Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

384 Àz országgyűlés képviselőházának 221. ülése 19hl november 19-en, szerdán. Európában pedig Magyarországnak és Budapestnek rendkívül nagy szerepe és fontossága lesz. Itt van a csepeli szabad kikötő. Ennek további kiépítése és fejlesztése elsőrendű nemzeti hivatásunk kell, hogy legyen. Nincs az az áldozat, amelyet sajnálni kellene arra, hogy ez a terv megvalósuljon. Itt van a dunai út fontossága. Alkalmam volt hallani, hogy mennyire fontos az angoloknak a gibraltári út, a szuezi út, az adeni út, az angol világbirodalom élettere felé, annyira fontos lesz az új Európának a dunai út a Fekete-tengerhez, illetőleg Oroszországhoz, tehát az új Európa életterei felé. Már pedig, ha ez így áll, akkor nekünk magyaroknak, akik itt lakunk a Duna legfontosabb szakaszán, Dévénytől Orsováig kezünkbe kell vennünk a dunai útnak a teljes biztosítását és a kereskedelem teljes lebonyolítását, amit Széchenyi István óta mindenki, aki külkereskedelemmel foglalkozik, tulajdonképpen programmá tett. T. Ház! Néni szabad a vitába belevonnom a Fomeltóságú Ur nevét, de meg kell említenem, hogy az ő kezdeményezésére épültek annakidején a Duna-tengerjáró hajók. Akkor talán kevesen ismerték fel annak óriási fontosságát, hogy a budapesti szabadkikötőben berakott hajó le tud menni a Dunán, a Fekete tengeren, a Boszporuszon, a Dardenellákon keresztül az Egei- és a Földközi-tenger csaknem minden egyes kikötőjébe. Ezek a hajók ma már bizonyos hadicélok szolgálatába vannak állítva. Ez magában véve nem fájdalmas, de fájdalommal állapítom meg, hogy az Ungvár nevű Dunatenger járó hajónk, sajnos, hivatása teljesítése közben a kapitánnyal és a tengerészlegénység legtöbb tagjával együtt tengerész hősi halált halt. Ez talán csak mellékes epizód, de mindenesetre igazolja, hogy milyen óriási fontosságú ezeknek a hajóknak a továbbfejlesztése és a hajópark további kiépítése. Ugyancsak Istanbulban volt alkalmam látni, hogy egyedüli hajónk, amely még rendelke zésre áll, a Szeged, milyen óriási kereskedelmi forgalmat bonyolít le és éppen a Magyarország számára legfontosabb áruknak hazaszállítása szempontjából milyen fontos tényező. Bár adná Isten, hogy amikorra a békebeli viszonyok elkövetkeznek, 30-^0, vagy 50 ilyen Duna-tengerjáró hajónk lenne, amelyek hivatva volnának Magyarország élniakarását és tengerre vágyódását biztosítani és hirdetni T. Ház! Külkereskedelmünk szempontjából tudnunk kell, hogy a háború befejezése után — ismételten hangsúlyozom, ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a háború hogyan végződik — ránk óriási hivatás vár. De. nem szabad elmulasztani annak leszögezését sem, hogy sajnos, az oroszországi piacok bekapcsolásával mezőgazdaságunkra nézve nem valami rózsásak a kilátások. Igenis tudnunk kell, hogy az oroszországi termő vidékeknek a bolsevizmus letörése után való bekapcsolása azt jelenti, hogy a tömegcikkek — elsősorban a gabonafélékre gondolok — Oroszországban olyan olcsó áron fognak előállíttatni, hogy, igenis Magyarországnak múlhatatlanul és maradék nélkül át kell térnie egy erősebb iparosodásra és mezőgazdasági színvonalának emelésére. Nem fogunk tehát tudni mást csinálni, mint olyan dolgokat termelni, amelyeknek termeléséhez nagyobb mezőgazdasági szaktudásra van szükség, illetőleg amelyeknek előállításához magasabb kultúra, mezőgazdasági eszközök, épületek stb. szükségesek. De ezzel párhuzamosan — mint mondottam, — a magyar iparra rendkívül nagy szerep és jelentőség vár, mert a háború utáni Európában, de talán az egész világon is, nem lesz annyi gyár ós annyi iparüzem, amennyi a szükségletet ki tudja elégíteni. Az ipar és a mezőgazdaság csak akkor termel nyugodtan, ha a háta mögött mozgékony, életrevaló kereskedelem áll, amely megkeresi a piacokat az egész világon és eljuttatja az árut a világ minden egyes tájára. Ez az a fontos dolog, amely miatt nekünk kereskedelmünket tűzön-vízen át fejlesztenünk kell és ki keli építenünk. Amikor majd a kereskedelmet sikerül a zsidóság kezéből teljes egészében keresztény kezekbe átjuttatnunk, akkor — újra hangsúlyozom, — éppen a magyarságnál rendelkezésre kell állnia, majd egy olyan kereskedőtársadalomnak, amely maradék nélkül át tudja venni ezeket a pozíciókat; mert ha ez nem következik be, akkor a magyar kereskedelem múlhatatlanul át fog csúszni idegen kezekbe. Ennek pedig — és azt hiszem, ebben a tekintetben mindannyian egy véleményen vagyunk, — soha bekövetkeznie nem szabad. Használjuk ki — mint mondottam — azt a földrajzi adottságunkat, hogy itt vagyunk a Duna völgyében, a Duna legfontosabb útszakaszán, vegyük kezünkbe sorsunk építését. Ne legyen a magyar nép mindig csak azért a Kelet kapujában álló nép, hogy a Nyugatot megvédje a Keletről ideáramló barbár hordákkal szemben, hanem igenis ragadjuk kezünkbe sorsunk intézését, erősítsük meg magunkat, fajtánkat, közgazdasági életünket itt a Duna völgyében úgy, hogy a magyarság legyen itt a domináns és döntő tényező. (Helyeslés jobbfelől*) Csakis ebben az esetben leszünk méltók a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak ama jövendöléséhez, hogy »Magyarország nem volt, hanem lesz.« (Jböldesi Gyula: Adja Isten, hogy úgy legyen!) Ezzel zárom is szavaimat és a kereskedelem és közlekedésügyi tárca költségvetését, mivel a miniszter urat kiváló szakembernek és fajtáját erősen és igazán szerető magyarnak tartom, örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Megay Károly jegyző: Ifj. Zimmer Ferenc! Elnök: Ifj. Zimmer Ferenc képviselő urat illeti a szó. Ifj. Zimmer Ferenc: T. Ház! Mielőtt a kereskedelmi tárca költségvetéséről szólnék, méltóztassanak megengedni, hogy én is csatlakozzam Gunde László t. képviselőtársam kegyeletes szavaihoz és meghajtsam a kegyelet zászlaját az »Ungvár« hősi halottai előtt. Kérjük a Mindenhatót, adjon nekik örök nyugodalmat és az itthonmaradottaknak türelmet a nagy csapás elviselésére. T. Ház! A kereskedelemügyi tárca költségvetésének számadatait nem kívánom bírálni, csak rá akarok mutatni néhány olyan rendszerbeli hi ányosságra, amelynek kiküszöbölése nélkül nem tudom elképzelni a magyar gazdasági életnek a jövőbe való beilleszkedését. Bármilyen jót akar is bárki vagy bármelyik miniszter úr, különösen az általaim nagyrabeosült kereskedelemügyi iminiszter úr, mindig meg fog akadni olyan rendszerbeli gátlásokon, amelyek lehet, hogy törvényes formák között, vagy más, bürokratikus formák között jöttek létre, de amelyek mindenesetre a mai nehéz időkben nem teszik lehetővé a gyors és hasznos cselekvést. Csak egyetlenegy példát említek: a közelmúltban a földmívelésügyi minisztérium össze-