Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-222
174 Az országgyűlés képviselőházának 222. foglalkozhassak ennek a kérdésnek az elvi szempontjaival és ha ezek az elvi szempontok leszűrődtek, kerüljön azután a Ház elé az ti törvényjavaslat, amely kétségtelenül az egész jövő kialakítása szempontjából rendkívüli fontosságú T. Ház! Annakidején, amikor az iparügyi minisztérium elvált a kereskedelemügyi minisztériumtól, az elmúlt parlamenti ciklusban. a magam részéről nem voltam ennek a szétválasztásnak híve, mégpedig azért nem, mert egységes vezetés mellett ezt a gazdasági kérdéskomplexust nézetem szerint sokkal helyesebben lehet megoldani, mint széttagoltan. Az ipari export és behozatal tekintetében és igen sok más vonatkozásban .a két tárca ügyköre kétségtelenül kapcsolódik egymással. Ennek ellenére annakidején a szétválasztás különféle szempontok miatt megtörtént. Azóta azonban azt látjuk, hogy a két tárca mégis egy miniszter vezetése alatt van éveken át. Ez a legros*szabb megoldás: szétválasztani valamit esszét választott formában együtt tartani. Én r azt szeretném azoknak a nagy problémáknak érdekében, amelyek az iparügyi tárcára várnak a közeljövő kialakítása szempontjából s amelyek egész nemzetgazdaságig életünk megalapozása és alakulása szempontjából rendkívül fontosak, ha a miniszter úr végre csak az iparügy 1 ' tárcára tudná fordítani a maga figyelmét. A kereskedelemügyi tárca is megkapná a maga emberét és az elvi szempontoknak tisztázása után az iparügyi miniszter úrnak módjábar lenne véghezvinni azt a nagyszabású tervet és gyakorlati munkát, amelyet mindannyian ki vánunk. Mert nem jóhiszeműségről, nem ter vekről, előkészületekről, hanem gyakorlati nagyszabású megvalósításról van szó! Szeret ném, ha ehhez a másik tárca ügyeivel el nem foglalt miniszter és egy jól kiépített iparügyi minisztérium állana rendelkezésre. A költség vetést nem fogadom el. (Elénk éljenzés éstavs a szélsőbaloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Nagy Ferenc jegyző: Szabó Gyula! Elnök: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó. Szabó Gyula: T. Ház! Az Ungvár tengerjáróról való megemlékezéssel kezdem beszédemet. Az elsüllyedt tengerjáró hajón szolgált hősök előtti tisztelgéssel folytatom, mert az az érzésem, hogy ez az eset nem pusztán a kereskedelemügyi minisztérium tárcájának tárgyalása során felemlítendő jelentőségteljes esemény, hanem itt az iparügyi tárcánál is szót kíván az aknára futott hajónak sorsa. Ez az eset tudniillik, ha szomorú módon is, azt igazolja, hogy tenger nélkül is van magyar tengerhajózás és akik annakidején arra gondoltak, hogy Duna-tengerjáró hajók szerkesztésével és építésével hozzák hozzánk közel a tengert, ime, a legkitűnőbb, ha szomorú igazolását is kapták ennek az elgondolásuknak. De ai hősi halottak mögött meg kell emlékeznem azokról a hősi életet élőkről is, akik annakidején a Duna-tengerjárók gondolatát felvetették, kitermelték, kikísérték és végül azokról a névtelen munkásokról, akik az Ungvári, annak elődeit, illetőleg az utána következő hajókat készítették és készíteni fogják. Mélyen t. Ház! Egy-egy ilyen tárca^ tárgyalásakor kétségtelenül meg kell állapítanunk, hogy a parlamenti nyilvánosságnak rendkívüli vonzóereje van. Ez az erő pedig semmi más, mint a szakszerűségnek a köz asztalára való helyezése. Ha volna olyan szerencsés kéz vagy ülése 19Ul november 20-án, csütörtökön. irón, amely az itt elhangzott összes, az életből hozott gyakorlati, jövőbe néző javaslatokat az adott időben mindig a legjobban tudná e^y vonalban egyesíteni, tehát aizt a bizonyos, ha szabad azt mondanom, irányító egyenes vonalat megállapítani, akkor még inkább növekednék ennek a parlamenti közösségnek és nyilvánosságnak a szerepe. Azért vagyok bátor ezt említeni, mert hiszen az iparügyi tárca tárgyalásánál is azt látjuk, hogy életrevalóbbnál életrevalóbb gondolatok, tervek, kritikák kerül; TI ek fel egészen addig, míg azután politikai térre nem terelődik a vita. Hallottunk arról, hogy az iparügyi tárcát különválasztották^ Annakidején nagyon örültünk ennek, mert hiszen az? iparoskérdések megoldását csakis önálló iparpolitikai vezetés mellett lehet elképzelni. Hallottuk az előttem szólót, aki kifogásolta, hogy mit csinál és mit nem csinál az iparügyi minisztérium. Előttem szólott t. képviselőtársam olyan feladatokat tulajdonított az iparügyi minisztériumnak, amelyeknek megfelelő ellátásához már egy 50—60 esztendős múlt lett volna szükséges. Hallottuk Ronkay t. képviselőtársunktól, mégpedig teljes részletességgel, hogy tulajdonképpen a reformkormányaink idejéből adódik az ipari feladatok megjelölése. Hallottunk ezeken kívül politikailag mellette és ellene is ehhez a kérdéshez szólni. Magam is kívánok ehhez szólni és megjegyzem, hogy ha végeredményben szakértelemmel nyúlunk hozzá ehhez a kérdéshez és általában mindazokhoz a kérdésekhez, amelyek ma az iparügyet jelentik, akkor ez a* szakértelem színezetét tekintve, lehet akármilyen. Ha ez valóban szakértelem, akkor valóban fejlődést is hoz magával. Nem a rendszerváltozás, nem a politikai felfogás, hanem méltóztassanak elhinni: éppen a termelési ágak fejlesztő munkájában elsősorban a szakértelem lehet az irányadó elv. Mélyen t. Képviselőház! Ezekután legyen szabad egy olyan, a múltban kicsinek nevezett kérdéshez szólnom, amely íme alig kétkét és félév alatt a legjelentősebb kérdések közé nőtte ki magát. Megítélésem szerint az előttem felszólaltak közül négyen m foglalkoztak részletesen a szakmunkás-utánpótlás kérdésével. Itt röviden a tanonckérdésről lesz szó és ha ehhez kapcsolódva, néhány olyan szempontot említek, amelyet az előttem szólók nem említettek, ezt csak azért teszem, hogy méltóztassanak ezt a kérdést a szociális oldalról is nézni. A szakmunkás-utánpótlás kérdése ugyanis nem pusztán »mellékes« szakkérdés, hanem szociális kérdés is. A szakmunkásutánpótlást gyorsan: rövid átképzéssel, illetőleg utánképzéssel, de intézményesen és iparfejlesztő módon csakis új nemzedék nevelésével lehet elérni. Én előveszem a születési statisztikát és azt mondom, hogy nagy baj fenyeget bennünket a szakipari munkás utánképzésének létszáma terén. És ennél a tételnél kívánom azt, hogy méltóztassanak minél előbb gondoskodni arról, hogy a húsz munkásnál kevesebb munkást foglalkoztató kisüzemek munkavállalói is kaphassanak - családi pótlékot és hogy a családi pótlékot »haladóan« emeljük. De méltóztassék egyszer már elrendelni a magánvállalatok tisztviselőinek családi pótlékban való részesítését is a követ kező egyszerű oknál fogva. Minden foglalkozás minden emberben bizonyos idő multán »úgynevezett foglalkozási« tulajdonságokat fejleszt. Ezek a tulajdonsa gok azután nemzedékeken keresztül úgynevezett átöröklött ösztönökké és megérzésekké fejlődnek. A nemzetgazdálkodás nem nélkülöz
