Képviselőházi napló, 1939. XIII. kötet • 1942. február 5. - 1942. június 12.
Ülésnapok - 1939-253
150 Az országgyűlés képviselőházának 253 ülése 19U2. április 28-án, kedden. pénzügyi keretekben és olyan módon megoï dani. hogy a megoldási mód egyszerű legyen és az összes érdekek kellő mérlegelésével gondosan érvényesítse a méltányosság, valamint a szociális igazságosság követelményeit. Éppen ezért, mert meggyőződésem, hogy ez a javaslat törvénnyé válván alkalmas lesz a nemzet^ erkölcsi értékállományának gyarapítására és a nemzeti szolidaritás érzésének fokozására, a javaslatot általánosságban Örömmel elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Incze Antal jegyző: Tauffer Gábor! Elnök: Tauffer Gábor képviselő urat illeti a ÊZti. Tauffer Gábor: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat jelentőségét először az adja meg, hogy annakidején Tisza István a nemzet becsületének védelme alá helyezte azokat, akik a hadikölcsönjegyzésben részt vettek és ezzel segítségére siettek az akkor majdnem végszükségben lévő hazájuknak, másodszor az a körülmény adja meg a javaslat súlyát és jelentőségét, hogy ezek a hitelezők immár 24—28 esztendeje várnak a nemzet e becsületbeli adósságának lerovására. T. Ház! Egészen különleges helyzetben vau most a Ház, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyalja. Ha ugyanis magánjogi vonatkozásban az adós és a hitelező rendezni akarják a közöttük felmerült differenciát, összeülnek és mint egyenrangú tényezők tárgyalják azt le és állapodnak meg", az államhatalom ereje és különleges jogállása azonban ezt a kölcsönös séget nem engedi meg, de éppen ez a körül j meny még sokkal súlyosabb felelősséget hárít reánk törvényhozókra, amikor ezt a törvénye javaslatot, hogy úgy mondjam, egyoldalúlag tárgyaljuk, abban a tekintetben, hogy a hitelezők szempontjait a legteljesebb mértékben figyelembe vegyük és a méltányosság alkalmazásával oldjuk meg ezt a kérdést. T. Képviselőház! Abban az időben, amikor a hitelező az ő édesanyjának, hogy így mondjam — mert az édesanyával hasonlíthatom ösz sze legjobban a hazát — segítségére jött. akkor ö magát a többi állampolgártól megkülönböztette: megkülönböztette, mert akkor ugyan mindenkinek ki kellett vennie részét a háború fizikai terheiből, a véráld'ozatból, az egészség feláldozásából és adózás formájában az anyagi terhekből, azonban azok. akik a nemzetnek e nehéz^ helyzetében mint hitelezők, hazájuk segítségére siettek, egészen különleges erkölcsi jogállást nyertek az állammal, a nem zettel. hazájukkal szemben. Ezt a különleges erkölcsi jogállást kell honorálnunk akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk és ezeket a szempontokat kell szigorúan szem előtt tartanunk. T. Képviselőház! A viszony itt a hitelező és az adós közt egészen más, mint magánjogi vonatkozásban, mert itt a méltányosság szempontja játssza a legnagyobb szerepet. A méltányosság, a szeretet érzése vezette a legtöbb jegyzőt, illetve igen sok jegyzőt, amikor az államnak, hazájának segítségére jött. Ugyanez a méltányosság^ szempont kötelező természetesen az adós részére is, amikor most már M fizetésre kerül a sor. Nem kétséges, hogy ebben a viszonylatban o hitelezőnek a méltányosság elvei szerint várakoznia kell akkor, ha az adós olyan helyzetben van, hogy csak romlása árán fizethet. Nem kétséges, hogy még arra is el kell szánva lennie és számításba kell vennie azt az eshetőséget is, hogy esetleg az egész követelés is veszendőbe megy. Ugyanakkor azonban a másik oldalon ugyanezt a méltányossági szempontot kell érvényesíteni az adósnak, amikor kötelezettségei között első helyre állítja ezt a kötelezettségét és olyan módot és mértéket keres, amely legjobban felel meg ezeknek a méltányossági szempontoknak. T. Képviselőház! Abból a szempontból is elbírálhatnám az adósnak eddigi magatartását, hogy vájjon nem terheli-e mulasztás, hogy csak huszonnégy, illetve huszonnyolc év multán kerül ez a törvényjavaslat tárgyalásra. Itt,végig kellene tekinteni az elmúlt huszonnégy, illetve huszonnyolc esztendőn. Tény az, hogy igen nehéz időket élt át az állam, azonban az sem kétséges, hogy e nehéz idiők alatt egyes rétegek, egyesek igen könnyű időket éltek át s amikor az ország igen nehéz helyzetben volt, ugyanakkor sokan meggazdagodtak. Gondoljunk arra, hogy a hadikölcsönjegyzők tevékenységével és, áldozatkészségével szemben ugyanabban az időben igen sokan voltak, akik igen nagy hadínyereségre tettek szert. Az államnak igen nagy mulasztása, hogy nem igyekezett azoknak vagyonából, akik a háborún meggazdagodtak és a háború nyomorultjainak vámszedői voltak, már akkor leválasztani egy olyan részt, amely a hadikölcsönnyujtóknak követeléseik fedezetére szolgálhatot volna. (Maróthy Károly: Vagyondézsma kell!) Ezt a vagyondézsmát akkor elmulasztották, de elmulasztották még egy alkalommal, mert hiszen tudjuk, hogy a húszas évek végén, 1927—28-ban nagy konjunktúra köszöntött be, amikor ugyan nem a társadalomnak teljes összessége és nem minden rétege, de egy bizonyos rétege, amely mindig megtalálja a konjunktúrában a gazdagodásnak módját, szintén igen nagy vagyonra tett szert és meggazdagodott. Ezekkel szemben is kellett volna alkalmazni azt a vagyondézsmát, amivel azután az állam elsőrendű erkölcsi kötelességének teljesítésére fe-r. dezetet talált volna. Most azután felmerül a kérdés, hogy akkor, amikor ismét világháborúban vagyunk, vájjon a legalkalmasabb időt találta-e el a kormány ennek a kérdésnek megoldására. Mert csak érezzük és helyezzük bele magunkat a hitelező helyzetébe. Ha ez a kérdés huszonnégyévi várakozás után végre elintéződik, akkor tulajdonképpen most kell, hogy az ő reménye realizálódjék. Vájjon ez-e az az időpont, amikor e remélt realizációra a legalkalmasabb az idő, vagy pedig talán éppen a legalkalmatlanabb? Amikor újabb világháború van, amikor látjuk költségvetésünknek óriási arányokban r való emelkedését, amikor látjuk, hogy milyen óriási más és elsőrendű feladatok előtt állunk, amikor látjuk, hogy a pénznek vásárlóereje romlik, bármennyire is bízzunk abban, hogy a pénz értékében végeredményben változás bekövetkezni nem fog; mégis a vásárlóerőnek mai helyzete arra utal, hogy nem a legalkalmasabb és nem is alkalmas időt választott a kormány ennek a kérdésnek megoldására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezekben az időkben nem kellett volna gondoskodni egy rétegéről azoknak, akik a nemzetnek segítségére siettek: a hadikölesönjegyzőkről és pedig azoknak arról a rétegéről, amely eddig is támogatásban részesült bizonyos kritériumok alapján. Ezeknek támogatását az államnak ebben a mai igen nehéz idejében is fel kellett volna emçlnie, jobban kellett volna őket dotálni és meg kellene álla-