Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-220

330 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 19 U november U-án, kedden. magyar népnek, hogy mielőbb egészséges la* kásviszonyok közé kerüljön. Ugyanez vonatkozik a zsidóbirtokokra is. Erre vonatkozólag egy konkrét esetet olvasok fel. Egyik községemben egyetlen zsidóbirtokot sem vettek igényibe. Van ott egy 280 magyar holdas zsidóbirtok, amely kishaszonbérletre van kiadva 1938 óta, 22 gazda bérli. A birtok tulajdonosa három zsidó nő, akik közül kettő nem számít zsidónak, mert az egyik egy tanú­sítványosnak, a másik pedig egy keresztény embernek a felesége, így csak a harmadik szá­mít zsidónak. 1938-ban, mielőtt még végérvé­nyesen megkötötték volna a, bérleti szerződést bevetették a birtokot és a bérlők 1939 januárjá­ban azért, hogy a munka és a bevetett vető­mag kárba ne vesszen, kénytelenek voltak olyan feltételeket elfogadni, amelyek rájuk nézve nagyon hátrányosak voltak. Azóta min­dent elkövettünk, hogy ezen a bajon és állapo­ton segítsünk. Végigjártuk a Földhitelintézetet x-szer a vármegyei gazdasági felügyelők támo­gatásával, s nem tudtuk ezt a huszonkét ma­gyar gazdát kiszabadítani a zsidókkal kötött szerződés kiuzsorázó joghatálya alól, annak ellenére, hogy igen súlyos árvízkárokat szen­vedtek. Ezekbe az ügyekbe végre erélyesen kel­lene belenyúlni. Ez csak egy szórványos eset, de ugyanilyen esetet az ország minden részéből, és sajnos, majdnem minden községéiből fel lehetne hozni. Ugyanaz az álláspontom, mint amit^ előbb az itt felszólaló képviselő urak közül néhányan már szóvátettek, hogy komoly állattenyésztésre nem is gondolhatunk addig, amíg az árpolitika olyan^ amilyen a mai időkben. Lehetetlen ,a, földmívelésügyi miniszter hatásköre alól ki­venni az árpolitikát, mert az árkormánybiztos­ság egészen más szempontok és nem a terme­lési szempontok figyelembe vételével állapítja meg az árakat. Kizárólag ennek a követkéz menye az, hogy míg az életszükségleti cikkek ára sok esetben 45%-kal emelkedett, addig a mezőgazdasági termeivények ára aránytalanul kevesebbel nőtt. Arra, hogy tényleg tervszerű és komoly, irányított gazdálkodásra áttérhes­sünk, feltétlenül szükség vau a felső gazdasági iskoláknak főiskolákká való átminősítésére. Kérem a miniszter urat, hasson oda, hogy a mezőgazdasági felsőfokú szakoktatás fejlesztése érdekében elengedhetetlenül szükséges legyen u jelenlegi gazdasági .akadémiák nyolcféléves gazdasági főiskolákká való átszervezése. T. Ház! Néhány konkrét példával igyekez­tem, azt az állításomat beigazolni, hogy a föld­mívelésügyi kormányzat jelenlegi vezetése kapkodó, tervszerűtlen és lassú. (Felkiáltások a jobboldalon: Éljen a miniszter! ) Annál in­kább megtehettem ezt, mert^ a túloldalról fel­szólalók, még ha el is fogadtak a költségvetést, ugyanezen az állásponton voltak. (Ineze Antal: Élesebben beszéltek, mint mi!) S ha, egyszer egyformán láttuk a hibákat, arra kérem az igen t. kormányzatot, hogy ezeket a hibákat a legsürgősebben küszöbölje ki. mert az irányí­tott tervszerű termelési politika az egyetlen biztosítéka annak, hogy Magyarország az uj Európában olyan helyet foglaljon el, amelyet lígy természeti kincseinél és adottságainál, mint a magyar nép munkára termettségénél fogva kiérdemel. A földmívelésügyi kormányzattal szemben érzett teljes bizalmatlanságom folytán a költ­ségvetést nem fogadom el. (Taps a szélsőbal­oldalon.) Elnök: A házszabályok 148. §-ának 2. bekez­dése értelmében a vitát bezárom. A földmívelésügyi miniszter úr kíván szólni. (Halljuk! Ralijuk!) Br. Bánl'fy Dánie! földmívelésügyi minisz­ter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Őszinte köszönetemet fejezem ki az előadó úr­nak magas színvonalú és minden részletre ki­terjedő beszédéért. A mellett köszönetemet fe­jezem ki t. képviselőtársaimnak, hogy a föld­mívelési kormányzat olyan sok problémáját olyan nagy érdeklődéssel és megértéssel tár­gyalták. A Ház bármely oldaláról is hangzot­tak el a felszólalások, azokat mind komoly megfontolás tárgyává fogom tenni, [Zajos él­jenzés jobb felől.) mert meggyőződésem, hogy a földmívelésügyi igazgatás ebben az ország­ban a legfontosabb közszolgálatok közé tarto­zik. (Úgy van! Ügy van! — Éljenzés és taps a jobboldalon.) Éppen azért ezt meggyőződése­met már igyekeztem az 1942. évi költségvetés keretében is megfelelően érvényre juttatni (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Hálásan köszönöm a pénzügyminiszter úr szíves megértését, (Éljenzés és taps a jobbolda­lon./ amellyel az én elgondolásaimat fogadta és hogy olyan összeget tudott a földmívelés­ügyek rendelkezésére bocsátani, amilyen össze­get költségvetésileg még a földmívelésügyi minisztérium rendelkezésére eddig nem bocsá­tottak. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. — Egy hang a jobboldalon: Szemben a demagógiával!) ^Nem akarom itt most részletezni a költségve­tésnek azt a tételét, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetése az 1942-es évre 156 millió pengőt tesz ki, szemben az 1941. évi költségve­tésbe beállított 53 millióval, r hiszen az előadó úr és mások, többen megemlékeztek már erről, így csak azt akarom még közölmi, hogy ezen az összegen kívül még 12 millió pengő áll a föld­mívelésügyi tárca rendelkezésére aiz ötéves be­ruházási programm keretében a jövő évben. (Éljenzés a jobboldalon.) A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló millár­dos törvényjavaslatot a napokban be fogom nyújtani a t. Háznak. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Amint majd mél­tóztatnak látni ebből a törvényjavaslatból, az gyökeresen megalapozza ai magyar mezőgaz­daság új fejlődését. (Éljenzés.) Hogy azonban ez a fejlődés mindjárt a törvényjavaslat élet­belépése után megindulhasson és hogy ne tel­jék el még felesleges idő, ezért arra töreked­tünk, hogy ezt megelőzően már ebben a költ­ségvetésben adjuk meg a lehetőséget, hogy a földmíveilésügyi igazgatás személyzete annyira gyarapodhassék, hogy ennek a törvényjavas­latnak végrehajtásához azonnal hozzá is kezdhessünk. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház, t, képviselőtársaim! Ma két nagy feladatot látok magam előtt. Az egyik feladat az, hogy minden erővel és minden lehetőség szerint többet termeljünk. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Br. Vay Miklós: Ez a lényeg!) Ez a törekvésünk. A többtermelés annál is foin­tosabb, mert most nehéz időket élünk, háború­ban élünk. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Biztosítani kell tehát az ország közellátását, de a mellett szolidárisaknak kell lennünk gazda­sági téren is nagy barátainkkal, a tengelyha­talmakkal, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amelyek nemzeti céljaink megvalósítását ha­tékonyan mozdítják elő. (Igaz! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Ebben a tekintetben bajtársak­nak tekintem a német és t az olasz mezőgazdá­kat, (Éljenzés.) éppoly bajtársaknak, mint ami­lyen bajtársak a vitéz honvédeinkkel vállvetve küzdő olasz és német katonák. (Taps a Ház minden oldalán.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom