Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-222
Az országgyűlés képviselőházának 222. ül társaság az állami villamosítás klasszikus példája, példája annak, hogyan kell közérdekűén villamosítani olyan árak mellett, amelyeket a fogyasztó meg tud fizetni. A felvidéki villamostelepek Pozsonytól Ungvárig, hála a miniszter úr bölcs intézkedésének, ma már állami kezekben vannak. Innen is kérem a miniszter urat, hogy a külföldi kezekben lévő 10.000 kilowattos újvidéki villanytelepet, amelynek állami kisajátítása megindult, vegye állami kézbe és tegye lehetővé, hogy ez a komlói teleppel kooperálva ott a kül- \ föld, a határszél mellett magyar kezekbe jut- , hasson. 1 T. Ház! Még csak arra akartam rámutatni, j hogy kooperációs elektromos tervekre van I szükség; de befejezem beszédemet. Látván azt, hogy iparügyi kormányzatunk a mai példátlanul nehéz viszonyok mellett is nemcsak fenntartani, hanem fejleszteni is tudta a magyar ipart, másrészt szociális elgondolá- ) sának végrehajtásával a magyar szociális mun- i kaállam alapjait rakja le és ismervén a miniszter úrnak erősen jobboldali és senki által nem befolyásolható felfogását, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. ! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi- ' niszter: T. Ház! Tegnap este jutott kezembe a képviselőház november 12-i, szerdai ülésén elhangzott egyik interpellációnak a szövege és így nem volt módomban a tegnapi ülésen arra néhány szóval válaszolni. Az interpelláció szövegé és az abban érintett tárgy fontossága azonban kötelességemmé teszi, hogy mielőtt írásbeli válaszomat a Házban fel fogják olvasni, e kérdésben, az erdélyi papok, tanárok és tanítók helyzetének kérdésében az igen t. Ház előtt nyilatkozatot tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Mester Miklós képviselő úr a Ház nevezett ülésén egy megállapítást tett, amellyel az erdélyi keresztény lelkészek s az egyházi fennhatóság alatt álló tanárok és tanítók lelkes munkásságát méltatta. Azt mondotta, hogy (olvassa): »Mi, akik a trianoni Magyarországon az erdélyi magyarság sorsát rendszeresen figyeltük... — így mondotta ő és így mondom én is — (tovább olvassa): »...úgy látjuk, hogy az erdélyi magyarság élete, léte vagy nemléte szorosan össze volt kötve az erdélyi magyar egyházak létével vagy nemlétével.« A továbbiakban azt mondotta, hogy »a huszonkétéves elnyomás alatt Erdélyben minden társadalmi réteg felett az erdélyi papság vette ki legjobban a részét az elnyomatás szenvedéseiből és a magyarság küzdelmeiből«. Később külön szava- ! kat talált az erdélyi magyarság húszéves lelkes | magyar munkájának a méltatására is. Ezeket a. ! szavait én is teljes mértékben osztom és meg is tetézem azzal, hogy teljes tudatában vagyok és vagyunk mindannyian annak a nemzetmentő j és népmentő munkának, amelyet az erdélyi magyar lelkészek, tanárok és tanítók Erdélyben e húsz év alatt végeztek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) E meggyőződésünkhöz képest Erdély viszszatérésének pillanatától fogva a legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel foglalkoztunk az erdélyi tanítók, papok és tanárok ügyeivel is. (Helyeslés.) Az e kérdésben nálam eljáró erdélyi képviselő urak a tanúim, hogy milyen lelkesedéssel, milyen rendkívüli személyes érdeklődéssel fordult a kormány minden tagja s én is e kérdés felé. Nem lehet tehát ezt a kérdést itt 194-1 november 20-án, csütörtökön. 483 a Ház előtt olyképpen beállítani, mintha a kormány részéről súlyos vagy tudatos mulasztások történtek volna. Á képviselő úr pedig ezt tette, annak ellenére, hogy László Dezső képviselő úr, az erdélyi párt szónoka, ebben a kérdésben a maga interpellációját, nem mondotta el, nyilván, mert a múlt kedden elmondott költségvetési beszédemben foglalt megállapításokat meghallotta. Nem tudok eléggé csodálkozni azokon a megállapításokon, amelyéket ebben az interpellációjában Mester képviselő úr tett. Hiszen voltak sérelmek a lelkészek, tanítók, tanárok részéről. (Szöllősi Jenő: Vannak is!) voltak súlyos sérelmek is, voltak olyanok is, amilyeneket itt a képviselő úr szóvátett, de a kultuszkormány részéről az első percben megtörtént az intézkedés, amikor ezek a sérelmek tudomásomra jutottak. Az erdélyi párt tagjainak s az erdélyi egyháznak illetékes képviselőinek fellépésére azonnal megtettem minden intézkedést és a magam részéről ezen a vonalon semmiféle kötelességmulasztás terhét nem érzem. A magam és a kormány nevében visszautasítom, hogy bennünket ezzel vádoljanak. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) De visszautasítom azt a hangot is, amelylyel a t. képviselő úr az erdélyi közigazgatással szemben élt. Azt mondotta (olvassa): »Állítom, hogy ma is az erdélyi egyházak — és ezt ismételten hangsúlyozom — papjaikkal, tanítóikkal és tanáraikkal érnek annyit, sőt többet érnek, mint az egész állami bürokrácia Erdélyben«. Én ezt az erdélyi tisztviselők nevében visszautasítom, mert ezeket a tisztviselőket nemcsak a közoktatásügyi igazgatás, hanem más igazgatási ágak körében is elsősorban ezek közül az erdélyi papok, tanítók, tanárok közül választottuk ki (Ügy van! jobbbfelől.) és csak azokat a helyeket töltöttük be nemerdélyiekkel, legalább az én közoktatásügyi ágazatomban, amelyekre már erdélyi embereket nem kaptunk. Tény, hogy az erdélyi felekezetek lelkészeiből, tanáraiból és tanítóiból vettem az erdélyi közoktatásügyi igazgatás tisztviselőit. Tessék megnézni a névsort, kezdve a tankerületi főigazgatóktól, a tanfelügyelőktől, a hivatalnokon EL h cl középiskoláknak és a többi iskolatípusoknak igazgatóiig. Ez a közoktatásügyi tisztviselői kar becsületes, lelkes, munkás magyar tisztviselői gárda. Éppen ezért, mert túlnyomórészükben erdélyi, magyarságukért szenvedett magyarok, a Ház termében való lekicsinylésüket nem hagyhatom szó nélkül. (Palló Imre: Nem azt támadta, a másik közigazgatást!) Másik közigazgatás nincs, mert a közigazgatás ezekből áll. Van két tankerületi főigazgató, az egyik Illés Gyula, az erdélyi református egyház volt kiváló tisztviselője, a másik... (vitéz Imrédy Béla: Ne tessék^ már olyan érzékenynek lenni! Ez nem támadás, Csérem! — Zaj. — Az elnök csenget.) Én tisztviselőim nevében mindig érzékeny vagyok, ezt megmondottam a Ház előtt. (Zaj a szélsőbaloldalion.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A magam személyében nem vagyok érzékeny, de ha a tisztviselőimet bántják és nem érdemlik meg, az ellen szót emelek. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Szöllősi Jenő: Hol van a támadás 1 ?) Elnök: Szöllfeii képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni, (vitéz Imrédy Béla: Nem támadás J A bürokrácia ellen beszélt! Tessék a mondatot nyugodtan elolvasni!) 68*
