Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 19 hl november 13-án, csütörtökön, 215 — Dar íiz utánszállítás nehézségei csaknem elképzelhetetlenek — mindig el voltak látva mindennel. Ha a legelső vonalban néha átmeneti zökkenők elő is fordultak, azok mindig csak időlegesek voltak és az egészen rendkívüli nehézségek ellenére sem érték el azt a mértéket, amelyet a világháborúban elkerülhetetlennek tartottunk. A sebesültek és betegek itthoni ellátása ma már kifogástalan. Hogy igen nehéz feladat volt a hadmüveletek rohanó ütemében idejében és kielégítően gondoskodni a csapatok sebesültjeiről és betegeiről, az természetes. A honvéd egészségügyi szolgálat lelkes kötelesség-, teljesítésének és annak a körülménynek, hogy hála Istennek, csak aránylag elég kevés sebesültről és betegről kellett gondoskodnunk, köszönhető, hogy etekintetben sem volt jogos panasz, úgy saját tábori egészségügyi intézeteink, mint szövetségesünk intézetei közül azok, amelyek a mi katonáink ápolásában közreműködtek, valamint betegszállításra létesített berendezéseink < kifogástalanul működtek, úgy hogy sebesültjeink és betegeink ma már csaknem mind itthon vannak és örvendetesen haladnak a gyógyulás felé. (Éljenzés.). Itt tartom még szükségesnek hangsúlyozni azt, hogy a hősi halottak hátramaradottjairól és e háború rokkantjairól való gondoskodást egyik legelső és legfontosabb kötelességemnek tekintem {Helyeslés jobbfelől.) és etekintetben minden lehetőt meg akarok és meg fogok tenni. (Élénk helyeslés és taps ) A közelmúltban sikerült a pénzügyminisz ter úr rnegéirtő támogatása mellett a hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak illetményeit a megnehezedett megélhetési viszonyoknak megfelelően felemelni. Ezt a kérdést azonban még ezen túlmenően is felkarolni kívánom. (Helyeslés jobbfelől./. így a telepítési akcióba való bekapcsolódással már eddig is több hadiözvegy és hadirokkant egzisztenciáját sikerült véglegesen biztosítanám. (Helyeslés és taps jobbfelől.) Intézkedtem aziránt, bogy a hősi halált balt katonák mozgósított hozzátartozóit leszereljék, ha pedig kint teljesítenek rendes katonai szolgálatot, őket a hátországba visszarendeljék. A sebesültek közül azokat, akik előreláthatólag nem érik el teljesen a szakmájuknak megfelelő munkaképességet, oly önmaguk választotta foglalkozási ágra óhajtom átképezni, illetve átvezetni, amelyben rokkantságuk mellett is hasznos munkát tudnak majd végezni, (Helyeslés.) mert meggyőződésem, hogy a rokkantakon nem akkor segítünk helyesen, ha munkanélküli segélyt adunk, (Ügy van! Ügy van!) hanem akkor, ha oly munkához juttatjuk őket, amely testi törődöttségüknek még megfelel (Ügy van! Ügy van!) és e munka fejében olyan keresetet biztosítunk nekik, amelyből tisztességesen és gond nélkül meg tudnak élni. (Taps a jobboldalon és középen.) Nem fogok nyugodni addig, amíg derék sebesültjeinkkel és hősi halottainkkal szemben ennek a becsületbeli kötelességemnek eleget nem tettem. (Éljenzés és taps a jobb- és baloldalon.) Szándékosan beszámolóm végére hagytam a mozgósítottak és hadbavonultak hozzátartozóinak kérdését, amelyről sajnos, még nem állíthatom, hogy szintén teljesen megnyugtatóan volna szabályozva. Nem kell különös képzelőtehetség ahhoz, hogy belássuk, mennyire béníthatja annak a hazájától több, mint ezer kilométerre a legnehezebb viszonyok között, hidegben és sárban, becsületesen és vitézül , harcoló magyar honvédnek a küzdőképességét az, ha felesége azt írja neki, nem képes a saját és gyermekei ellátásáról gondoskodni, súlyosan nélkülöznek, nincs téli ruhájuk, cipőjük és fűtőanyaguk, sőt a lakbér nem fizetése miatt a háziúr kilakoltatással fenyegeti őket. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Internálótáborba az ilyen háziurakkal!) Ilyen, vagy még sokkal kétségbeesettebb hangnemben írt levél sok jutott el hozzám. Szegény honvédek ezeket a panaszos leveleket legtöbbször be is mutatják elöljáróiknak, azzal a szerény kéréssel, hogy ne hagyjuk hozzátartozóikat elveszni. (Bencs Zoltán: Nem hagyjuk! — Élénk helyeslés.) T. Képviselőház! E téren főleg a városokban sürgős és alapos segítségre van szükség. A pénzügyminiszter úr kérésemre visszamenőleg felemelte a rendkívüli családi segélyek összegét október 1-től, de a mai általánosan nehéz megélhetési viszonyok között ez nem oldja meg a kérdést. (Ügy van! Ügy van!) Elrendeltem tehát, hogy tiszti bizottságok a szociális gondoskodás közegeivel együtt november 15-ig járják végig az összes" bevonultak hozzátartozóit, állapítsák meg azoknak bajait és gondjait és tegyenek javaslatot a Régîtes mikéntjét és mennyiségét illetően. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen,) A pénzügyminiszter úr hozzájárulásával még december elején segíteni fogunk ott. ahol szükséges. Az állami gondoskodás azonban csak egy része lehet annak a hálának és elismerésnek, amellyel mindnyájunknak adóznunk kei! hőseink és hozzátartozóik iránt. Ez a hála csak akkor lesz teljes, ha a társadalom önkéntesen előnyben részesíti, munkával és támogatással látja el azokat, akik a hazáért harcolva áldozatokat hoztak és még inkább azokat, akik vérüket ontották. (Élénk helyeslés és taps.) Felkérek tehát mindenkit, hogy a hősi halottak hozzátartozóinak, a háború rokkantjainak es a harctéren küzdő katonáink családjainak társadalmi úton való hathatós támogatásával tegyen tanúbizonyságot a magyar nemzet lelki egységéről. Ne forduljon majd elő az, hogy a, hősiesen küzdő gyors-hadtest leszerelt katonája hiába kopogtat munkáért és elutasításban részesüljön azért, mert olyan csapatnál szolgai. amelyet gyakran mozgósítanak, (ügy van! Ügy van!) Bízom a magyar társadalom megértésében, (vitéz Imrédy Béla: El kell rendelni!) Az eddigiekben voltam bátor ismertetni azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyek tar-• cam keretében az elmúlt óv folyamán telmerültek s amelyeket részben meí?; is oldottunk, illetve megoldásunkon fáradoztunk. Biztosíthatom a t. Házat arról, hogy a honvédség vezetősége és annak minden egyes tagja teljes egeszében átérzi azt a súlyos ielelosseget, amely a mai nehéz időkben ráhárul es teljes erejével igyekszik munkáját a lehető legjobban elvegezni. Ugyanakkor kötelességemnek tartom azonban felhívni az egész magyar társadalmat: ne feledkezzék meg egy pillanatra sem arról, hogy egy háborúban sincs, különösen a mostaniban nincs, áldozatok nélkül győzelem. (Ügy van! Ügy van!) Figyelmeztetem a nemzetet, hogv az anyagi áldozatok mellett, amelyek a haderőnek a háborúra való felkészültséget szolgálják, elengedhetetlen a nemzet lelki készsége háborúra, (Ügy van! Ügy van!) amely erőt ad a háború borzalmaitól. Gondoljon mindenki nek önkéntes és szíves vállalásálhoz. Az isteni Gondviselés és nagy szövetségeseinkkel együtt 31*