Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-224

548 Az országgyűlés képviselőházának 224 is döntő' tényezőként kell résztvennie a világ átalakításában. Tudja, hogy Trianonban megnyirbált történelmi erőinknek szükségük van új, nagy benyomásokra, melyek friss vért visznek széjjel tagjainkba, tudja, hogy a sokszor megálmodott revízió idejét éljük; tudja, hogy erős, önbízó magyarságra van szükség; tudja, hogy ebből a történelmi felvonulásból mi is elli ózzuk a 'magunk erkölcsi tőkéjét, melyből talán késői utódok kell hogy éljenek és melegedjenek. Érezzük, hogy most nekünk is nagyoknak kell lennünk, ha vállalni akarjuk az újabb ezer év hivatását. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hatalmasan megszervezett nemzeti erőt, megújuló, friss életenergiákat akar ez a tudat latbavetni s mindenkor 13 millió magyar érdekszemszögéből gondolkozik. A kormány ma is még tétovázik. (Ellenmondások a jobboldalon.) Nem mer egyik tudat mellé sem egészen odaállni. Katonáink a nagy magyar tudatot szolgálják, de itthon a kis magyar tudat gnómjai settenkednek s lefogják a mélyről feltörni akaró nagy magyar erőket. Ezért nem tudom a miniszterelnöki tárca költségvetését elfogadni. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Mocsáry Ödön jegyző: Szeder János. Elnök: Szeder János képviselő urat illeti a szó. Szeder János: T. Képiviselőház! Tóth László, a Nemzeti Újság főszerkesztője, tehát maga is újságíró, írta emlékezetem szerint egyszer valahol, hogy aki azt mondja, hogy szereti az újságírót, az az ő megítélése szerint egy kiesit mindig gyanús, feltéve, hogy nem politikus, vagy primadonna az illető. vitéz Jaross Andor képviselőtársamnak a cenzúrát ostorozó beszédét hallván, úgy vélem, hogy ő Tóth Lászlónak ezt a megállapítását talán ekképpen szövegezné át: aki azt mondja, hogy szereti a cenzúrát, az nekem mindig szerfelett gyanús, feltéve, hogy az illető nem a kormányzat, vagy maga a cenzor. (Derültség. — Ügy van! Ügy van! a ssélsőbaloldalon.) Szerintem ez a (megállapítás sem fedné a lényeget, ellenkezőleg, erről és a túlsó oldalról egyaránt [megállapíthatjuk, hogy a cenzúra olyan szükséges rossz, amit maga a kormányzat, de az annyit kárhoztatott cenzor sem szeret. Olyan ez a cenzúra, mint barimelyik politikai párt képviselői csoportjának a megnyilatkozása. Hogyan történik ez? Megalakul egy országrengetőnek hirdetett politikai párt; azután meghirdetésre kerül a párt éjjeleken át kiagyalt programmja. Ezt a pártprogrammot azután a párt a természet törvényei szerint csecsemőkoráiban bömböli a legnagyobb hanggal és a legkevesebb változattal. Ahogy erjed és terjed a párt, tígy változnak, színeződnek a párt politikai megnyilatkozásai is, a hang, amelyen megnyilatkozik, aszerint változik, hogy kinek a révén került kinyilatkoztatásra. Gyakran a párt alapvető kérdései tekintetében is élesen ellentétes megállapításokat lehet hallani a párt képviselői csoportján belül. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kiről beszél?) Az a türelmes és megértő hang, amelyet vitéz Jaross Andor képviselőtársam felszólalásában megütött, arra késztett engem, hogy a túloldalon elhangzott ellentmondások dale's e l9Jfl november 25-én, kedden. cára ne- hozzak fel idevonatkozó példákat. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A belügyi tárca költségvetési Vitája során Maróthy Károly t. képviselőtársam a tőle megszokott lendülettel bírálta a belügyminiszter urat és többek között kifogás tárgyává tette azt, hogy a közigazgatás a kormányzat korteseszköze. (Maróthy Károly: Azt mondottam, hogy ne legyen korteseszköze. Egy kis különbség!) A Napló bizonyítja azt, amit mondottam. Nemsokára ugyanazokból a padsorokból felállott Szöllősi Jenő képviselőtársem és a bejelentett közigazgatási reformmal kapcsolatban mély aggodalmát fejezte ki a belügyminiszter úrral szemben azért, mert szerinte ez a reform a közigazgatást depolitizálni fogja. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Felhozok egy másik példát éppen vitéz Jaross Andor képviselőtársammal kapcsolatbari. Tavaly történt az, hogy ő a Ház osztatlan helyeslése mellett ostorozta azokat a trianoni Magyarországból valókat, akik a Felvidék felszabadulása nyomán régi földjeiket ott visszaszerezni igyekeztek és valami 230.0(H) holdról, illetőleg 42.000 holdról beszélt és a Ház osztatlan helyeslése mellett nyilvánította azt a felfogását, hogy politikai krédójuk volt odaát a megszálllott területeken, hogy ha egyszer ezek a területek visszakerülnek magyar kézre, akkor azok kell, hogy hozzájussanak, akik odaát szenvedtek, a kisemberek és az egyszerű emiberek. Nos, nézzen körül saját pártjában, nem talál-e ezzel ellentétes tényeket. (Zajos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tessék megnevezni!) Az elmondottak szerint ez a cenzúra ugyanabban a hibában szenved, mint a politikai párt a maga megnyilvánulásaiban. Hibája nevezetesen az, hogy nem egy ember yggzi, hanem sokan gyakorolják, művelik. Innen van az a sok értelmetlenség, gyakran bosszantó érthetetlenség, amely a cenzúra megnyilvánulásaiban jelentkezik, az a néha máról-holnapra való ellentétes megnyilvánulás, amely kétségtelenül bosszantja, izgatja a. magyar sajtót, különösen ezt a mai magyar sajtót, amelyről örömmel el # lehet mondani, hogy nem a háború előtti sajtó, mégcsak nem is az öt-tíz évvel ezelőtti magyar sajtó. Erdeme ez a laprevíziónak, amely megtisztította a magyar sajtófrontot a szenzációt hajhászó, önző, kellemetlen élősdi sajtótermékektől. Különösen érdeme ez az, Országos Magyar Sajtókamarának, amely létezése és fennállása révén kiküszöbölte a magyar sajtóéletből mindazokat a nem odavaló elemeket, amelyek a magyar sajtó ós a magyar közfelfogás egysegét nem is olyan régen még megbontották, sőt sokszor egyenesen a magyar létérdekek ellen cselekedtek. (Szöllősi Jenő; Ez merész meghatározás!) Ez a kitűnő munkát végzett Országos Sajtókamara és ez a rajta keresztül nagyobbrészben megtisztult és feladata magaslatán álló ujságírórend ép ezért megérdemelné, hogy létezését, működését törvényhozási úton rendezzék. Elég etekintetben annyit mondanom, hogy az a rendelet, amely a Sajtókamarát életrehívta, nem kiel/sgítő és soktekintetben hiányos. Elég utalnom itt a Kamara fegyelmi szabályzatára, amely sok ellenmondásra ad tehetőséget és számos zavart okoz. A külhon virányos mezőire távozott kartelvezér vagy a dunántúli kaszagyáros ügye előbb fejeződik be a közvélemény előtt, mint nem egy fegyelmi ügy a Sajtókamarában, amely néha egy évig, vagy másfél esztendeig is eltart. Ép ezért arra kérem a távollevő miniszterelnök