Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-231
404 Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 194-1 december 4-én, csütörtökön. Ferenc: Öriási!) és ezt hangoztatni kell. (Helyeslés jobbfelől.) Amikor azonban ezt nyiltan meg kell mondanunk, és amikor a magyarság útját a magunk faji karakterének, a szabadságnak, közte alkotmányos szabadságunknak, állami és nemzeti függetlenségünknek a megőrzésén keresztül tartjuk csak lehetségesnek, hozzá kell tennünk még azt is, hogy a magyarság jövőbeli útját meg kell tisztítanunk annak a zsidó mentalitásnak, a nyílt és rejtett zsidó szellemnek a csökevényeitől is, amely a közelmúltban olyan sok bait és katasztrófát okozott. (Egy hang jobbfelől: Gyökeresen!) Másrészt pedig hisszük, hogy az új Európába való beilleszkedés a trianoni szerződést éppúgy elsöpri, arnint elsöpörte a versaillesit és neuilly-i szerződéseket és a többi párizsi békediktátumot is. A magyar nép az egyenlő elbírálás elve alapján ezt legalábbis elvárhatja azoktól, akikért és akik mellett Magyarország hozta a legnagyobb áldozatot akkor, amikor területének háromnegyed részétől, népességének pedig kétharmad részétől fosztották meg-. Csakis ilyen őszinte és komoly biztosítékok mellett haladhatunk reális úton. E nélkül lebet egyéni politikai ambíciókat szolgálni, lehet politikai reményeket táplálni, de a magyarság legfontosabb és legőszintébb érdekeinek kielégítését megmunkálni aligha lehet. Ezekután elmondhatjuk, hogy amennyire találóak lehetnek a nemzeti szocializmusnak gazdasági — és mondiuk — magánjogi elgondolásai, annyira veszedelmes volna annak közjogi struktúráját közéletünkben egyszerűen lemásolni. Ha nézzük a nemzeti szocialista rendszert elfogadott államokat, Németországot. Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát, azt látjuk, hogy ezek mind egységes nyelvű államok, ott tehát közjogi szempontból is a népi, nyelvi alapra való helyezkedés rájuk nézve nem lehet veszedelmes. Sőt Németországban a népi alap szélesebb, mint az állami alap; a német nép ugyanis nagyobb területen él, mint amilyen nagy tprületen a német állam elhelyezkedett. (Rajulss Ferenc; Ezt vitéz Imrédy Béla elmondta!) Ezzel szemben nálunk más a helyzet. A nemzeti szocializmusnak hasonló, népi é« nyelvi értelemben vett közjogi struktúrává tétele csak robhantólag hathatna, cent•rif ujaiig erőket szabadítana fel. Legyünk tisztában azzal, hogy minden közjogi autonómia fejlődésre törekszik, a közíogi autonómiának a fejlődése pedig az önálló nemzettéválás, a centrifugális haladás; ez pedig a migvar állam szétrobbantasát jelentené, ez finis Hungariae-t jelentene. Nem lehet itt egy fából vaskarikává vált olyan szerkezetet csinál ni, amellyel ezt ki lehet kerülni. Ezért mint százszázalékos magyar embernek, kötelességei, hogy a lesmagyobb aggodalommal hívjam fel az ilyen lépések veszedelmére a figyelmet. A magyarságnak az a tragédiája* hoíry mindig mindenki a mi testűnkből akar valamit kihasítani (Ügy van! Ügy van! jobbfeW). valamit elvenni méar most is. amikor a párisi békeszerződések szétfoszlottak. Amikor már mindenkire nézve de factó mearszűntek a oúrisi békeszerződések, akkor ránk nézve legalább is területileg még mindisr aktuálisak. (Baiesy-Zsilinszky Endre: Itt az új kisantant H Nekünk történelmi jogainkról lemondani tehát nem afféle átformálódás, hanem eervszerííen hazaárulás (Ügy van! Ügy van! jobbfelőlh mert a lemondás életterületünkről, a hazánk földjének Tészeiről való lemondást is jelentené. Hogy a történelmi jogokhoz váló ragaszkodás nem lehet ellentétes a nemzeti szocializmussal és az új Európával, ezt az is mutatja, hogy Németország is igenis hivatkozott történelmi jogaira, akkor például, amikor Cseh- és Morvaországot bekebelezte, s Olaszország is hivatkozott a maga történelmi jogaira, amikor ilyen jogokon szlovén és dalmát területeket kebelezett be. Nem lehetséges tehát az, hogry történelmi jogainkra csak mi ne hivatkozhassunk. Ebből a szempontból rá kell mutatnom arra, hogy történelmi öntudatunk fennmaradásának és ápolásának szempontja igenis fontos, életbevágó szempont. Ebben a tekintetben pedig tovább megyek: a történelmi öntudatot, a történelmi oktatást is fokozni, erősíteni kell és nem meggyengíteni. Nem szabad követni azt a példát, amelyet a szabadkőműves Franciaország követett akkor, amikor a történelmi oktatást úgyszólván elnyomták ott azért, nehogy a királyság tetteit és dicsőségét^ kelljen a fiataloknak megtanulniuk. A történelmi oktatás fontossága tehát igen lényeges nálunk annál is inkább, mert Magyarország történetét, különösen szociális történetét igenis célzatos — hogy úgy mondjam, csúfító — értelemben mutatták be történetíróink. Az ő törekvésük annak kimutatása volt, hogy például Magyarországon volt a jobbágynak és a parasztembernek a legrosszabb dolga. Nézzük csak meg ezt a kérdést komolyan. (Maróthy Károly: Egyformán rossz dolga volt mindenütt!) Magyarországon urbáriumok voltak máiZsigmond korában. Mit jelentett ez az urbárium? Azt jelentette, hogy a jobbágytelek nem volt elvehető a jobbágytól, a. jobbágyot onnan kizavarni nem lehetett, az éppen olyan immanens biztosítékot nyújtott, mint a nemes embernek a telke. És a jobbágyrendezés problémája azóta is megvolt. Mária Terézia alatt olyan urbáriumokat csináltak, amelyekre^ az esrész világ előtt büszkék lehetünk. (Maróthy Károly: De a fejét leüthették!) Ezzel szemben a latin államokban milyen volt a parasztság sorsa? Egyszerűen felesek voltak, akiket bármikor ki lehetett mozdítani. Angliában már Erzsébet királynő alatt nein volt parasztember, mert a római joor reeiniálásával kidobták őket, bérlőknek tekintették őket. Németország számos államában egyszerűen kidobták a parasztot. Nálunk ellenben nem lehetett. A nemzeti tragédiák után mindig ideerenek költöztek be. Így a tatárjárás után költöztek be a szlovákok; mert Szvatopluk ugyan NagyMoraviát alapított, de ez a morvaság akkor majdnem 400 év alatt felolvadt a magyarságban. A tatárjárás után kezdődött a fehérhorvátok betel en ítése. Hová telepítették őket 1 ? Azokra az úrbéri telkekre, amelyeken azután századokon át ott ültek. Róbert Károly alatt történt a keleti tótok betelepítése. Tudjuk, hogy Nagy Lajos alatt Koriatovics Arzén vezetésével történt a rutének betelepítése, majd azután egyéb nemzetiségeké, sőt a románok betelepítésének a betetőzése a szászfenesi csata után a XVII. század végén történt, amely csatában esett el II. Rákóczi György. Akkor kérték az érdél vi diétát, hogy engedje meg ennyi meg ennyi sátoralja oláhnak a betelepítését. Mi lett ennek a következménye? Az. hogy 1848-ban, amikor felszabadították a földet, a magyar kisbirtok túlnyomórészben nemzetiségi kézen volt és nem magyar kézen. (Ugy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt pedig a magyar jobbágynak az őt a birtokhoz, a földhöz csatoló erősebb jogállása tette lehetővé. Tehát nem elnyomottabbak voltak, hanem a föld biztosabb volt az ő kezükben és a földből nem lehetett őket kitenni. Ismerjük
