Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-220

302 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 1941 november 18-án, kedden. alól a földmíveljésügyi tárcához tartozó ügyeket. Nekem az a meggyőződésem, t. Ház, hogv közellátási és termelési szempontból a legsúlyosabb időknek nézünk elébe a miatt a tervszerűtlen és teljesen áttekintésnélküli vezetés miatt, amelyet a földmívelésügyi miniszter úr inaugurál és ezért kérem, hogy a nemzet és a magyar parasztság érdekében mondjon le. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. • — Zajos ellenmondások és derültség a jobboldalon és a középen. — Br. Vay Miklós: Éljen a miniszter! — Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen,) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyz: Báró Bra an ecker Antal! Elnök: Báró Braunecker Antal képviselő urat illeti a szó. (Folytonos zaj.) Csendet kérek! Br. Braunecker Antal: T. Ház! Úgy érzem, hogy atmikor a legfontosabb költségvetések egyikét tárgyaljuk, azt, amely nemzeti társadalmunk legnagyobb rétegét érinti, különös tekintettel kell itt lenni Erdélyre, ahol a társadalom 80%-a él a földből és foglalkozik azzal. Az elmúlt 22 esztendőre kell ismét viszszatérnem. Talán sok oldalról már azt is hallhatjuk, hogy az unottságig terjed ennek az isimertetése... (Folytonos zaj és mozgás.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Br. Braunecker Antal: ...mi azonban úgy érezzük, hogy sohasem tudjuk kellőkép és eléggé ismertetni azt a multat, amelynek következménye Erdély lerongyoltsága és amelynek következménye az, hogy Erdély felemelkedését az anyaországnak elő kell segítenie; mint ahogyan örömmel állapítjuk meg, hogy ezt szeretettel és fajtestvéri együttérzéssel minden vonalon keresztül is viszik. Az elmúlt 22 év a gazdasági lerongyolódás képét mutatja Erdély magyar vonalán. -Elsősorban abból kell kiindulnunk, hogy egy olyan ország igazságtalan bekebelezésének lettünk áldozatai, amely kultúra szempontjából és így elsősorban az agrárkultúra szempontjából lényegesen alacsonyabb nívón állt, mint ahogyan mi az anyaországgal együtt addig éltünk. Ezért a legjobb indulata mellett sem tudott volna tehát segíteni. De itt jóindulatról beszélni semi lehet, mert azok a tételek, azok az összegek, azok a segélyek, amelyek az agrártársadalom felsegélyezését célozták, sohasem a magyar részek és a magyarság, hanem mindig a románság segélyezését szolgálták. így nálunk az első helyen áll annak szükségessége, hogy éppen az agrártárca költségvetésének keretében a segélyek felénk nyúljanak, a kormány felemeljen bennünket és elősegítse azt, hogy az anyaországgal egyforma agrárnívóra juthassunk. Mindjárt az elején meg kell jegyeznem, hogy a költségvetés lapjait lapozgatva örömmel állapítjuk meg, hogy ez a segély iminden vonalon érvényesül, a felemelkedéshez szükséges támogatás ebben a költségvetésben felismerhető. Különös nyugodtsággal és különös megelégedéssel tölt el bennünket, erdélyieket, az, hogy éppen ezt a fontos tárcát egy erdélyi ember, egy erdélyi miniszter tölti be. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Itt nemcsak egyéni megítélésre hivatkozom, hanem arra^is, hogy mi. akik Erdély népének vérkeringésén rajta tartjuk a kezünket és tudjuk, érezzük és tolmácsolói leb etünk azoknak a kívánságoknak, amelyeket Erdély támaszt, mi mondhatjuk a legjogosabban, hogy a mi társadalmunk, a mi népünk a legteljesebb örömmel és megelégedettséggel látja azt, hogy erdélyi ember áll a földinívelésügyi minisztérium élén, mégpedig olyan erdélyi ember, aki mindem szempontból gyakorlati ember, (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) akit a múlt kisebbségi sorsa megtanított arra, hogy nem teoretikusan, hanem gyakorlatilag hogyan kell dolgozni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Amikor ezt a tényt ő fényesen bebizonyította az elmúlt rabság idején, akkor Örömmel állapítjuk meg, hogy az egész költségvetésen ez a szellem vonul végig: a gyakoirlati szellem, (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) amely nem teoretikusan és nem bürokratikusán, hanem tényleg jelentkezik akkor, ott és olyan formában, mint ahogyan azt a gyakorlati élet megkívánja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Tudom azt is, — és itt talán ki kell térnem egy pillanatra erre — hogy sok oldalról az a megítélés velünk szemben, amikor arra hivatkozunk, hogy rajta tartjuk Erdély népének vérkeringésén a kezünket, hogy mi behívott képviselők vagyunk. Mi úgy érezzük, hogy keresztülmentünk már azona választáséin, amely választáson az anyaország képviselői keresztülmentek, (Úgy van! Ügy van! ~ Taps a jobboldalon.) mert hiszen mindnyájan a magunk otthonában, a magunk életkörében megválasztott vezetői voltunk a magyarságnak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor ott semmiféle választási rendszer, propaganda ezt nem befolyásolhatta, a nép önként nyilatkozott meg és így emelt bennünket maga felé és ismert el bennünket vezetőinek, mégpedig választás útján. (Ügy van! Ügy van!) Mi tehát méltán hivatkozhatunk arra, hogy mi igenis, a nép képviseletében állunk itt. (Taps a jobboldalon.) Köszönet illeti elsősorban erdélyi vonalon a földmívelésügyi kormányt a kolozsvári gaz- . dasági kirendeltség létesítéséért. Köszönet illeti, mert azt látjuk ebben^, hogy egy egészséges decentralizációs folyamat alakul ki; azt látjuk ebben, hogy azok a kérdések, amelyek központosítottam Budapesten nem láthatók meg, ott a helyi ismeretek, a helyi tapasztalatok folytán minden tekintetben kielégítő megoldást nyerhetnek. [Helyeslés.) De köszönet illeti a földmívelésügyi kormányt a különböző segélyakciókért is. Itt gondolok a vetőmagakcióra, a kedvezményes gépvásárlási akcióra, a műtrágya fokozott használata érdekében adott állami segélyezésre és a tenyészállatsegélyekre, amelyeket Erdélynek nyújtottak. Tudnunk kell azt, hogy Erdélyben az intenzív gazdálkodáshoz elmaradhatatlanul szükséges nemesített vetőmagok, mondhatni, teljes egészében hiányoztak. Ismeretlen fogalom volt ez ott, hiszem még a románok sem ju; tottak ilyenhez. Tehát amikor a vetőmagakció megindult, nekünk is módunkban volt hozzájutni ezekhez a terményekhez, amelyeknek nemesítése a többtermelést és a _jobbternielést minőségileg és mennyiségileg elősegíti. A silóakció, amely szintén áldásos elgondolása volt a kormánynak, sajnos, nem minden tekintetben volt megvalósítható. Itt azonban nem a kormányt terheli a „hite, hanem azt az anyaghiányt, amely — főként a ce-, menthiány — lehetetlenné tette ezeknek a .silóknak megépítését. A magunk részéről tisztelettel azt kérjük, hogy a jövő esztendőre, ha az anyaghiány nem lesz talán annyira nyomasztó, mint ebben az évben, bár ez furcsán hangzik, mert hiszen az elképzelés szerint még mindig romló tendencia előtt állunk, de