Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-220

Az országgyűlés képviselőházának 220. tak állást és nem tettek semmit ezen kérdések megoldására, T. Ház! Nagyon érdekes lenne, ha most felnyitnánk az országgyűlés naplóit, amelyek erről a munkásságunkról tanúskodnak, de nem tesszük. Örömmel látnánk, ha ezen a téren a kormány valamit csinálna. Örömmel látjuk azokat a fogadkozásokat, amelyek a földmívelésügyi kormány^ részéről jelentkeznek. A kormányé a cselekvés joga, a mienk a bírálat kötelessége. Majd meglátjuk a legközelebbi költségvetés alkalmával, mi realizálódik azokból a tervekből, amelyeket a földmívelésügyi kormány és a pénzügyminiszter úr előterjesztett. Megmondom egészen nyugodtan a földmíveJjísügyi miniszter,úrnak, hogy komoly, sőt súlyos bírálatban fogjuk részesíteni, ha elsatnyulnak azok a tervek, amelyeknek végrehajtására kötelezettséget vállalt a földmlvelésügyi tárcával, valamint az ezermillió pengős tervezettel kapcsolatban, mint ahogyan elsatnyultak a földmívelésügyi kormány részéről eddig tett ígéretek. T. Ház! Ezeknek a tervezeteknek, amelyek a mezőgazdaság fejlesztését célozzák, központjába mégiscsak az embert, a mezőgazdasági munkást állítanám elsősorban és mindenekfelett. A szakoktatásnak is megvan a maga jelentősége, a hozzáértés feltétlenül elengedhetetlen kelléke a mezőgazdaság fejlesztésének, de elengedhetetlen kelléke a mezőgazdasági munkásság megelégedett volta is. Ha mezőgazdasági munkás olyan viszonyok közé kerülhet, hogy jókedvvel dolgozik és intelligenciáját, értelmét, szorgalmát odaadja a termelés fejlesztésére, mássá válik a mezőgazdasági termelés, mintha olyan viszonyok közt él a mezőgazdasági munkás, mint amilyen viszonyok közt ezidőszerint is él. T. Képviselőház! Annak idején ez a törvényhozás megszavazta az 194Ü:XV. tc.-t, amely a mezőgazdasági munkások munkabérének megállapítására vonatkozik. A túloldalon igen nagy reményeket fűztek ennek a törvénynek megalkotásához, bár én akkor is kifejeztem a törvényjavaslattal szemben pártom és a magam aggályait, épp azért, mert ennek a tör- , vénynek alapján megszervezett munkabérmegállapító bizottságokat abban a formában uem tartottam megfelelő módon munkaképeseknek, amilyen formában azokat létrehozták. Ezek a munkabérmegállapító bizottságok összeültek es meghozták mindenütt határozataikat, az Országos Munkabérmegállapító Bizottság pedig iránybéreket szabott meg az, egész országra nézve. Megjelent azután később a miniszterelnöki rendelet, amely a honvédelmi törvényre való hivatkozással a minimális munkabéreket egyszersmind, maximális munkabéreknek is je; lentette ki, vagyis ez azt jelentette, hogy ami iránymunkabért 1941 január első felében az Országos Munkabérmegállapító Bizottság, mint minimális munkabéreket megállapított, ezeket a miniszterelnöki rendelet maximális béreknek nyilvánította. Ennek következtében például november hónapban Békés megyében 170 pengős napszámbért állapítottak meg, amely a maximális munkabér. Ha azonban a munkaadó ragaszkodik a fennálló törvényes rendelkezésekhez, azokat, akik többet kérnek s azokat is, akik többet adnak az így megállapított maximális munkabérnél, a rendelet alapján egyszerűen lecsukják. Ez a helyzet a törvényesség szempontjából. Mit eredményezett az, hogy tudniillik a törvényes intézkedéseket nem tették rugalmassá, s az élethez alkalmazkodóvá? Azt, hogy a mezőgazdasági munkásság igen tekin- i ülése Í9U1 november 18-án, keddeit. 311 télyes része már most, a háború első évében annyira lerongyolódott s fizikailag úgy leromlott, hogy ha ez sokáig tart. valósággal pusztulásra kárhoztatják a mezőgazdasági munkások igen tekintélyes részét. Vannak itt hozzám érkezett levelek, amelyekben a következő paszszusok foglaltatnak. Egy párat aláhúztam belőlük, így szól az egyik (olvassa): »A nincstelenek körében legfőkép a ruha és a lábbeli terén van a legnagyobb elégedetlenség, mert annak árai koránt sincsenek összhangban a mai munkabérekkel«. A másikban ez áll (olvassa): »... de sem a kisgazdának, sem a jómódú gazdának nem fáj a feje attól, hogy a nincstelen munkás abból a csekélv keresetéből hogyan tudja megfizetni az iparcikkek magas árát és hogyan tud belőle megélni«. És így tovább. A munkásság szociális állapota tehát hanyatlott a drágulás miatt, mert az árak nem állanak arányban kereseti lehetőségeikkel. A törpe- és kisgazdák is érzik a drágulást és ez meglátszik szociális helyzetükön is. Folytathatnám, de az idő rövidsége miatt nem olvasom tovább ezeket az idézeteket, csak utalok arra, hogy, először a mezőgazdasági munkásság hitvány és rossz keresete, másodszor az iparcikkek mérhetetlen drágasága ^lehetetlenné teszi, hogy csizmát, cipőt, ruhafélét szerezzen magának. (Malasits Géza: 120 pengő egy pár csizma!) Mélyen t. Ház! Nem is számítom azt, hogy néhol az emberek legminimálisabb _ életlehetősége is alig van meg. Keserves jajkiáltások szólnak ezekből a levelekből, mélyen t. föld; mívelésügyi miniszter úr, a mezőgazdasági munkások részéről. Azoknak a mezőgazdasági munkásoknak a részéről, akiknek fejadagját akár lisztben, akár kenyérben, akár zsírban olyan hihetetlenül alacsonyan állapították imieg, hogy az csak az emberek fizikai leromlásához vezet, még akkor is, ha ezeket a fejadagokat, például à zsíradagot meg is tudnák kapni. Igaza van egyik képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy vannak falvak, amelyekben nincs hentes, akitől megkapnák azt a kevés zsírt, amit kiutalnak számukra, hogyha beszolgáltatják a náluk lévő zsírmennyiséget Itt vannak az irataink között keserves jajok és sóhajtások nem egy községből, ahol nincs hentes, ahol tehát nem kapják meg a legminimálisabb zsíradagot sem az emberek, mert hiába mennek a városba, mert a városban a hentes, aki akkor látja őket először, nem ad zsírt, még ha volna, akkor sem, tehát ott nem kapnak zsírt. A földmívelésügyi miniszter úr figyelmének erre a körülményre ki kell terjednie, mert a mezőgazdaság fejlesztése szoros összefüggésben van a munkásság munka- és életviszonyainak alakulásával. Ha a mezőgazdasági munkássággal csak akkor törődnénk, amikor büntető paragrafusok alapján munkába állítják őket, akkor a mezőgazdaság fejlesztése elmarad és nem érjük el a legjobb szándékkal sem a kívánt célt. Van itt nemzeti szempont is, amit figyelembe kell venni, különösen most, ebben a gigászi küzdelemben, amit a nemzetek folytatnak egymással — a magyarság és a magyar munkás szempontjából különösen. Egyszer vége lesz a háborúnak és akkor következik itt olyan nagy nemzeti feladatok megoldása, amelyek mellett r azok, amiket ma végzünk, talán eltörpülnek és erre a társadalmi rétegre az ország eme munkájánál nagyon-nagy szükség lesz. És ha már a háború első éveiben ilyen keserűség zúg fel, akkor, ha komoly kormányintézkedések nein történnek a mezőgazdasági munkásság erdekében, 45*