Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-216

Az országgyűlés képviselőházának 216. s helyezze vissza állásába Speniket. Ezzel erkölcsi elégtételt fog szolgáltatni neki azokkal az intrikákkal szemben, amelyek ezt az eredményt kiforszírozták. Most egy másik konkrét esetet hozok fel, ez pedig Iváncsó Antal és felesége, született Lescsisin Olga tanítónő esete, akit elnelyeztek Radvánczról Miskolcra, az ura pedig törvényszéki jegyző Ungváron. Egy éve keltek egybe. Ezáltal egy családot szakítottak ketté, ami egyáltalában nem mondható családvédelemnek. A nő apja, Lescsisin György becsületes, tisztességes magyar eaniber, s munkácsi főesperes volt. ö volt az, aki a magyar szövetkezeteket megszervezte és sikerült neki a kárpátaljad szövetkezetben három igazgatósági tagot biztosítani a magyarságnak, ö volt az, aki Munkácson a magyar misét bevezette a görög katolikus templomban annak ellenére, hogy a világháiboirú előtt ez soha nem volt. Ennek a leánya, amint említettem, Iváncsó Antal felesége. Az ura apja: Iváncsó István kisalmási esperes, akit a csehek alatt egy alkalommal dacára a püspöki tilalomnak, megszentelte pártunk zászlaját s a felszentelésnél a következőket mondotta: r »Ez a zászló fog elvezetni 'benneteket az igéret földjére, ahogy Mózes elvezette az izraelitákat annakidején«. Iváncsó esperes Magyarországot értette az igéret földje jalatt. A csehek ezért beszüntették kongruáját s 6 hónapig 5 kiskorú gyermekével fizetés nélkül volt. A^ helyett, hogy az ilyen embereket kitüntetnék, gyermekeiket büntetik. Ezzel szemben cseh agrárpárti elnököket és Masaryk-szobrok alapítóit kitüntetésre terjesztenek fel s azokat meg is kapják. A. harmadik konkrét esetr az előttem fekvő levél, melyet hivatalos ember panaszképpen ír. Visken megjelent a máramarosszigeti alispán, a tanfelügyelő és a técsői járás főszolgabírója. Megnéztek minden iskolát, így azt is, amelynek igazgatója Szedlák Mihály, aki 25 éve tanító, 16 éve igazgató és akinek magyar képesítése van. Őt miniden ok nélkül mint igazgatót felfüggesztették, helyébe olyan igazgatótanítót neveztek, ki csak 8 éve tanító. Az iskolában minden ruszin felírást eltávolítottak, elégették a ruszin himnuszt és megparancsolták, hogy ezután a ruszin gyermekek között magyar tanítás folyjék. Ez erősen ellenkezik azzal a rendelettel, amelyet a kultuszminiszter úr nemrég adott ki, hogy minden gyermek nevelése saját anyanyelvén történjék. Ez teljesen felesleges izgatása és piszkálása a lakosságnak, amit nem lehet megmagyarázni, hiszen a magyar nyelvet ott mindenki szívesen tanulja. ÍMaróthy Károly: Teljesen felesleges!) T. Ház! Visszatérek legfontosabb ügyünkre, a kárpátaljai nyelvkérdésre, amely ugyancsak izgalomban tartja egész Kárpátalját és pedig már harmadik éve. Kárpátalján a nyelvkérdés ben a cseh világban óriási harc volt. A cseheknek érdeke volt, hogy ne jöjjön létre megegyezés, hanem hogy a ruszinok egymással veszekedjenek és harcoljanak. Sikerült nekik három frontot kialakítaniuk. Egyik a nagyorosz kultúrirányzat, másik az ukrán kultúr irányzat, a harmadik pedig a helyi kultúrirányzat. A magyar kormány az impérium megváltoztatása után kiadott egy nyelvgyakorló könyvet. Ez volt az első magyar nyelvkönyv, amely megfelelt Volosin Ágoston 1919-iki grammatikájának, vagyis annak a tradíciónak, amely kifejlődött évszázadok alatt. míg Kárpátalja Magyarország része és teste ülése iùli november 11-én, kedden. 53 volt. Rá egy évre kiadtak egy másik grammatikát. Itt van a jegyzőkönyv a grammatikai értekezletről, amelyet Ilniezky Sándor kárpátaljai főtanácsadó, Csehilj István, dr. Szulincsák, Boksái Emil és Speaik László a bizottság tagjai írtak alá. Megállapodtak egy nyelvi irányzatban s megállapították a grammatika törvényeit. Ilniezky elnök 1939. augusztus 11-én felterjesztette a kéziratot a magyar kultuszkormányhoz, hogy hagyja jóvá. A grammatika megírásával Popovics László munkácsi nyelvtanárt bízták meg. Ez a megállapodás s ez a jegyzőkönyv általános megnyugvást keltett Kárpátaljáin. Azonban valaki közbeszólt és kiadták azt a grammatikát, amely teljesen ellentmond ennek a megállapodásnak s erősen az ukránizmus felé tendál. Ezért a tankönyvért kifizettek Popovicsnak... Méltóztassék megengedni, hogy beszédemet befejezzem. Elnök: Kérem, a mondatot méltóztassék befejezni. Demkó Mihály: Kárpátalja népe ezekkel a dolgokkal kapcsolatban elfogadja, lmrédy Bélának legutóbbi nyilatkozatát, melyben a következőket mondja (olvassa): »Olyan szociális egyensúlyt és gazdasági jólétet kell teremteni, olyan előfeltételeket kell megadni az ittélő egyéb népiségek sajátos egyéniságének m és kultúrájának fejlődésére, hogy a magy.ar élet vonzása mindig hatalmasabb legyen a széthúzás erőinél és ez a nekünk oly szent szó: Magyarország, neesak megélhetési területet jelentsen számukra, hanem otthont, sorskÖzösséget, hazát.« Ezen az alapon állunk, ezért harcoltunk húsz évig, ezért fogunk harcolni mmden erő ellen, amely Kárpátaljának ártani akar, még ha az magyar oldalról jön is. A javaslatot elfogadom. (Maróthy Károly: Rosszul tetted!) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül Donáth György. Donáth György: T. Ház! Nehezen tudok előttem szólott képviselőtársam beszédébe bekapcsolódni, mert olyan kérdéseket hozott fel, amelyek — bármennyire fájdalmasak is számára — mégis csak helyi jelentőségűek és nehezen illeszkednek az egész költségvetés és a kultuszkormányzat anyagába. Kérem azonban t. képviselőtársunktól, hogy tekintse az idehozott eseteket valóban helyi jelentőségűeknek, várja bizalommal azoknak kivizsgálását és nu vonjon le belőlük olyan messzemenő konzekvenciákat, mint beszéde során tette. Meggyőződésem, hogy panaszoló képviselőtársam, ha még meg is akarja előzni ítéletével a kivizsgálást, akkor is csak olyan jellegű éknek tekinti az elmondottakat, amelyek származhatnak félreértésből, származhatnak helytelen intézkedésekből, de amelyekből semmiesetre sem vonhatók le konzekvenciák a magyar kormánynak vagy még jobban általánosítok: az egész magyar társadalomnak a nemzetiségi kérdésiekben vallott felfogására. A képviselő tir a nyelvkérdést hozta ide. Abban mindnyájan egységessk vagyunk, hogy a magyar társadalom az itt élő idegenajkúaknak nyelvükhöz való jogát ma már legalább olyan mértékben tiszteli, mint ahogy tiszteli mindenkinek szabad vallásgyakorlatát is. Sőt legyen szaíbad azt mondanom, hogy — szerény megállapításom szerint — a mi nemzetiségeink nem is élnek kisebbségi sorsban. (Igaz! Ügy van!) Nem akarok magyar oldalról ellenszemrehányással jönni, de higyje el nekem az én t. képviselőtársain, hogy a magyarság ebben az ország-