Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-228

Az országgyűlés képviselőházának 228. amelyekben a régebben ott dolgozó munkásoknak több előnyük van, mint amennyi ma lenne a törvények szerint. Hivatkozom például a nagybányai bányaüzemben dolgozó munkásokra, akiknek azelőtt a megszállás idejében lévő törvények szabadság tekintetében és egyéb tekintetben többet biztosítottak, mint amennyit ma a törvények Magyarországon biztosítanak. Még ha áldozatba kerül is, akkor is fenn kell azt tartani, mert én hibának tartanám, ha ezektől a munkásoktól ezeket a szerzett jogokat elvonnák. A mezőgazdasági munkások betegségbiztosítását bizonyos területeken fenntartották. Igaz, hogy ebből is egy operett lett, mert például Sátoraljaújhelyen a Rony va innenső partján lévő mezőgazdasági munkások biztosítva vannak, a Konyva túlsó partján lévők nincsenek biztosítva. Ez azonban még mindig helyesebb, ha így van, mintha megszüntetik a biztosítást. Éppen azért hibának tartanám, ha a múltban meglévő szociális vívmányokat vagy rendelkezéseket megvonnák és ezzel a munkások közt olyan hangulatot teremtenének, amelyből az következnék, hogy Magyarország nekik kevesebbet akar adni, mint amennyi eddig volt. Szó esett itt arról is, hogy a háború után egy új társadalom fog kialakulni és erre nekünk is be kell rendezkednünk. Mindenesetre sok függ attól, hogy a háború hogyan végződik és a mi szempontunkból főképpen mi az. amit ebben a tekintetben tennünk kell. Már egy előttem szólott képviselő felemlítette és én is felemlítem azt, hogy a körülöttünk levő új országok egyáltalán nem viseltetnek irántunk barátsággal. Ha itt az hangzott el, hogy a kisantant más formában újból megalakult, akkor én ezt a: magam részéről is aláírom azzal a különbséggel, hogy talán minőségben rosszabb ez az új kisantant és étvágyban talán még nagyobb, mint amilyen a régi volt. Nekem teP jesen közömbös, hogy ezek az államalakulatok milyen vezetés alatt vagy melyik városban tartják székhelyüket, bennünket egy érdekel, hogy Magyarországhoz milyen viszonybáb vannak. Nagyon furcsának tartom ezt a berzenkedést, mert ha valaki tőleni ellopja az aranyórámat és én azt visszakövetelem, akkor mi joeron sérelmezi ezt az illető? (Ügy van! bal felől!) Mi nem kérünk semmi mást, mint azt, ami ezer éven keresztül Magyarországhoz tartozott. (Helyeslés balfelől, a jobboldalon és a középen.) Mi jogon sérelmezik ezt azok, akik aranyóránkat ellopták?! Ez egy olyan kérdés, amelyben nincs közöttünk különbség (vitéz Lipesey Márton: Ez igaz!) és ez az állásfoglalásunk nem új, mert én itt a Házban már több évtizeddel ezelőtt is ugyanilyen szelleműén beszéltem. (Horváth Zoltán: Igaz!) Szó esett itt a nemzetiségi kérdésről, arról, hogy mi a jövőben nemzetiségi állam leszünk. Nem akarom ezzel kapcsolatban kutatni, hogy kinek a hibája és bűne, hogy a budapestköiv nyéki falvakban még mindig svábul beszélnek — nem németül, hanem svábul. Ebben a régi monarchiának vannak nagy bűnei, amely politikai szempontból kezelte ezt a kérdést. Emlékszem rá, hogy amikor 1914 telén a háborúban felvonultunk az uzsoki szorosban, akkor az ott élő tót lakosságból a gyerekekkel tudtam magyarul beszélni, de a szülőkkel nem tudtam. Én egy olyan községben nevelkedtem, amelyben sok nemzetiség volt és ahol egy osztatlan iskolában, egy tanteremben egy nem okleveles tanító tanított. Odakerült az ottani ipartelepre egy gyárigazgató, aki a kormányülése 1941 december lén, hétfőn, 206 nál közbenjárt és erre lett ott egy állami iskola négy tanteremmel, öt tanerővel és a gyerekek magyarul tanultak. Amikor a kórusban először énekeltek magyarul, — karácsonyi szünidőben voltam éppen odahaza — akkor a nemzetiségek elkezdtek toporzékolni és zajongani, úgyhogy a pap megfordult az oltárnál és azt mondta német nyelven: mi ez, Isten háza vagy kocsma?! Ez abban az időben történt, amikor én még az elemi iskolába jártam, de még ma is emlékezetemben van ez, és ahányszor odamegyek és beszélek ennek a falunak lakosaival, akik ma már majdnem mind magyarul beszélnek és csak kevesen beszélnek más nyelven, akkor mindig eszembe jut ez a jelenet és az az igazgató, aki ezt az iskolát ebbe a községbe hozta. Mi a nemzetiségekkel jól bánunk és mindig jól bántunk. Nem panaszkodhatik senki sem, hogy Magyarországon a nemzetiségeiket valaha is elnyomták. Tisztelettel kérek félóra meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a félóra meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Peyer Károly: A magyar kormány a nemzetiségeket legfeljebb a maga céljaira használta fel és az erdélyi oláh vidékeken tévedésből sem választottak a háború előtt képviselőnek mást, mint kormánypártit és ugyanez volt a helyzet a Felvidéken és más nemzetiségi vidékeken is. Nem tudom azonban, ideális típusa-e a magyarságnak vagy a nemzetiségeknek az az embertípus, amely egyszer Schneiderről Szabóra változtatja a nevét, most pedig Szabóról Sehneiderre változtatja. (Horváth Zoltán: Gyalázat!) A hivatalos lapban naponta lehet olvasni ilyen kitéréseket, hogy ezt mondjam. (Szeder Ferenc: Disszimilánsok!) Azt, hogy a zsidók áttérnek más vallásra, valahogy megértem, mert valamilyen előnyt akarnak ebből szerezni, de miért akar kitérni ez a nemzetiségi elem? (Szeder Ferenc: Na miért?) Hát szégyenli a magyar nevet? Akkor miért vette fel annak idején? Hiszen nem volt semmiféle kényszer arra, hog- magyar nevet vegyen fel. (Egy hang balfelöl: Opportunizmusból!) Magyarországon soha senkit sem kényszerítettek erre, sőt éppen akadályozták hosszú időn keresztül a névmagyarosítást; ez egy hosszadalmas, bürokratikus eljárással volt egybekötve. Ha azonban magyar nevet vettek meg maguknak egy koronáért, ahogy a békeidőben mondották, akkor miért akarják most lerázni magukról? Terhes ^Szégyenletes ez? A nemzetiségi kérdést meg kell oldani rendesen és becsületesen. Senkinek nincs panasza vagy hátránya egy nemzetiséghez való tartozásából, de nemzetiségi kérdést úgy megoldani nem lehet, hogy abból a magyarok kerüljenek ki kisebbségként és hogy a magyaroknak legyen ebből hátrányuk. (Helyeslés a balkösépen.) Mert vannak már egyes helyek, ahol a magyarokra származik ebből az állapotból hátrány. A nemzetiségi kisebbséget nem használhatja fel senki arra, hogy abból akár területi kérdést próbáljon csinálni, akár más politikai előnyt kívánjon szerezni, hanem elégedjék meg azzal, hogy a maga nemzetiségi nyelvén tanulhat és fejlesztheti a maga kultúráját. (Horváth Zoltán: Teljes jogegyenlőségben.) A nemzetiségi kérdésben azonban odáig nem mennék el, amit az egyik képviselő úr itt proponált, hogy mi itt nemzetiségi kultúrát mutassunk be színházainkban és előadásaink-