben semmit sem kapnak vissza. (Maróthy Károly: Ez megint csak látszat ja vaslat, államtitkár ÚT-! Figyeljen ide!) Igen t. Képviselőház! Én arra kérem az államtitkár urat, méltóztassék talán módot találni arra, hogy ezek a kisjegyzŐIk egy összegben kaphassák meg azt, ami nekik jár, vagy pedig méltóztassék egy másik módot találni. íSzász Lajos államtitkár: Csak itt különbözők n szempontok!) olyképpen, hogy esetleg a tőzsdén vezessék be ezt az értékpapírt, de akkor ia gondoskodás történjék arról, nehogy a tőzsdén ennek a papírnak az értéke hamarosan 20—30— 40 százalékkal leessék. Ez esetben egy szindikátusról kellene gondoskodni, hogy ilymódon. ha nem az állam, legalább a pénzpiac parin hozzájuttassa a kísjegyzőket ahhoz, hogy egy öszszegben kapják vissza az ő kis vagyonukat. T. Képviselőház! Van egy szakasz a javaslatban, amely a zsidó jegyzők igényeinek kielégítéséről beszél és értékhatárt von 5000 pengőben, amely összegnél többet zsidó jegyző nem kaphat, az azonfelüli összeget a kivándorlási alap céljára kell fordítani. Ha már a, törvény javaslat lineáris elgondolás szerint jött létre ós az a feltételezése, hogy minden kisjegyző megérdemli a szociális szempontból való tamogatást, és ugyanakkor nem nézi azt, hogy a kisjegyzők között sokan vannak olyanok, akik nagy vagyonból jegyeztek kis összeget, tehát ezt a megkülönböztetést nem teszi meg; mon dorn, ha már ilyen feltételezésekből indul ki i\ törvényjavaslat, akkor kiindulhatna itt abból a feltételezésből is, hogy az a zsidó jegyző an nakidején nem önzetlenségből és nem hazafiságból jegyezte azt az összeget, amit jegyzett, hanem talán kényszer folytán, talán azért, hogy megszerezze magának a hazafiasság látszatát, vagy jegyezte egy igen nagy összegből, egy nagy vagyonból, mint annak igen kis részét, töredékét. Ennélfogva a törvényjavaslatnak ezt a szakaszát olyképpen látom módosítandónak, hogy^ zsidó jegyző egyáltalában ne kapjon semmiféle ellenértéket (Helyeslés a szélsőbaloldalon.), hanem a zsidó jegyzőknek járó összeg teljes egészében a kivándorlási alap do tálasára fordíttassék. T. Képviselőház! Legyen szabad egy hozzám, illetőleg a Pesti Újsághoz érkezett levelezőlapot felolvasnom, amelyben megszólal n hadikölcsönjegyzők közül egy ember és rövid sorolkban a javaslat bírálatának a velejét mondja el. Szól pedig ez a levelezőlap a követ; kezőképpen (olvassa): »Nagyságos Képviselő • ülése 1942. április 28-án, kedden. Ür! Aki vagyonának csak egy részét jegyezte hadikölcsönbe, az elviselheti most a 95 százalékos veszteségét. De aki egész vagyonát jegyezte, azt most a 95 százalékos veszteség végleg tönkreteszi. Ezért azoknak, akiknek egyebük nincs és segélyt kapnak a belügyminisztériumtól, többet kellene kapniok, mint 5 százalékot. A segé lyeket pedig — már tudniillik az elnevezést — szüntessék meg, mert ez meg nem érdemelten megszégyenítő. Nagyon szépen kérem képviselő urat, tegye szóvá ezt a Pesti Újságban és a képviselőházban.« Most jön egy nsgyon érdekes rész utóirat gyanánt. (Olvassa): »Hát jól összeválogatták x

a Ház munkarendjét, az már igaz! Egyszerre tárgyalják a zsidó földbirtokoknak százszázalékos kártalanítását és sok-sok régi keresztény vagyonnak, ami hadikölcsönné lett, 95 százalékos elkobzását.« (Maróthy Károly: Hát ez igaz! — Szász Lajos államtitkár: Ez pedig nem igaz! — Maróthy Károly: Ez igaz!) T. Képviselőház! A keresztény vagyon van itt szembeállítva a most tervezés alatt álló, a zsidó birtokok ellenértékének megtérítéséről szóló javaslattal. Annak a sok keresztény hadikölcsönjegyzőnek, aki e törvényjavaslat alapján elveszíti a 95%-át, illetve a 90%-át annak a vagyonnak, amelyet a haza oltárára helvezett akkor, amikor a haza a legnagyobb veszélyben volt, most 24, 28 év után, amikor már a világon sincs, amikor a föld alatt van; most igéri neki ez a törvényjavaslat azt, hogy meg fogja kapni hadikölcsönének egy egé szeri lehetetlenül csekély töredékét. (Maróthy Károly: A zsidók azonban megkapják az egész kártalanítást! — Szász Lajos államtitkár: Nem olvastad a javaslatot! — Maróthy Károly: De olvastam! — Szász Lajos államtitkár: Akkor, hogy mondhatsz ilyet?) Majd össze fogjuk hasonlítani azt a százalékarányt ezzel az öt és tízszázalékos aránnyal és akkor újból el fogjuk mondani azt, amit most elöljáróban figyelmeztetésképpen elmondtam. T. Képviselőház! Két észrevételem van a részleteket illetően a törvényjavaslatra vonatkozóan. Itt van mindjárt a 6. §, amely azt mondja, hogy amennyiben több igényjogosult jelentkezik, bármelyik igényjogosultnak kifizethető a neki járó összeg. Ezzel kapcsolatban felhívom a kormány figyelmét arra, hogy méltóztassék ilyen esetekben a vitás összegeket bírói letétbe helyezni, mert ez általános jogi szabály. Van azután még egy szakasz, amelyet kifogásolok. Ez az, amelyik a jogorvoslatot kizárja ég a kérdések elbírálását kizárólag a pénzügyminiszter úrra bízza. Itt tulajdonkép- t pen az adós és a hitelező viszonyának rendezéséről van szó. De nem lehet kizárólag az adós szemszögéből néznünk ezt a kérdést és uzt az annak érdekét természetesen hivatásszerűen védő pénzügyminiszter úr kizárólagos hatáskörébe utalni. A közigazgatási bíróság arra való, hogy ilyen esetekben, ha a jogorvoslat szüksége felmerül, mondjon végleges ítéletet» T. Képviselőház! Ezzel be is fejeztem bírálatomat erről a törvényjavaslatról, összegezve azt, amii mondottam, kijelenthetem, hogy a mai időt alkalmatlannak tartom a végleges megoldásra, sokkal helyesebb volna, ha a támogatás mértékét fel méltóztatnának emelni. Igaztalannak tartom a megoldást abból a szempontból, hogy olyan hosszú időre tolja el az összeg kifizetését, hogy az méltánytalan ahhoz a nagy áldozatkészséghez, odaadáshoz és hazaszeretethez képest, amely annakidején a. kölcsön jegyzők részéről megnyilvánult. A javas-