Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-231

384 Az országgyűlés képviselőházának 231. ülésé 19U december b-én, csütörtökön. EhiÖk: A jegyző urat kérem, szíveskedjék a jelenlevő képviselő urakat megszámlálni. Árvay Árpád jegyző (megszámlálja a képviselőket): 26. Elnök: 26 képviselő van jelen, a Ház tehát nem tanáoskozásképes. Ennek folytán a házszabályok 128. §-a értelmében az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A t. Ház ülését újból megnyitom. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a képviselő urakat megszámlálni. Árvay Árpád jegyző (megszámlálván a lép viselőket): Kilencvenkilenc! Elnök: Megállapítom, hogy a Ház tanácskozóképes. Kérem Kunder Antal képviselő urat, szíveskedjék beszédét folytatni. Kunder Antal: T. Képviselőház! Folytatom felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Voltam bátor említeni, hogy mezőgazdasági termelésünk helyzete a jövőben aszerint fog alakulni, hogy milyen szerep fog számára az európai gazdasági rendben adódni. Kijelentések hangzottak már el arról, hogy ez az új Európa milyen gazdaságpolitikát kíván majd folytatni: autarchikusan kíván-e berendezkedni, vagy egy szabadabb nemzetközi árucsere-forgalmat kíván programmjául kitűzni. Az erre vonatkozóan elhangzott kijelentések nem mindenben konformok. Nevezetesen hallottunk hivatalos kijelentéseket, amelyek hangsúlyozták a tengerentúli országokkal való forgalom fontosságát, hallottunk viszont olyanokat is. amelyek előtérbe tolták ennek a gazdasági egységnek egy háború esetén történő önellátóttságát. Egyet azonban megállapíthatunk, ami bennünket elsőrendűen érdekel, azt, hogy ha ez az utóbbi, reánk nézve kedvezőbb helyzet következnék is be, azaz önellátó politikát kíván majd ez a gazdasági terület folytatni, akkor is a mi legfőbb terimel vényünk, a búza kérdésében meglehetősen nehéz helyzetbe kerülünk. Méltóztatnak tudni, hogy már a háborút megelőző időkben is az itteni néhány búza exportállamnak: Magyarországnak, Jugoszláviának és Komániának milyen rendkívüli nehézségei voltak a körülbelül átlagosan évi 20 millió métermázsára tehető búzaexport-feleslegnek az értékesítése terén. A többi európai állam búzában többé-kevésbbé önellátó, nem számítva , Angliát, amely úgy sem lenne részese ennek az új gazdasági területnek. Ha 'már most hozzávesszük Ukrajnának a Német Birodalom által történő gazdasági megszervezését, amely hatalmas területeket érint és igen nagy terméseket fog az európai piacra zúdítani, akkor úgy kell megítélnem jövő helyzetünket, hogy búzatermelésünk szempontjából a legnagyobb nehézségekkel kell számolnunk. Logikus^ tehát, hogy már most keressük azokat a módokát, amelyek búzatermő területeinknek egyéb termelési célokra történő átalakítását teszik lehetővé. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Legyen szabad ehhez azt is hozzáfűznöm, hogy az egész agrárpolitikánknak a tartása mint a múltban, úgy a jövőben is a búzaártól fog függni, ha tehát továbbra is egyoldalú búzatermelési politikát folytatunk, akkor azok az áldozatok, amelyeknek az exporttal együtt kell jármok, determinálni fogják, meg fogják kötni a kormánynak a lehetőségét az ártartás tekintetében. Függetlenséget a kormány csak akkor kaphat, ha kevesek azok a feleslegek, amelyekre neki az ár"differenciát a saját eszközeiből rá kell fizetnie. Logikus tehát az, hogy már ma keressük a probléma megoldását és igyekezzünk egész agrártermelésünket ebbe a jövő szempontjából igazolt irányba terelni. Már most ennek a néhány százezer holdnak átállításánál — s ennek a íholdszámnak a nagysága természetesen attól is függ, hogy menynyire tudjuk majd termésátlagainkat a búzar termelésre megmaradó területen fokozni; félmillió és egymillió hold közti területről van szó nagyjából — szóbajöhetnek az olajos növények, amelyeket ma nagyon divatosan a következő néhány esztendőre rendkívül szükségesen is propagálnak. Ennél azonban ismét számolnunk kell azzal, hogy ha a termelésben túlhaladjuk az ország belső szükségletének kereteit, ez esetben megint az árkérdéssel fogunk, mint problémával szembetalálkozni. Egyetlen lehetőség és megoldás adódik a területek átterelésénél: az állattenyésztés fokozására való áttérés és ennek folyományaképpen az állattartáshoz szükséges takarni ányneműek termesztése. (Helyeslés a baloldalon.) Mindenki jól tudja, hogy ezeknek a takarmányoknak magvai — a lucernára és a lóherére gondololk — exportunk körében az egész világon elhelyezhetők voltak, még Amerikában is. Olyan piacokon, amelyeknek további megtartása a jövőben éppen olyan fontos, mint amilyen volt a múltban, e téren szabad 1 élhetőségekkel találkozunk. Logikus tehát, hogy a mai mezőgazdasági termelési politika is átálljon ebbe az irányba és igyekezzék az állattenyésztés fejlesztésével megtenni ennek az iránynak első lépéseit. Bátor vagyok ennek kapcsán rámutatni azokra az eredményekre, amelyek a juhtenyésztés terén észlelhetők. Juhállományunk az elmúlt két esztendő gazdaságpolitikájának következtében egymillió alatti számra csökkent. Ha leszámítom a mai két és negyedmilliós állományból azt a számot, amely az erdélyi, a felvidéki és kárpátaljai területekkel került vissza hozzánk, egymillió számra jutok, olyan számra, amilyen a csonkaniagyarországi juhállomány történetében még sohasem fordult elő. (Rajniss Ferenc: Jó eredmény!) Ez abban az időben történik, amikor a gyapjútermelés fokozottan fontos volna és a gyapjú árát is szabadabban lehetne megszabni, hiszen a gyapjú pótlására alkalmas nyersanyag beszerzési ára is jobban emelkedett, mint ahogy a gyapjú árát emelte a kormány. Sajnálom, hogy nincs itt a földművelésügyi miniszter úr, mert meg tudnám nyugtatni abban a tekintetben, hoigy ez az alacsony szám, amelyet juhállományunk a. jelen pillanatban ólért, már semmiféle kormányzati intézkedéssel sem szállítható lejebb. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ez a szám már azt a mennyiséget jelenti, amelyet a kizárólag juhlegelésre hasznosítható legelők is feltétlenül el fognak tartani. Elpusztítottunk már minden juhot, amely ezeken a legelőkön felül takarmányozásra is szorult. A sertést illetőleg nem kívánok részletekbe bocsátkozni, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon ) alaposan kianalizáltuk már ezt a kérdést a költségvetésig vita során; a közellátási vita során hasonlóképpen. Foglalkozni kívánok azonban a szarvasmarhakérdéssel, amely egész jövő állattenyésztésünk fejlesztésének legjelentősebb részét kell hogy alkossa. Megint nem térek ki arra, hogy u jövő esztendőnek, talán évtizedeknek konjunkI órája milyen lehetőséget ad majd nekünk Európában a kipusztult szarvasmarhaállomány pótlására. Mert azzal tiszában vagyunk, hogy