Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet • 1941. november 26. - 1941. december 22.

Ülésnapok - 1939-227

Àz országgyűlés képviselőházának 227. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Zaj.) Baj már az is, ha a történelmi helyzetnek fel nem ismeréséből folyólag nem haladunk elég ütemesen a cselekvésnek, a reformoknak útján. Baj már az is, ha a reformok akadályát, a megkövesedett sajtó frontot, az egyes anakronisztikus pártpolitikai és mögöttük álló gazdasági képzodvényeket nem tudjuk megszüntetni, de a bajt százszorta súlyosabbá teszi az, ha a haladásnak elmulasztását, — ami lehet, hogy a felismerés tévességéből, lehet az elhatározási készség hiányából, valami lelki túlkomplikáltságból, nem tudom, miből ered, egészen mellékes, nem is keresem — ha a cselekvésnek ezt az elmulasztását valami intellektuális becsvágyból kifolyólag magunk és mások előtt igazolni próbáljuk, s valami mélyértelmű filozófiai hátteret igyekszünk mögéje festeni. Az előző kormánnyal akkor szálltam nyiltan szembe, amikor a nemsietés gyakorlatát a ueiitsietés filozófiájára váltotta át. Akkor fordultam szembe a miniszterelnök úr elődjével, és most sajnálattal kell megállapítanom, hogy dacára a reményteljes várakozásoknak, amelyekkel Bárdossy miniszterelnök úr működése elé tekintettem, a miniszterelnök úr is kezd elődje hibájába beleesni, ő is kezd olyan általános filozófiai érvényű megállapításokat tenni, amelyekből arra következtetek, hogy az ő logikus, átfogó eliméje valahogyan át akarja hidalni az ő ösztönös megérzései és kifelé mutatkozó cselekvései között mutatkozó ürt. (Úgy van! Ügy van! Tetszés a szélsőbaloldalon.) Nem foghatom fel ugyanis ilyen átképviselőinek beszédeiben minduntalan visszavisszatér az a momentum, hogy most egy feladatunk van: a nemzet erőtartalékait konzerválni; hogy egyre hangoztatják: ma a főcél csak élni, csak megtartani, csak megmaradni s a miniszterelnök úr az őszi politikai kampány megnyitásakor a pártjában mondott beszédlében egy Széchenyi-idézetet hozott fel, amelyet bátor vagyok itt újból elismételni. Azt mondja ez az idézet, hogy: »Kend, értelem és egy kis nélkülözés, ez az a három elem, amellyel ennek az országnak a harmóniáját, békéjét és nyugalmát fenn lehet tartani«. Nem akarok arra rámutatni, hogy ez a Széchenyi-idézet az összefüggéseiből kiragadva önmagában állóan nem valami nagyon szerencsés és nem tartozik Széchenyi István örökérvényű mondásai közé. Lehet kitűnő irányelv egy belügyminiszteri rendőri osztály vezetője számára, de már egy belügyminisztert, még kevésbbé egy kormány elnökét, aligha elégíti ki, mert azoknak elvégre magasabb törekvéseik kell hogy legyenek és vannak is bizonyára, imint a rend rendőri eszközökkel való fenntartása, az értelemnek a sajtócenzúra szűrőjén át való adagolása és egy kis nélkülözés elvének a közellátásügyi minisztérium tevékeny közreműködésével való megvalósítása. (Uffy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ne tessék ezzel szemben folyton a háborús időkre és viszonyokra utalni. Németország — bár ma nem nagyon divat németországi példákkal élni — amely gigászi háborút vív erejének minden latbavetéséveí, mégis talál időt arra, hogy a maga nemzetiszocialista eszmerendszerét, jogrendszerét, szociális szervezetét, sajátos kultúráját, művészetét és filoülése 19J/.1 november 28-án

} pénteken. 149 zófiáját kifejlessze és e mellett egyre észrevehetőbben munkálja ki az új Európa szellemi és gazdasági körvonalait. Előadás-sorozatokat, kiállításokat, kongresszusokat rendiez külföldiek számára és a német szellem új kivirágzását valóban parádés köntösben mutatja be az egész világnak. Mi ennek a jelenségnek a titka? Az, hogy egy egységes koncepció áll a nemzeti élet irányításának tengelyében, egységes koncepció, mely ugyanabból az egységes és egészséges szelleimiségből született, amely a végrehajtást ugyanúgy áthatja, mint a tervezőket a nemzetnek abban a nagy összeforrásában, melyet az igazi tekintély és az j igazi bizalom találkozása ad meg. T. Ház! Tavalyi beszédemben beszéltem a parlaimenti rendszer lényegéről, arról a dialektikáról, amely azt jelenti, hogy a kormány és a mögötte álló kománypárt állítja a tételt és igazolja, mi állítjuk az ellentételt, adjuk a j bírálatot és ennek a kettőnek az együtteséből ] alakul ki a nemzeti szintézis. Ennek következí tében ne tessék tőlünk azt várni, hogy mi minI dig elismerjük minden beszédünkben azt, ami I jó; nem tartana ugyan túlságosan sokáig, de mégis eltekintek ettől és inkább a bírálatra, a kritikára szorítkozom. Nem mondom megmind! azt, amiben egyetértek a kormánnyal és külö' nősen nem beszélek a külpolitikáról, mert a \ kormány meg lehet róla győződve, hogy teni gelybarát külpolitikájának kevés őszintébb ! támogatója van, mint a szélsőjobboldali ellenj zék (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), \ amely különösen a miniszterelnök úr becsű I letes törekvéseit ebben a tekintetben teljes mértékben alátámasztja, még akkor is, ha külügyminiszteri minőségében éppen velünk ! szeret mindig perbeszállni. (Ügy van! Ügy ! van! taps a szélsőbaloldalon.) { Kritikám célja kimutatni azt, amit külön| ben a túloldal igen sok képviselője elismer, ! Ihogy vannak bajok, ezeknek a bajoknak a jel| lege pedig nem tüneti, hanem ezek belső | rendszerbeli hibák és bajok és ezeknek a ba| jóknak a mélyén ott lappang a kölcsönös bii zalmatlanság, amely viszont egy egységes és I korszerű szellemiségnek a hiányában áll elő. ! Beszédem második részében azután igyekszem i kimutatni, hogy lehet egy olyan szellemiséget | találnunk, igenis lehet egy olyan utat válasz| tanunk, amely történelmi hivatásunk betol! tésének folytonosságát biztosítja, tehát százj százalékosan magyar és ugyanakkor korszerű | és európai. Kritikámban röviden végigfutok az államigazgatás valamennyi ágán. Érinteni fogom csaknem valamennyi perdöntő kérdését a magyar politikai disputának, de mindig azzal a céllal, hogy kritikámból — annak elkerülheted len keménysége dacára — kiéreztessem a javításra és nem a tüneti, hanem a szerves átfogó gyógyításra, a kibontakozás megkönnyítésére irányuló szándékomat. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Kezdem az anyagi kérdésekkel. Ahol nincs, ott ne keress. A hiányzó anyagból nem lehet valamit teremteni, de azért a meglévő anyagot, azt a kevés anyagot mégis csak a legcélszerűbben és a nemzet érdekei szempontjából a leghatékonyabban kellene felhasználni. De mit szóljunk ahhoz, amikor a kereskedelemügyi miniszter úr idei beszédében megállapítja, hogy a textilanyagot — elsősorban a pamutot — arra kellett volna felhasz; nální, hogy munkásingeket és olcsó népruházati cikkeket állítsunk elő. Nem ez történt. Ez ?1*