Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-220
Az országgyűlés képviselőházának 220. illése 1941 november 18-án, kedden. 325 hogy itt még egyszer 1918 legyen. Okos politikával, szociális intézkedésekkel lehet csak az ország belső békéjét tartósan fenntartani, sürgősen el kell tehát követni mindent, amit ma meg lehet csinálni. Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Bálijuk!) Szomorú, hogy a második zsidótörvény után. és a harmadik zsidótörvény előtt még mindig azt halljuk, — egyik-másik tiszteletreméltó képviselőtársam ma is szóvátette — így Matolosy Mátyás és mások, akik itt felszólaltak, hogy sok birtok még ma is zsidókézen van. Magam is lent jártam több helyen és hallottam, hogy az idén még mindig a zsidó bérlő aratott, a zsidó tulajdonos magtárába hordták a búzát. Bocsánatot kérek, miért? Egy nagy_ kérdőjelet látok magam előtt: miért? Miért ez a kímélet, amikor száz- és százezer ember lesi, várja, hogy mikor ülhet oda be. Még ha az a zsidó maga mívelte volna a földet, íha maga szántott és vetett volna, ha azt a jószágot és azt a disznót ő legeltette volna és őrizte volna, még érteném, de az én fajtám őrizte a disznót, a sonkát pedig a zsidó ette meg. (Derültség.) Ez az állapot nem tartható fenn. Hozzáteszem még, hogy a zsidónak a vallása is tiltotta ezt, tehát vallásellenes cselekedetet követett el. (Élénk derültség.) Vége van annak az időnek, amikor másnak szántott, másnak vetett a magyar. Ne tessék a magyar nép türelmét próbára tenni. A viliág legtürelmesebb, legigénytelenebb, leglelkesebb népe a magyar, (Bánó Iván:, Jóindulatú!) a legnagyobb jóindulat és belátás van benne és vétkezik ez ellen a jóindulat ellen cLZ JA rövidlátó ember, aki próbára teszi türelmüket azzal, hogy a magyar népnek ma is azt kell látnia, hogy a zsidók még mindig grasszálnak, a volt árendások földesurak lettek és a magyar középosztálybeliek legfeljebb árendások vagy kataszteri díjnokok lettek. Ezeken az állapotokon már régen segíteni kellett volna. Amint felolvastam. 25 évvel ezelőtt követeltük ezt. Huszonöt éve! Kérdem, mi történt, azóta? A zsidók még gazdagabbak lettek, még több földet vásároltak, most pedig, amikor már érzik, hogy a föld nem sokáig marad kezükben, úgylátszik, ők is lemondtak minden reményről (Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc: Dehogy mondtak le!) és most mar házakra vetették rá magukat. Ezért t csak helyeslem azt, amit Jurcsek képviselőtársam mondott: ebbe a kérdésbe is bele kell nyúlni. Ha ott elkéstek, itt siessenek, hogy ezt a kérdést becsületesen meg lehessen oldani. Mélyen t. Képviselőház! A másik kérdés — csak röviden foglalkozom vele — a mezőgazdasági munkásság betegség elleni biztosítása. Nem tudja az ember elgondolni, hogy micsoda szűkkeblűség, micsoda rövidlátás kellett ahhoz, hogy annakidején nem törődtek a becsületes mezőgazdasági munkásemberei. Emlékszem rá, hogy amikor boldogult Vass József beterjesztette az Országos Társadalombiztosító Intézetre vonatkozó javaslatát, — ha jól emlékszem. Mayer János, igen t. képviselőtársam volt akkor a íoldmívelésügyi miniszter — felállottam és indítványoztam: mondja ki a Ház, hogy ennek a javaslatnak — akkor az ipari munkásokra vonatkozó javaslatról volt szó — megszavazása után, záros határidőn belül, sürgősen napirendre^ tűzi a mezőgazdasági munkavállalók betegség ellen való biztosítását. A Ház egyhangúlag magáévá tette Vass József akikori kijelentését, hogy egy éven belül a Ház elé kerül KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XI. ez a javaslat. Hát az én órám megállt, mert húsz év telt el azóta és még mindig nem látjuk ezt a javaslatot. (Mayer János: Jött a gazdasági válság!) Pedig ez nagy igazságtalanság. Belátom, hogy a mezőgazdaságot sem lehet túlterhelni, de azt a borbélymestert sem kérdezték meg, hogy megterheljék-e ezzel a költséggel, azt a bognármestert sem kérdezték meg és mégis megcsinálták, mert látták, hogy ezt meg kell tenni. Mi volt az oka annak, hogy a mezőgazdasági munkásbiztosítást nem csinálták meg? Az, hogy ezek a mezőgazdasági munkásemberek nem voltak megszervezve, míg a sokkal kevesebbszámű és nem azt a vallásos világnézetet valló munkásságnak — legalább is részben nem ezt a vallásos világnézetet valló munkásságnak — vezetői keresztül vitték erejüknél, szervezettségüknél fogva, de bizonyos politikai paktumok következtében is, hogy megkapták azt, amit a másik nem kapott meg. Saját volt kerületemben, Pest megyében, Bajaszentistvánon lakott egy házban két testvér, mind a kettő mezőgazdasági munkás volt. Bosszul ment a soruk s az egyik odavágta a kapát és azt mondotta, hogy bemegy Bajára egy gyárba szenet lapátolni. Amikor jött^az influenzajárvány, megkapta mind a kettő a spanyol náthát. Az egyikhez kijött az orvos s meg is kapta a táppénzt, tudniillik az, aki a gyárban volt, a másik, aki ott maradt az osi foglalkozásnál, aki azt mondotta: maradjunk meg a földmívelésnél és beesülje meg a földmívelést a munkásember, nem kapott semmit. Itt lenne az ideje, hogy ezt a borzasztó igazságtalanságot sürgősen jóvátegyük. Itt van a telepítési akció. Ha valaki _ azt állítja ebben az országban, hogy valakinek rosszul vagy jól ment a sora, én, mint nacionalista sovén magyar, de ettől is eltekintve, merem állítani, hogyha valakinek rosszul ment, mindig a magyarnak ment a legrosszabbul ebben az országban. Ha megnézik képviselőtársaim a statisztikát, mindenütt ezt láthatják. Mostani nyári szabadságomat arra használtam fel, hogy lent jártam tanulmányúton második hazámban, a Bácskában, körülnéztem, me-méztem a községeket és láttam az adatokat, láttam, hogy vannak községek, ahol egyetlen magyar embernek sincs egy darabka földje sem. valamennyien csak napszámos emberek. Ezt szintem figyelembe kell venni, mert amikor a földhözjuttatás kérdése, a telepítés kérdése elintézésre kerül, akkor igenis, megkövetelem a magyarság számára azt a juttatási arányt, amely az ő számarányának megfelel. Nagyon örülök neki, hogy gyors ütemben ment végbe a bukovinai és moldvai székelyek bazatelepítése, de mi lesz a kivándorolt amerikai magyarokkal 1 ? Pedig ez is nagyon fontos kérdés. Én is belátom, hogy nem # lehet ma hazahajózni őket. de meg lehet csinálni az előkészületeket. Egy nagyon szomorú, régi, liberális rendszer bűne volt az ő kivándorlásuk, amikor meg Bécsbe szaladgáltak a minisztereink és miniszterelnökeink és nem mertek utasítás nélkül semmit sem csinálni. Megf§TtenL hogy akkor a császári és királyi külügyminisztériumban, a Ballplatzon nem készítettek olyan kimutatást, hogy hány magyar él külföldön. Merem állítani, hogy nemcsak tízezer, de még' SÛ.OOO-re menő pontossággal sem tudták megmondani, hogy kétmillió-e vagy 2,500.000 van ott kinn, mert senki sem törődött azzal, hogy a kis jánosokkai és nagyferencekkel mi történik ebben az országban. (Egy hang 47
