Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-232

Az országgyűlés képviselőházának 232 ülése 194-1 december 5-én, pénteken, 467 nem tudom követni őt azon az úton, amelyen most jár, annak ellenére, hogy vannak olyan gondolatai, amelyeket nemcsak én, hanem azt hiszem, az egész Ház aláír, (űaky László: Nagyon kevés!) Azt hiszem a magyar füa-getlenség, a magyar szabadság, a magyar alkotmány védelme tekintetében itt egyenlően gondolkozunk, de nem tudom követni őt abban az egyoldalú felfogásban, amit ő különösen a nemzeti szocializmus iránt érez és ezen az úton olyan túlzásokba ragadtatja magát, amikkel nem tudom magamat azonosítani. Éppen ezért a beszédében elmondottak közül sorrendben, — úgy ahogyan ő azokat elmondotta — legelőször is a magyarorosz önkormányzat kérdésével foglalkozva kénytelen vagyok kijelenteni, hogy maga a kormány ígéretét tulajdonképpen beváltotta és nem kell felszólítani a kormányt arra, hogy azt be váltsa; megvan a kulturális Önkormányzatuk, megvannak a színeik, van egy tudományos akadémiájuk, tudományos folyóiratuk, de legyen szabad kijelentenem, többet nem adhatunk meg, mint amennyi magyar embernek jár és ami magyarokat megillet (Bajcsy-Zsilinszky Endre: En nem is kívánok többet, csak a negyedrészét annak, ami a Volks bun d-n ak jár!) így vagyunk a délszlávokkal is. Én délszlávot nem ismerek, de ismerek buiíyevácot, szerbet, horvátot. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Ez a magyar álláspont. Ez egy mondvacsinált faj, egy mondvacsinált nemzetiség, mert ilyen nincs, de Magyarországtól délre lakó szlávok vannak és köztük igenis vannak különbségek. (Baky László: De, sajnos, köztünk vannak délszlávok! — Mester Miklós: Akik nekünk adnak leckéket.) Szabad legyen ezekkel a nemzetekkel foglalkoznom. Itt vannak a bunyevácok. Mi olyanoknak ismertük őket, legalább ahogyan az iskolában tanultuk, hogy lojálisán viseltetnek a magyar nemzettel és a magyar állammal szemben, olyanoknak, akiknek munkaképessége teljesen elismert és akik komolyabb bajt nemzetiségi állásukkal egyáltalán nem okoztak ennek az országnak. Itt vannak a szerbek. A szerbek, akik hazánkba a török járom és pusztítás elől menekültek be, szintén békességben éltek velünk és megkaptak minden előjogot, ami talán a magyaroknak sem járt: külön letelepítették őket, külön kedvezményeket adtak nekik, de amint láttuk, amikor hazánk komoly bajba került, ők voltak azok. akik legelőször itt hagyták. A horvátok szintéi) beigazolták, hogy egyetlen állam keretében sem viseltetnek lojálisán az államfenntartó nemzettel szemben. Mi csak költöttünk rájuk, mi csak adtunk nekik és mégis elégedetlenek voltak. Ugyanez volt a helyzet a szerbek alatt is. Most önállói*k, s szívből kívánjuk, hogy boldoguljanak. De egyet, mint a törvényhozás egyik tagja, remélhetek és ez az, hogy el fogjuk érni, hogy onnét gáncs és nehézségek nem fognak országunk felé irányulni. Éppen ezért részükre hajlandó vagyok mindazt megadni, ami egy állampolgárnak megadatik, örömmel látom ha kulturális szempontból fejlődnek és kultúrájuknak élhetnek, de több előjogot adni, — mint ahogyan, sajnos, a magyar történelem folyamán a nemzetiségeknek adtunk — a magyar nemzet rovására, nem tartom okosnak és helyesnek. Nem akarok tovább foglalkozni BajcsyZsilinszky előttem szólott képviselőtársam beszédével, csak még annyiban, hogy nehéz_összehasonlítást tenni a német nemzeti szocializmusnak a munka és a munkás érdekében tett intézkedései s az angliai és az amerikai munka és KÉPVISELŐHÁZI HAPLÓ XII, munkásvédelmi intézkedések között. Nehéz e tekintetben párhuzamot vonni, mert az eredmények azt mutatták, hogy úgy Németországban, mint a hasonlóan eljáró és gondolkozó Olaszországban is igenis felismerték a munkásban is a nemzettagot, az embert és minden intézkedésünk azt célozza, hogy ezek boldoguljanak. Természetesen, látva a nemzetközi politika fordulását és helyzetét, éppen a kollektívizmusból folyó kötelesség tette szükségessé, hogy erélyes rendszabályokkal fejlesszék és erősítsék a nemzetet, hogy így alapot teremtsenek arra, hogy egy elkövetkező világháborúban, amelyben most benne vagyunk, teljes mértékben helyt tudjanak állni. Ha ők nem olyan eszközökkel léptek volna fel, amelyeknek összességét diktatúrának nevezik, nem hiszem, hogy így meg tudták volna állani a helyüket és akkor nem következett volna be az, hogy a hatalmasan fegyverkező, az emberi kultúrával szembehelyezkedő szovjetet, a bolsevizmust (Mester Miklós: Ügy van! Arról nem beszélt Zsilinszky0 így megállítsák és letörjék, sőt — remélem, a Mindenható megsegít minket hozzá -- végleg elpusztítsák a világról. (Ügy van! Ügy van!! a, szélsőbaloldalon.) Mert mi a bolsevizmus? A gonoszságnak, a rosszaságnak, a gyűlöletnek a szelleme megorganizáltan. És mi a nemzeti szocializmus, mi az az lígynevezett szegedi gondolat, mi az az építő magyarság? Az a.z ember felismerése, az emberért hozott intézkedések gyűjtőfogalma, mindaz a jó, amit az emberért meg tudunk tenni. Ezt helyezi szembe a bolsevizmussal, a rombolás szellemével és én éppen ezért hiszem, hogy az igazság, a jóság, a becsület a mi oldalunkon van és győzni is fogunk. Éppen ezért nem tartom helyesnek, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselőtársam csak amaz elképzelt ideánál fogva, hogy függetlenségünket veszély fenyegeti német oldalról, a legképtelenebb rágalmakkal illeti ezt az oldalt, (Egy hang jobbfelől: Melyiket?) már a nemzeti szocialista oldalt és mindazt a jót, amit ők teremtettek és mindazt, amit a népért lettek, letagadni igyegszik. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban a szegedi gondolattal is foglalkozzam. Körülbelül egy-két éve hallom csak ezt a megjelölést: szegedi gondolat. Én ezt így kifejezve nem tartom egészen helyesnek, mert először is az nem gondolat, hanem nagyrészben már valóság, Programm, mozgalom. De másrészt nemcsak szegedi, mert, bár én nem voltam annakidején Szegeden, mégis bennem is és nagyon sok jóérzésű magyarban felébredt ez a gondolat. Azt hiszem, hogy ez a gondolat, ez az érzés, amely úgy burjánzott fel a lelkekből, amint a növényzet indul virágzásnak tavasszal az első napsugárral, nemcsak Szeged specialitása volt, Szeg'ednek a része benne csak ; annyi, hogy a nemzet legjobbjai, mostani államfőnk, Horthy Miklós kormányzó úr vezetése alatt ott ezt a gondolatot mozgalommá, tetté valósították még. Éppen ezért helyesnek tartanám a jövőben nemcsak szegedi gondolatról, hanem szegedi programmröl, vagy szegedi mozgalomról beszélni, annál is inkább, mert azok az emberek, akik ennek a mozgalomnak az élén álltak, bekerültek a magyar közéletbe és éppen ők voltak azok, akik Magyarországot idejuttatták, hoigy —- Istennek hála — többízben megnagyobbodott, gazdaságilag kifejlődött és most már számottevő tényező. (Révész László: 63