Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-229

246 Az országgyűlés képviselőházának 229, ülése 19 Ul december 2-án, kedden. szempontokból különböző előnyei lesznek. Bár gyakorlati vonatkozásukban egyetértek ezekkel az igen nagy elokvenciával történt fejtegetésekkel, kiindulási pontjukban azonban nem tudok egyetérteni. Mert mi az alkalmazkodás? Az, ha saját természetemet megfékezve alkalmazkodom egy másik természetéhez* Az alkalmazkodás kétségtelenül feltétele a tartós és békés együttélésnek, főként akkor, ha mindkét fél alkalmazkodik. (Ügy van! Ügy van! a középen!) Ha csupán az egyik fél alkalmazkodik, abból még lehet tartós házasság, de boldog házasság aligha. A beilleszkedés, mint fogalom, szintén passzív fogalom, azonos az alkalmazkodással. Ha valamit beillesztek valamibe, például beilleszthetek egy követ egy épülő házba, azáltal sem a ház formája, sem a ház lényege* tulajdonképpen nem változik meg. Józanul nézve, az az új rend, amelyhez nekünk alkalmazkodnunk kellene, vagy amelybe be kellene illeszkednünk, még ki sem alakult, hanem éppen most, a most folyó gigászi háború eredményeképpen, annak hatásainak és ellenhatásainak alávetve fog kialakulni és végleges formát nyerni. Tanúi voltunk például annak, hogy az átalakulás élén járó Németország maga is bizonyos elvekben tovább fejlődött. Például a háború megindítását megelőző időkben a népi elv volt a döntő, amivel Németország a maga törekvéseit alá akarta támasztani és miután célját elérte, inkább áttért a történelmi elvre. (Ügy van! Ügy van!) Ma már keveset hallunk, mint az állam alkotás lényegét alkotó elvről, a népi elvről, hanem annál többet hallunk a történelmi elvről, aminek nekünk magyaroknak tulajdonképpeni Örvendenünk is kell, mert hiszen mi is történelmi elvek alapján akarjuk a magunk jogait érvényesíteni. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Mi ebből a következtetési Távolról sem az, hogy várjuk csak meg nyugodtan a háború végét és ha már tisztán látjuk az új rend minden alapját és részletét, akkor alkalmazzuk azt a saját portánkon. Ennél még az is jobb, ha most átvesszük azt, ami van, mert az még alakulhat és fejlődhetik a mi természetünk szerint, míg ha a háború utánra várunk, akkor könnyen megeshetik az, hogy nem lesz módunk magyar módon kialakítani azt az új formát, hanem át kell vennünk a már teljesen készet. A magyarságot történelme, hivatása, egész múltja egészen más feladatra képesíti, nem arra, hogy alkalmazkodjék, vagy beilleszkedjék valami készbe, vagy félig készbe, hanem ellenkezőleg arra, hogy aktív részt vállaljon az új Európa kialakításában. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Nekünk örvendenünk kell, hogy egy új európai közösségi tudat kezd kialakulni, mert a magyarság volt az, amely, ezért az európai közösségi tudatért a legtöbbet vérzett. Egész történelmünket átszínezi, egész történelmünkön mint vörös fonál húzódik át az, hogy a magyarság mindig átérezte ezt az európai közösségi tudatot, akkor is, amikor^ az európai népek már nem akartak tudni róla. Hiszen ennek az európai közösségi tudatnak a jegyében vívtuk meg a magunk véres háborúját a törökkel és ha a többi európai népekben annakidején élt volna ez az európai közösségi tudat, akkor bizonyára nem jutottunk volna Mohácshoz, de nem jutottunk volna Trianonhoz sem, (Ügy van! Ügy van!) amely a Mohács után következett vérveszteség eredményeképpen túlnépesedett nemzetiségek feszítő erejéből következett be. (Ügy van! Ugy van!) Mi igazán megszereztük és pedig vérrel és áldozattal szereztük meg a jogot, die egyben a kötelességet is arra, hogy az európai kiformálásban, az új Európa-formálásban aktív részt vehessünk. Űj Európa alakul, új felosztása a térnek, hatalomnak, a javaknak. Üj rendezése történik a népeknek, új állami és gazdasági rend alakul, és egy kollektív társadalom és nagyobb gazdasági egység felé való haladás történik. Ennek az Európának a felépítésében kell nekünk aktív részt vállalnunk. Hogy ez az új rend tulajdonképpen még nincs meg, és hogy az ennek a háborúnak folyományaképpen fog kialakulni, az kétségtelen. Ennek ugyanis megvannak az egyes részei, a kollektív társadalom megvalósult, megvalósult az új társadalmi és gazdasági rend is bizonyos vonatkozásban; de ami ennek az egész új struktúrának az államok közötti lényegét alkotja, vagyis az új felosztása a térnek, a hatalomnak és a javaknak, ez tulajdonképpen csak a háború folyományakép fog kialakulni, és egészen természetszerű, hogy ennek a kialakulásnak visszahatása lesz a többi ezzel Összefüggő tételekre is. Ezt az új Európát, amennyiben organikus, szerves lesz, feltétlenül az összes európai nemzetek fogják kialakítani, ők fogják ezt a maguk természetével színezni. Ma azt látjuk, hogy sok állam a maga bajával van elfoglalva. Magának Németországnak és Olaszországnak is a háború köti le erejét, Franciaország még nem tud magához térni, a többi kis államok pedig, amelyeket váratlanul ért ez az új változás, nem találják magukat és nem találják helyüket. Az ellenfeleknek feltétlenül nehezebb ez az alkalmazkodás, nekünk azonban, akik szövetségesek vagyunk, és akiknek számára éppen Gömbös Gyula mutatta meg a példát, hogy hogyan tudunk Európa formálásába beleszólni, nekünk inkább meg van a lehetőségünk arra, hogy ebben az Európa-formálásban aktív részt vegyünk. Mit adhatunk mi Európának! Önmagunkat. Mert ha önmagunkat adjuk, a legeurópaibbat adjuk. Teleki tál mondotta (olvassa): »Egy hosszú élet tapasztalatából azt szűrtem le, hogy minden ember akkor adja a legtöbbet a köznek, ha legjobban kiéli saját egyéniségét. Ez áll a nemzetekre is. Minden nemzet akkor adja a legtöbbet az emberiségnek, önmagának és a vele barátságban élő nemzeteknek, mindazoknak, akiknek érdekeH szolgálni kívánja, ha legjobban éli ki saját maga nemzeti formáját, saját jelleme szerint.. Magyarországot magyarul kell vezetni, magyar fórmák, a magyar élet formái szerint. Mi magyarok maradtunk, és ezzel adtunk legtöbbet Európának.« Egy híres .amerikai filozófus William James, amikor kutatta, hogy maga a nemzet mennyiben tudja adni a maga legjobb lényegét, az amerikai népről .azt állapította meg, hogy az amerikai önmagának a lényegéből csak 10%-át adja át a köznek. Mi magyarok — azt hiszem — 10%-át sem adjuk, de néha tudjuk adni a 100% -át is. A mai idők megkívánják tőlünk, hogy önmagunk lényegéből a legtöbbet adjuk, mert cs,ak így tudjuk a magunk hivatását teljesíteni. T. Ház! Mielőtt tovább mennék, le kell szögeznem valamit. Sokan abból, hogy magyaroknak kell megmaradnunk az idők minden változása közepette, azt a következtetést von ják le, hogy semmit se tegyünk, mert hiszen ha meg-