Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-223
Az országgyűlés képviselőházának 22Ù. béri és politikai feladatot: a közvetítést, egyensúlyozást, a kiegyenlítést. A törökökre: egyensúly tartást DélkeletEiiropa és Nyugat-Ázsia között. A finnekre: egyensúly tartást az északnyugati germán és az északkeleti szláv művelődés között. A magyarokra: egyensúly tartást földrészünk szívében nyugat és kelet egymásratörő erői között. Bevallhatjuk, hogy mi hárman, finnek, törökök és magyarok, nem tartozunk a legkönnyebben kezelhető népek és nemzetek közé, mert sohasem vállalkoztunk rá, nincs hajlam bennünk és nines tehetségünk hozza, hogy más népeket szolgáljunk. (Ügy Vúnf balfelől.) A politikai ce atlósszerepet nem a mi egyéniségünkre szabták. Bizonnyal úgynevezett turáni romantika volna: közös nevezőre erőltetni gyakorlatilag a finn, török és magyar testvérnépek politikáját. De az sem volna sem értelmes, sem hozzánk méltó dolog, ha megfeledkeznénk akár erről a vérségi és lelki rokonságról, akár európai hivatásunk hasonló voltáról. És ennek kapcsán még két dologról. Az egyik, hogy finneknek, törököknek, magyaroknak önmagukhoz, hagyományaikhoz és európai rendeltetésükhöz való hűsége, jellemes, tehetséges és bátor helytállásuk nélkül szelek és viharok szárnyára jutna a történelmileg fejlődött európai politikai művelődés és nemcsak nekünk hármunknak hanem egész sor más népnek is szabiid fejlődése. A másik, hogy e három népet senki más nem helyettesítheti hivatása teljesítésében, ahogy azt az igen tisztelt miniszterelnök úr is kifejezte beszédében, A páriskörnyéki békék hol a cseheket, hol a románokat próbálták a magyarok helyébe iktatni. Benes futása, a cseh és román politika újabb ekvilibrista mutatványai — Hácha. Antonescui — megadták a választ. Ha összehasonlítom a két testvérnép, a török és a finn mai politikai magatartást, első pillantásra — látszatra — alig találunk bennük bármi hasonlóságot. Törökország régibb szövetségben Angliával és újabb barátságban a német birodalommal, e pillanatban — nem tudjuk, meddig — a régi értelemben vett, mondhatni klasszikus semlegesség politikáját folytatja. Finnország a német birodalom oldalán ádáz harcban áll a Szovjetunióval. A közös vonás kettőjük politikájában mégis az, hogy más-más módon és eszközökkel ugyan, — egyik a háború lehető elhárításával, a másik fegyverrel kezében — de mindketten váltig, halálos komolysággal és elszántsággal az önvédelem gondolatát hangoztatják mindenekfelett s nemzetük, államuk, rendeltetésük önvédelmét tekintik politikájuk legfőbb tartalmának. A finn példa közelebb esik hozzánk, mert Finnország is Németország oldalán harcol a Szovjetunió ellen, mint mi; szövetséges kötelezettségei pedig nincsenek, nem is voltak Angliával szemben, nem úgy, mint Törökországnak. A világ legtermészetesebb dolga tehát, hogy komoly tanulságok céljából alapos vizsgálat alá vegye a magyar politika és politikai gondolkodás minden számottevő tényezője ezt a finn magatartást. Főleg a ^sak napokkal ezelőtt Washingtonba küldött finn diplomáciai válasz tükrében. Ez a válasz, t. Ház, sokkal, ezerszerte több, mint egyszerű diplomáciai jegyzék. Igaza van Parragi Györgynek, a kiváló publicistának (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) a Magyar Nemzetbe írott remek cikkében, ez a finn váüíése 194-1 november 21-én, pénteken. 510 i lasz, eza hatalmas kiáltás az emberiség lelki: ismeretéhez olyan, mint a szabad svájci paj rasztok halhatatlan esküje volt vagy 600 évvel ! ezelőtt a Rütli-mezőn. Az egész emberiségnek ! szól ez a kiáltás. Nekünk, magyaroknak pedig ; szívünk gyökeréig kell hogy hasson minden I szava. Ez a finn jegyzék nem teljesíti az Egyesült Államok kormányának ama felszólítását, hogy Finnország szüntesse meg a harcot Szovi jet : öroszország ellen. Felidézi az 1939—40-es téli háborút, melyben a kicsi finn nép — Da1 yid Góliát ellen — a maga alig négymilliós lakosságával egyes-egyedül birkózott a SzovI jetúnió 180 milliós világhatalmával. Sem égen, j sem földön nem akadt akkor Finnországnak I szövetségese, katonai támogatója. Az egyenlőtlen küzdelemben a hős finn nemzet ugyan nem adta meg magát, de végül is keserves [ kompromisszum elfogadására kényszerült a ! moszkvai békében. Szovjet-Oroszország azon! ban a moszkvai békét csak fegyverszünetként j kezelte, — mondja a finn jegyzék — utána I folytatta gazdasági, világnézeti, politikai és katonai előkészületeit a stratégiai utak és I vasutak egész sorának kiépítésével, a véresen j megcsonkított Finnország maradék szabadságának és függetlenségének megsemmisítésére. ' De Finnországnak ez a második háborúja is I csak védelmi háború, puszta önvédelem s a Î finn kormány magatartása az volt és az is marad, — mondja a jegyzék — hogy befejezik a harcot, mihelyt elhárították a fenyegető veszélyt és biztosítékokat teremtettek az ország állandó biztonsága számára. Ez a csodálatos válaszjegyzék negyedik fejezetében így érvel a többek között: — Az Egyesült Államok aggodalma saját j biztonsága miatt feljogosítja Finnországot I arra, hogy megértésre számítson az Egyesült Államok kormánya és népe részéről Finnorj szag ama szándéka tekintetében, hogy mcg| védje életét, növelje biztonságát és megvédel'. mezzé régi demokratikus szabadságát. (FelI kiáltások a szélsőbáloldalon: Ez az! A demoí krácia!) Hiszen nem egészén két év alatt a i hatalmas bolsevista rendszer két ízben is jog| talanul fegyveres támadást intézett ellene, a nélkül, hogy ezt Amerika vagy bármely más ország megakadályozhatta volna vagy biztosítékot nyújthatott volna arra, hogy ez a tá^ madás nem ismétlődik meg. Finnország reméli a nagy amerikai nép megértését az iránt, hogy egy kis országnak is joga van az élethez és a védekezéshez. [Ügy van! Ügy van! balfelől.) A négymilliónyi finn nemzet — íme — ilyen világosan, bátran és egyben elmondhatjuk, bölcsen határolja el a maga külön önfenntartó és önvédő politikáját és szabadságj harcát három világhatalom, a brit birodalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió politikájától. Négymilliónyi ember vagy ezermilliós mérhetetlen túlsúllyal szemben. Igaz, hogy ez a négymilliós kis finn nemzet — a mi yérrokonaink — idegerőben, bátorságban, politikai ér : telemben és katonai erényekben teteje a mai emberiségnek. De itt nem áll meg a finn magatartás, hanem distanszirozza magát a negyedik világhatalommal, a német birodalommal szemben is, ekként érvelvén a válaszjegyzék utolsó bekezdésében: — Finnországnak nines oka feltételeznie, hogy Németország részéről cselekvési szabadságát és függetlenségét veszély fenyegeti. Finnország maga akarja ügyét elintézni, még73*