Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

244 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 194-1 november 14-én, pénteken. a nagyon sok ügyet a bíróságok nem tudják olyan gyorsan elintézui, amilyen gyorsan azok szeretnék, akik végre olyan erkölcsi bizonyítványt kaphatnának, amelyben nem áll benne az o ifjúkori bűnük. Csak konstatálni kívánom, hogy a rehabilitációs törvény benyújtásával, elfogadásával, életbeléptetésével nem történt semmi baj és mindazok az aggodalmak, amelyeket a múltban a változó igazságügyminiszterek éreztek, semmivé váltak, a rehabilitációs törvény életbelépése és a gyakorlatba való átültetése nem járt társad,alomrombolással, nem Járt tekintélyrombolással és nem járt semmiféle olyan bajjal, amilyentől a miniszter úr elődjei nagyon féltek. A harmadik dolog, amit az igen t. miniszter űr szíves figyelmébe akarok ajánlani és amiről már Benkő igen t. képviselő tir is beszélt, a bűnesetek szaporulata és a visszaeső bűnösök számának szaporodása. Ennek lehetnek erölcsi okai, lehetnek gazdasági okai, de mindenképpen a társadalom felelős azért, hogy a bűnesetek és különösen a visszaeső bűnesetek szama szaporodik. Milliókat adunk itt ,az egyhazak támogatására, amelyeknek az a feladatuk, hogy erkölcsi oktatást és tanítást adjanak mindenkinek a gyermektől kezdve egészen a felnőttig; mi népoktatásra, általában közoktatásra rengeteg összeget költünk s az iskoláknak is az a feladatuk, hogy a gyermekeket iskolába kerülésüktől kezdve egészen felnőtt korukig értelmes, erkölcsös polgárokká neveljék; vannak rendelkezéseink, amelyek tiltják a lopást, tiltják a rablást, a gyilkosságot s ezeket kegyetlenül szigorúan megbüntetik, mégis azt kell látnunk, hogy ,a bűnesetek száma nemhogy csökkenne, hanem ellenkezőleg, szaporodik. Ha ez így van, akkor ennek gazdasági okai is vannak. Én ennek gazdasági okait abban találom, hogy bármennyit beszélünk is a nemzeti közösségről, bármennyi szép szó hangzik is el a közösségi eszméről, bizony a kapitalista világban ma is az az elv járja, hogy kaparj kurta, neked is lesz és aki bírja marja és megelőzi azt, aki gazdaságilag gyengébb, mint ő. T. Ház! A legnagyobb csapás azt éri, aki két-háromévi vayry ötévi fegyház vagy fogház elszenvedése után kijön a szabad életbe. Ast lehet mondani, hogy vannak patronázsok, amely patronázsoknak clZ cl kötelességük, hogy az ilyen kiszabadult és jó útra térni akaró rabokat vegyék pártfogásba. Eri is patroná?;stag vagyok már három esztendő óta, de engem még egyetlenegy ülésre be nem hívtak, illetve egyszer egy évben hívnak össze bennünket akkor felolvassák előttünk az eredményt és ezzel vége van; de hogy valaki szólt volna nekem: nézze kérem, itt van egy kiszabadult rab, ezt valahogyan el kellene helyezni, járjon utána, ilyen eset a három év alatt nem történt meg velem; úgyhogy én is kénytelen vagyok arra az álláspontra helyezkedni, amely álláspontra igen í. Benkő képviselőtársam helyezkedett, hogy ezt az egész patronázst, tehát ezt az egész óvóintézményt államosítani kellene. A magyar társadalomban még nincs eléggé kifejlődve a testvériségi érzés, nincs még kifejlődve a közösségi érzés; egy kiszabadult rabot senki fel nem vesz munkába, még az állami üzemek sem veszik fel állami munkába. (Kéthly Anna: Azok éppen nem! Elsősorban azok nem!) Hiába esküszik az a szerencsétlen ember, hogy engem a gazdasági viszonyok kényszere vitt a bűnre, én két-három év alatt megjavultam és újra ember akarok lenni, képtelen elhelyezkedni. Hányszor olvastuk az újságban fájó szívvel, íhogy a vádlott azzal védekezik: én a börtönből kiszabadulva, munkát kerestem, de munkát nem .kaptam, keresethez nem jutottam, kénytelen voltam ismét a bűnös útra térni. Ezeknek a visszavezetése a társadalmi életbe elsőrangú kötelessége az államnak. De ne társadalmi jótékonysággal! Évek óta próbálkoznak ezzel a társadalmi jótékonysággal és nem érnek vele semmit. A magyar társadalom sokkal inkább individualista és sokkal több csapást kell még kiállnia, amíg rájön majd a közösségi gondolatra. Egyelőre nincs benne közösségi gondolat irtózik a büntetését elszenvedett rabtól, nem ad neki munkát, hanem abból indul ki, amiből a kínaiak ötszáz év előtt kiindultak, hogy akit vádolnak, az egyúttal bűnös is és ha valaki vajamit elkövetett, azt örök ideig bűnösnek kell tartani. Valamikor volt itt Budapesten nem messze, a Kőbányai-úton — ha nem tévedek, ma is ott van — egy rabközvetítő intézet, egy átmeneti intézet. Ha valaki a

r gyűjtőfogházból kikerült, két-háromévi fegyházat elszenvedett, ebbe az intézetbe került, néhány napig ott tartották és próbálták elhelyezni. Ha nem tévedek, ez az iutézménv is elsorvadt, úgyhogy ez az intézmény sem használható arra a célra, amely cél nak a követését kérjük. Nagyon kérem a miniszter urat, vegye fizt a gondolatot figyelembe és igyekezzék ebben a tekintetben valamelyes megoldást találni. Ha nemzetközi bűnügyi kongresszust tartanak, bizony restelkednünk kell azon. hogy nálunk annyi a visszaeső bűnös. Ha az ott összegyűlt jogászok elmondják országaik állapotát, a börtönviszonyokat és egyéb tapaszta latokat, akkor bizony nekünk pironkodnunk kell , , Ha már a börtönnél vagyok, meg kell említenem azt, amit az előttem szólott t. képviselő úr is ^megemlített, hogy bizony nálunk a járásbírósági épületek valami szomorú állapotban vannak. Egészen ritka dolog, hogy valahol, valamire való járásbírósági épületet találjunk A.ki járt valamikor Hollandiában, Belgiumban vagy Észak-Franciaországban és alkalma volt ott egy bírósági épületet megnézni, az azt hitte — legalább neüem az volt az impresszióm, amikor először láttam ilyen bírósági tárgyalást, — hogy templomban van, olyan ünnepélyes volt az egész berendezés, komoly, egy szerű, de méltóságteljes, úgyhogy még a leg vadabblelkű embert is meghatotta, ha belépett egy ilyen bírósági terembe. Nálunk, ha valaki belép egy járásbírósági terembe, különösen a vidéken, az az érzése, hogy valamikor a szandzsákokban a k. u. k monarchia idején az altiszti szobák különbül néztek ki, mint nálunk a járásbírósági szobák És ezekben a szobákban tanult, képzett bírák vannak, akik a felek előtt a magyar államot. a magyar állam hatalmát képviselik; ezeknek kell ott az életük javát eltölteni. Arra kérem a miniszter urat, legyen szíves a pénzügyminis» ter urat egy kissé megszorítani, legyen a pénzügyminiszter úrral szemben legalább olyan ko ménykezű, mint amilyen kemény marka van a többi gazdasági miniszter úrnak, akik milliókat tutinak kipréselni olyan célokra, amelyek tizenöt évig várhatnának magukra és ezzel mellőznek olyan dolgokat, mint amilyent ón most említettem, amely bizony nem sokáig várathat magára. De nemcsak a járásbírósági tárgyalótermek vannak siralmas állapotban, hanem talán még siralmasabb állapotban vannk járásbíró-