Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.
Ülésnapok - 1939-227
Ap, Mmággyülés képviselőházának 227. •lyik részén ülő képviselőtársam. (Közi Horváth József: Ez még a minisztereknél is erősebb!) Ez. elégszer hangzott el úgy a Magyar Elet Pártjához tartozó képviselőtársaim, mint a miniszter urak megállapításaiban. Csak arra szeretnék hivatkozni, hogy valami egészen elkeserítő és csüggesztő dolog ennek a bürokráciáinak nehézkessége a kisemberek szempontjából és itt hivatkozom különösen azoknak a visszatért területeknek kisembereire, akik még csak egy éve tanulgatják azt a keserves dolgot, amit az ittélőknek húsz év .alatt sem sikerült teljesen megtanulni, hogy hol, mit lehet elintézni, (Derültség. --- Egy hang a szélsőbaloldalon: Mi se tudjuk!) És' itt akarom megemlíteni ennék legkiemelkedőbb, legkirívóbb és ma nekünk legaktuálisabb pontját, és ez az állampolgársági bizonyítványok kérdése. Itt akarom ezt megint kapcsolatba hozni a nemzetig szempontnak mindenekfelett való érvényesülésével, mert ma az a helyzet, hogy a bürokrácia túltengése folytán könnyen megesik az, hogy egy arra abszolúte rem alkalmas, sőt a megszállás' idején nemzetellenesen viselkedett más nemzetiségű hozzájut egy egyszerű jogosítványhoz, kocsmához, vagy bármihez, míg a légtősgyökeresebb székely m agyar nem tud hozzájutni ahhoz, (Mester Miklós: Mert nem tud tolakodni!) mert állampolgárságának igazolásához egy egészen lényegtelen dolog, talán a nagymamája hiányzottamért ez esetleg Udvarhelynek abban a községében, vagry csücskében született, élt, vagy ott tartják bizonyítványát, amely még nem szabadult fel. (Kossuth Pál: Ügy van! A Felvidéken ugyanaz a helyzet!) A legfontosabb kérdések egyikéről, a földbirtokpolitikáról nem akarok részletesen beszélni azért, mert xígyis túl hosszasan beszéltem ezekről a kérdésekről (Halljuk! Halljuk! bálfelől.) és mert, remélem, hogy legközelebbi alkalomkor a mezőgazdasággal szorosabb kapcsolatban, tehát esetleg a mezőgazdaságié jlesztő törvény benyújtása alkalmával pártomnak módjában lesz ezeket a kérdéseket részletesen kifejteni. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy ,a felszabadult területeken — mi is azon a nézeten vagyunk — a soviniszta, magyarellenes szempontból létrehozott birtokeltolásokat a legsürgősebben orvosolni, revideálni kell (Ügy van! Ügy van! és mint pártom'nevében Bráunecker képviselőtársam is elmondotta, igenis a magyar kézből kikerült földnek újra magyar kézbe kell jutnia. (Ügy van!• Ügy van!) Ezen mi nem latifundiumok létesítését értjük, hanem a földnek magyar kisbirtokosok kezébe való juttatását (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelöl és a középen.) Ugyanakkor le kell szögeznem azonban azt is, hogy szükségesnek tartom a meglévő magyar birtokoknak az életképessé tételét is. Méltóztassanak itt az arányokra gondolni: ott ma a száz- éö kétszázholdas birtokot nevezzük nagybirtoknak. Gondoskodnunk kell tehát ezeknek a birtokoknak az életképességéről is. (Ügy vanf Ügy van! a középen.) A döntő szempont azonban az, hogy ez sohasem történhetik magyar népünk kárára. (Ügy van! Ügy van! — Elénk taps.) Tehát ezt nem úgy értem, hogy esetleg magyar kézbe juttatott földekből egészítsük ezt ki, hanem hogy ezeknek a szempontoknak legmesszebbmenő figyelembevételéves életképes állapotba hozassanak ezek a birtokosok is. Én ugyanis merem állítani, hogy ezek is, akik ott a 22 év alatt kitartottak, nemzeti szempontokat, feladatokat valósítalak meg azokon, a helyeken, ahol meg tudtak ülése 1 Hl november 28-án y pénteken. 183 maradni akkor is, amikor annak csakis hátrányos oldalait látták. (Ügy van! XTgy van! a középen.) ; A szociálpolitika terén az elesett milliók megsegítésénél szintén érvényesíthetők azok a magyar szempontok, amelyek szólamként gyakran elhangzottak, de amelyek a bürokrácia útvesztőjében — mint. az előbb mondottam — a végrehajtás nehézkességéből s a közönyből kifolyólag nem egyszer elvesznek és üres frázisként hangzanak csupán. A kérdések nem valósíthatók meg rendeletek és törvények hozatalával. A közszellemnek, az egyetemes magyarságnak kell vállalnia fenntartás nélkül ezeket a célkitűzéseket, mert talán nem is az állami igazgatás legfőbb fokain kallódnak el ezek a szempontok, — sőt egészen bizonyos, hogy nem ott kallódnak el — hanem sokszor az igazgatás legalsóbb fokain közönybe fulladnak, vagy az akták rengetegében tévednek el. Sok helyen nincs hiány a jószáindékban és az elhatározás; ban, de a kicsinyes akadályok, a mindennapi gondok a fenntartás nélküli érvényesítést lehetetlenné teszik. <Közi Horváth József: Sokszor a miniszter megrémülne, ha látná, hogy mi lett az ő jószándékából! —Derültség.) Mi Erdélyben láttuk, hogy társadalmi szervezettség által milyen nagyszerű eredmények érhetők el. A társadalomnak munkavállalása és bekapcsolódása ezeknek a feladatoknak megoldásánál hatalmas előnyt jelent. Az állam egy szervezett, öntudatos és céloktól áthatott társadalomra minden időben támaszkodhatok. Egy magyarabb politika tehát nem politikai célkitűzés csupán, hanem elsősorban társadalmi feladat is. A közszellem átalakításara, az osztatlan magyar társadalomnak tudatos részvételére van szükség. Ezeknek a céloknak a megvalósításához a társadalom erőit tömöríteni kell, amit azonban •nem állami feladatnak tekintünk, hanem elsősorban — a sa játosan magyar jellemnek ismeretében — Önkéntes alapon szervezett» társadalmi összefogással tartunk elérhetőnek. Más népeknél lehetséges talán, hogy az állam szervezze ^nes es oldja meg ezeket a feladatokat, a magyarság individualista, egyéni beállítottsága _ azonban parancsolólag írja elő, népünk lelki és szellemi beállítottsága szükségessé teszi, hogy ne idegen mintákra, hanem sajátos beállítottságunk szerint nyúljunk a kérdéshez. (Ügy van!) :•'..:; : :• Eu teljesen aláírom azt, ámít erre vonatkozólag Imrédy képviselőtársam mondntt, vagyis a fokozattabb magyar politika, bevezetése nem oldható meg nálunk etatizálással és az államhatalom növelésével, centralizálással, hanem csak a magyar közösség társadalmi megszervezésével, e munkában való céltudatos részvételével, közszellemünknek ily; irányú beállításával és társadalmi és népi erőinknek e célokra való összefogásával érhetünk el eredményt. Ennek felismerése mélyreható konzekvenciák levonására kényszeríti a magyar belpolitikát. Ebből következik, hogy fajtánk vérmérsékletének megfelelően, gondolatvilágának és szellemvilágának figyelembevételével a magyar kormányzat olyan kereteket létesítsen, amelyek megtölthetők a társadalmi erőkkel és amely keretek az állami gépezettel szervesen összeműködve, a feladatoknak hatalmas támaszai és részben végrehajtói. Teleki Pál örökemlékű miniszterelnökünk, aki a miniszteri székben is megmaradt egy egész nemzet tanítómesterének, irányt mutatott ezen a téren, amelyet. feltétlenül követni kívánunk. Azért is azonosítjuk magunkat az
