Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-232
430 Az országgyűlés képviselőházának 232. vonatkozó indokaimban, a javaslatom elfogadása által előálló adókiesést bőven lehet pótolni a vagyonosabb és a terheiket jobban elbíró adózó rétegeknél. De ettől függetlenül is a megnövekedett keresetek és jövedelmek révén amúgy is nagyobb bevételei vannak az államnak. Ha lehet hitelművelet útján gondoskodni az állami költségvetés hatalmas, közel 174 millió pengőnyi deficitjének pótlásáról, akkor miért nem lehet a segítségre legjobban rászorult szegény néprétegek adóterheinek könnyítéséből származó esetleges hiányon, amely meg sem közelíti az egyéb társadalmi rétegeknek nyújtott segítséget, hasonló módon segíteni? Teljes joggal elvárható, hogy a kormány hirdetett szociális gondoskodása a munkások és alkalmazottak irányában az adózás könnyítése és szociálissá tétele terén is megmutatkozzék. T. Képviselőház! Az adózási kérdésen túl még egy ipari kérdést is szóvá kívánok tenni. Az ipari tárca költségvetési vitája alkalmával hallottuk az iparügyi miniszter úr záróbeszédjét. Ebben a beszédben az iparügyi miniszter úr számszerű adatokkal bizonyította iparunk hatalmas fejlődését. Minthogy ez a hatalmas irányú fejlődés szorosan és a legnagyobb mértékben összefügg a honvédelmi vagyis a háborús szükségletekkel, azért háborús konjunktúrának nevezhető. A háború bizonyos idő múlva befejeződik, ezért már most kell intézkedéseket tenni a háborús termelés átállítására, mert békeállapotban ipari termelésünk a jelenlegi hatalmas munkáslétszámot foglalkoztatni nem tudja. Szükség van tehát egyrészt a termelés átszervezésére, másrészt arra, hogy a vidéki felszívott munkaerők más területeken foglalkoztatáshoz jussanak. Ha ez nem történik meg, akkor ezek a rétegek igénytelenségük révén alacsonyabb munkabérek vállalásával könnyen r támaszthatnak indokolatlen versenyt az igényesebb fővárosi és környékbeli munkásoknak, ami végeredményben szociális bajt is okoz. T. Képviselőház! Ebben a kérdésben bizonyos tapasztalatok birtokában vagyunk, mert mögöttünk van az első világháború az azt követő idők, amikor ugyancsak megtörtént, hogy a háborús szükségletek kielégítése céljából betanított munkásokat alkalmaztak. Különösen nagymértékben történt ez meg a vasiparban, ahol a foglalkoztatás annak idején is jó volt. A modern automata- és egyéb munkagépek mellett aránylag igen rövid idő alatt lehetett és lehet most is elsajátítani a szükséges ismereteket. A kapitalizmus szívesen alkalmazza ezeket a betanított munkásokat, mert sokszor 50%-kal olcsóbban vállalnak munkát, csakhogy vissza ne kerüljenek a falu szenvedései közé A most dúló háborúban mindezek mellett még átképzés is folyik, legfőképpen a vasipari üzemekben. Egyes gyárakban már nemcsak betanított és úgynevezett gépmunkásokat képeznek ki, hanem átképzésben részesítik azokat a vasipari szakmunkásokat is, akikre szakmájukban nincsen szükség. Főképpen a vasesz tergályos szakmákban folyik átképzés, mert ezekben nincs elegendő, r illetőleg & háborús termelés ezt a szakmai ágazatot igényli legjobban. Az ipari termelés szempontjából sem lehet közömbös az átképzés ilyen formája. Az átképzésnek ezzel a módjával a jól bevált, sok oldalú, jólképzett szakmunkások helyett a termelésnek és szakmának csak bizonyos ágazatában képzett alacsony szaknívójú szakmun kásréteg keletkezik, aminek hatásai főképpen illése 19 hí december 5-én, pénteíc&ii. akkori mutatkoznak, ha a békebeli termelésre kell áttérni. Az átképzett munkások akkor a sokoldalúság hiányában nem lesznek képesek a termelésben feladatukat betölteni, és nemcsak mint olcsó munkaerők veszélyeztetik a szakmunkások helyzetét, hanem a magyar ipar jóhírnevét is nagymértékben megronthatják. T. Képviselőház! A megajánlási törvényjavaslat vitája alkalmával ezeket a szempontokat tartottam szükségesnek elmondani. Minthogy a kormányzat ténykedéseiben és ezeknek végrehajtásában biztosítékokat nem látok, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a megajánlási törvényjavaslatot elfogadjam. ({Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: vitéz Hertelendy Miklós! Elnök: vitéz Hertelendy Miklós képviselő urat illeti a szó. vitéz Hertelendy Miklós: T. Ház! Az előt : tem szólott képviselőtársam 'engedje meg, hogy személyének teljes tiszteletbentartása mellett világnézeti és pártállásbeli különbözőségünk miatt beszédével tovább ne is foglalkozzam. Egy nagy^ világháború kellős közepén állva, tárgyaljuk ma itt a magyar állam költségvetését, azét a magyar államét, amelyet erős oszlopokon építünk itt fel a Kárpátok medencéjében, hogy újra beilleszkedhessen az újonan felépütő Európában. Hadseregünk gondoskodott arról, hogy mi nyugodtan dolgozhassunk itthon és bölcs mérlegeléssel iendezhessük azokat a feladatokat, amelyeknek megoldása az ország felépítéséhez szükséges. Az újraépítésnél első a fundamentum, ez pedig nálunk Magyarországon a mezőgazdaság. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ezt a mezőgazdaságot tehát erőssé kell tenni, hogy . azután nyugodtan továbbépíthessünk. Az építés azonban csak egy akarattal mehet. A bábeli torony is azért nem épült meg, azért dőlt össze, mert az emberek nem értették meg egymást. Nekünk tehát, magyaroknak itt össze kell fognunk és meg kell értenünk egymást. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Pándi Antal: Itt a hiba!) Ma én, mint a legtöbb gazdaérdekképviselet tagja, ennek a fundamentumnak erőssé tételéről óhajtok szólni, nem pártpolitikai tekintetben, hanem azért, mert a legszorosabb gazdaösszefogásra van szükségünk, mert e nélkül az ország létérdeke forog kockán. Az építés céljaira szükség van ennek az összetartozó mezőgzdasági néprétegnek legjobb tudására, áldozatkészségére, fegyelmezettségére. Mi, gazdák jobbat és többet akarunk termelni az egész nemzet érdekében, egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk. Ha mi másnak kenyeret adunk, nekünk is kell jutnia annyi, amennyit verejtékes munkánkért, áldozatkészségünkért és befektetéseinkért megéi demlünk. 1930 tavaszán a tabi járás mezőgazdasági bizottsági gyűlésén mondtam, hogy a gazdálkodás csak úgy megy, ha haszonnal tudunk termelni. (Szöllősi Jenő: Különben becsukjuk a boltot!] Ha ez nincs meg, akkor elpusztul a termelő, de vele együtt a többi is. A kis-, nagy- és középbirtoknak, de a mezőgazdasági munkásnak is a rentabilitás a célja, mert csak úgy tudunk fizetőképesek lenni. A pénzügyminiszter úr kijelentése nagyon megnyugtatott engem. (Szöllősi Jenő: Melyik kijelentése 1 ?) Ugyanez vonatkozik a közélelmezésügyi miniszter úr kijelentésére is. Mindketten az árszínvonal kialakulásáról, mégpedig helyes ki?
