Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-225

Az országgyűlés képviselőházának 225. ellenére mégsincs hagyma. {Tóth János: 18 fillér a maximális ár!) Amikor az a helyzet, hogy Makóról á tavalyinál jóval nagyobb mennyiseget hoztak fel már eudig, ugyanakkor maguk a hagymatermelő gazdák is panaszkodnak azért, hogy a hagyma, amelyet ők 16 fillérért adnak el, egyes városokban egy pengőért is forgalomba kerül, mert a vevők kénytelenek fekete forgalomba megvenni. Most nem bírálom azt, hogy az árpolitika szempontjából helyes-e ez vagy helytelen, de mint tényt hozom ide. MéUóztassék elképzelni, micsoda elégedetlenséget szül a termelőkben az, hogy amikor ők kénytelenek a hagymát olcsón eladni, ugyanakkor a fekete forgalomban már egy pengőt is elér a hagyma. Teljesen indokolatlan, hogy ez így van, hiszen tudomásom szerint a Metesz. nagymenynyiségű szárított hagymát tart raktáron, amelyet valószínűleg exportálás céljaira tartogat. Miért nem tud abból egy tekintélyes mennyiséget szétosztani? (SzÖllősi Jenő: Belföldi forgalomra!) Annak is megvan az igen egyszerű magyarázata, hogy miért nem ker-ül ennek a hagymának egy jó része belföldi forgalomra. Ugyanis akármelyik oldaláról nézzük is a kérdést, azt kell megállapítanunk, hogy arra talán alkalmas a Metesz., hogy összegyűjtse a hagymát, illetőleg általában az általa gyűjtendő terményeket, de arra már teljss mértékben al-, kalmatlan, hogy ezeket &, terményeket úgy oszsza szét, ahogyan a szétosztás simasága, de egyúttal az ország érdeke is megkívánja. (Sármezey Endre: Közlekedési eszközök hiánya! — Szöllősi Jenő: Nincs elosztó hálózata a Metesz.rtek! — Baky László! Erről majd szólok egypár szót!) Félig-meddig hajlandó vagyok elfogadni j azt, hogy ezt közlekedési eszközök hiánya j okozza, sőt teljesen elfogadnám a képviselő i úr közbeszólását, ha nem éppen a saját sze- j mem előtt játszódott volna le az az eset, amikor mindenféle közlekedési mód rendelkezésre \ állott a Metesz.-nek és tisztán a tehetetlenség és az áruval való rendelkezés teljes hiánya volt az akadálya annak, hogy az az árucikk egészen kis távolságra elkerülhessen. Nem hiányzott tehát sem a közlekedési eszköz, sem ; más, hanem csupán tájékozatlanság, éppen [ ennek az egy kéznek a rendszertelen működése . j volt ennek az anomáliának az oka. T. Ház! Amikor ezekkel a kérdésekkel i foglalkozunk, teljesen érthetetlennek tartjuk ! azt is, hogy miért kell á hagymát lefoglalni, ! amikor az nem elsőrendű közszükségleti cikk. i Amíg nem foglaltuk le a hagymát, azt mond- : hatnám, normális áron volt kapható. Abban a pillanatban, mihelyt elsőrangú közszükségleti cikké léptettük elő, elsősorban nincs, de ha van is, akkor is vagy feketén, vagy olyan lehetetlen módon kerül forgalomba, hogy arról tényleg csak mint közellátási mizériáról beszélhetünk. Amikor azonban a rosszul működő egykezek megszüntetését kívánjuk, ugyanakkor az áralakulás és az árunak a termelőtől a fogyasztón oz való juttatása szempontjából mondhatnám életbevágóan fontosnak tartjuk az árkormánybiztosság intézményének teljes újjászervezését is. T. Ház! Az egyes gazdasági ágak tárgyilagos szakértőinek egyhangú megállapítása, hogy az árkormánybiztosság nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ez az árpolitikában is megnyilvánult. Csak egy példával illusztrálom, hogy ez mennyire így van. ValaKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XII. Mese 19

Ut nûvembër 26-án, szerdáu, 41 mennyiünk előtt ismert tény, hogy az árkormánybiztosság a tojásnál vagylagos árat állapított meg: vagy kilóra, vagy darabra kell a tojást eladni. Egy egészen köznapi példát hozok a Ház elé, de ebből világosan látszik a meglevő rendszer tarthatatlansága. Bemegy a háziasszony a tojáskereskedésbe és tojást akar venni. Egeszén természetes dolog, hogy nem az apróbbakat, a selejtesebbeket válogatja ki, hanem gazdaságosabb kihasználás végett a nagyobbakat fogja kiválasztani. Igen ám, de tekintettel arra, hogy a nagyobb tojások súlyosabbak, mint a kisebbek, a kereskedő abban a pillanatban károsodva érzi magát, mihelyt az a háziasszony darabszám szerint akarja a tojást megvenni, mert ha kilóra adná el, többet kapna érte. így azonban nem adhatja, mert csak egykilós tételen felül számíthatja a vevőnek a süly szerint megszabott áron. Kénytelen tehát tudomásul venni, hogy károsodik az árkormánybiztosság helytelen ármegállapítása és eljárása révén, és azt is kénytelen tudomásul venni, hogy ha előadhatja is ezt a panaszát, nem talál olyan jogorvoslatot, amely ezen segítene. A belkereskedelmet illetően — ezt szükségesnek tartom megemlíteni, hiszen a jó»zán- • dékot kétségtelennek tartjuk, — a zsidókereskedelem felszámolásához minden segítséget megadunk, mégis azt látjuk azonban, hogy hiányzik ehhez a kellő alaposság. Azt történik ugyanis, hogy amikor a kormányzat igen helyesen legalább elvileg kimondotta,. hogy: zsidókereskedelem pedig nincs — más kérdés, hogy a gyakorlatban hogyan áll ez a dolog, — és az átváltás megtörténik, megint előjön a zsidó ravaszság és a zsidó csalási szándék. H-a magunk elé képzelünk egy volt zsidó cipőüzletet, tudvalévő, hogy annak összes áruit kiigényli a keresztény kereskedő és a zsidó kereskedő kénytelen átadni a keresztény kereskedőnek. A valóságban úgy áll a dolog, hogy a zsidó előzőleg a legjobb árukat egészen egyszerűen — hogy mai szaknyelven mondjam — feketére tette, de a legselejtesebb áruját, »amely már évek óta eladatlanul ott hever, mert nem kellett senkinek sem, készségesen előhozta és a legjobbhiszemű keresztény kereskedő nyakába sózta. Ez aï egy példa is bizonyítéka annak, hogy ebben az ágazatában a gazdasági életnek, illetőleg a kereskedelmi, ipari életnek, amelybe ez szervesen beletartozik, súlyos bajok vannak. Ezeket a súlyos bajokat minden körülmények között el kellene tüntetni, vagy legalábbis olyá.n megoldási módot kellene választani, amely biztosítékot nyújt a tekintetben, hogy ezek a bajok meg fognak szűnni. De amilyen baj van a behozatali kereskedelemben és általában a bel forgalomban, éppen olyan súlyos nemcsak kereskedelmi életünk szempontjából, hanem egész nemzetgazdaságunk, sőt maga a nemzet szempontjából is az, ami például manapság egyes vonatkozásokban, így a behozatali kontingens megállapítása, illetőleg annak szétosztása körül történik. Bonyolultnak látszó kérdést fogtam meg, de esy egyszerű példával roppant gyorsan rávilágítok arra, hogy mennyire nem jó ennek az irányítása. Valamennyiünk előtt köztudomású, hogy egyes országok bizonyos kontingenst állapítanak meg azokra az árukra nézve, amelyeket hajlandók más államoknak adni és amelyeket hajlandó átvenni mas államoktól. Egészen természetes dolog, hogy eme áruk ellenértékének valutáris minőségét az illető államok igyekeznek garantálni, liogy az6