Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-216
Àz országgyűlés képviselőházának 216. ütése 19íl november 11-én, kedden. 63 magyar színészetnek, a magyar költészetnek csendüljön meg a hangja. Tessék, melyen tisztelt miniszter úr, nem általánosságban szelektálni, tessék megnézni az egyes helyeket és jobban támogatni az ilyen igazgatót, aki éppúgy szívvel-lélekkel szolgálja a magyar ügyet, mint szolgálták Lendvay és a többiek, amikor az első színházat állították fel; ezek most odalent éppúgy az első magyar színházat teremtik meg, mert haszonkét év után mennek olyan talajra, amelyen a szegény kifosztott magyarság saját erejéből nem tud feladatának eleget tenni. Ezt a dotációt, ezt a támogatást f-el kell emelni. Kerüljön bármibe, ezt a magyarságot nekünk meg kell mentenünk. p Még egy kérdést szeretnék csak röviden érinteni. Nekünk magyaroknak ma nagy magyar kultúrközösségben kell élnünk. A megpróbáltatások idejét éljük, egy világégés közepette vagyunk, egymásra kell találnia minden igaz magyarnak minden téren és mindenkor, mert nem tudjuk, hogy ha ma itt vagyunk is. holnap hol leszünk. Amikor ezt a nemzetet a múltban gyökérteleníteni akarták az idegen azavAk^ idegen kifejezések, idegen kultúrák átültetés-evei, amikor gyökérteleníteni akarták a tömeget és így magát a nemzetet is, akkor figyelnünk kell arra, hogy nagyjainkhoz senki n© nyúljon. (Ügy van!) Felkérem tehát az öszszes magyarországi történetírókat: türtőztesseg egy kicsit magukat erre a pár évre vagy hónapra, míg ez a háború tart, és ne böngészszanek a régi poros levéltárakban csak azért, hogy ,egyik-másik magyar nagyról kisüssék, milyen hibái voltak, milyen hálószoba-titkai voltak, mert ezáltal a nemzet hagyományait tépik szét, képeket, ideálokat rombolnak széjjel az emberek lelkében. (Igaz! Ügy van!) Erre vigyázzunk. Ez is egy kis mozaik ahhoz, amit magyar kultúrának mondunk, ez is egy kis képecske ahhoz, amit egy nagy egyetemes magyar ideal kepének állítunk magunk elé. Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, félreértésre nem adhattam alkalmat, és azt hiszem, kötelességünk ezt megtenni. Nem lennénk magyar képviselők és nem érdemelnénk meg a nép bizalmat es azoknak az ősöknek emlékezetét sem, akik előttünk jártak nehezebb időkben, ha minden alkalmat meg nem ragadnánk arra, hogy a magyar öntudatnak, a magyar Önérzetnek mindenkivel szemben mindenkor kifejezést adjunk. A költségvetést pártállásomnál fogva nem logadom el. Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: vitéz Lénárt János! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Utána szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Szabó Gyula! üdnok: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szo. Szabó Gyula: T. Képviselőház! Örömmel kapcsolódom bele előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédébe. Különösen azért, teszem ezt, mert a magyar gondolat kristálytiszta hangjait ütötte meg. Remélem nem niaba. De bele kell kapcsolódnom egy-két részletkérdésbe is, amelyeket szíves volt megemi ] í eni- Jsy említem meg én is a népviselet kérdését Ha o megemlítette azt, hogy a névtelen tanítónak szobrot, mégpedig nagyon szép szobrot kellene emelni igen sürgősen, — ebben egyetértek vele — akkor legyen szabad a névtelen tanítónak egy másik érdemét is megemlítenem, éppen a gyöngyösbokréta működését megelőző időkből. A történelmi hűséghez tar r KÉPVISELÖHAZI NAPLÓ XI. tozik az, hogy nem tisztán az általam is nagyrabecsült Paulininak és tiszteletreméltó munkatársainak hézagpótló munkája volt az, amely elénk hozta a népöltözködésnek, a népművészetnek és a népi szokásoknak remekeit. Ha szabad azt mondanom, a népművelést, és a rendszeres népművelést ímegelőző korban az igazi magyar néptanítók voltak azok, akik mintegy megőrizték részünkre a falu erkölcséből azt a részt, amely hagyományaihoz, viseletéhez és művészetéhez igyekezett ragaszkodni. Meg kell említenem azonban, ha már neveket is említett, igen tisztelt előttem szóló Meskó képviselőtársam, azt is, hogy Paulini működését megelőzően voltak olyanok, akik a népművészet fenntartására, különösen az ősi népi öltözködésre, ennek érdekében a gyöngyösbokrétaszerű összejövetelekre és az öntudatnevelő alkalmakra már a múltban is megteremtették a lehetőséget. Vitéz Endre László alispánra gondolok itt először, akit annakidején hányszor és hányszor mint »fenegyereket« nevettek ki, amikor a járásabeli minden nemzetiséghez tartozó, de népi hagyományokon élő és a régi ősi viseleteket még mindig megtartó községeket küldöttségekben vagy összességükben felvonultatta nem egyszer ünueplő közösség előtt. (Zsámboki Pál: Pestre nem volt szabad bejönnie!) De a továbbiakban is meg kell tartanom a történelmi sorrendet és ezért meg kell említenem azt, hogy a leventeintézménynek, a magyar kollégiumoknak és a cserkészetnek falutjáró tagjai is azok között voltak, akik ezeket a hagyományokat azokban a »kényszerű« időkben ápolták és ápoltatták, amikor a gyöngyösbokrétát még nem is lehetett Budapestre hozni. Nem volt ajánlatos Budapestre hozni, mert hiszen az akkori romlott pesti közszellem a magyar parasztot büdös parasztnak nevezte és legfeljebb »paraszt úrnak« gúnyolni volt hajlandó, de szívébe befogadni nem. (ügy van! T. Haz! Örömmel kapcsolódom bele előttem szólott képviselőtársam beszédének abba a részébe is, amelyben a közízlésnek a plakátokon keresztül való javítását szorgalmazta. Legyen szabad ezen a látható és a közízlést rontó jelenségen kívül egy másik, a köz előtt nem látható, de meglevő és a magyar ízlést rontó tünetre is felhívnom a t. Ház és ezzel a köz figyelmét. '.'. A székesfővárosi népművelési bizottság ezidén augusztus 20-a táján a Margit-legendát adatta elö a Városi Színházban. Kitűnő szereplők és a nagyszerű áldozatkészség pompás iés lélekemelő színrehozatalt eredményezett. Bemélem, hogy a népművelési bizottság . az elkövetkezendő esztendőben, a magyar királyleány esetleges szenttéavatásának évében ismét elő fogja adatni e Margit-legendát. Ez a színmű ugyanis a mai időkben különösen alkalmas arra, hogy a lelkeket a magyar eredetű vallási áhítat szárnyán felemelje az eszmei magasságokba. Ennek a darabnak előadásával kapcsolatban először csak hallomásból értesültem arról, később azonban személyesen is meggyőződtem róla, hogy amikor a tatárjárás jelenetéhez táncosnőket és szólótáncost kerestek, akkor az illetékes kamara, emlékezetem szerint, a következő üzleti ízű választ juttatta el az érdeklődő rendezőséghez: »... szállítok önnek ennyi és ennyi görlöt és ennyi és ennyi szólótáncost« (Derültség.) Azért voltam bátor ezt az esetet előhozni, mert ez a nem látható, közízlést rontó jelen 11
