Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 19Uí november 13-án, csütörtökön. 209 nobilis gesztus volna nemcsak a honvédelmi kormányzat, hanem az egész nemzet részéről, lm hősi halott tisztjei iránt ilyen anyagi formában is leróná kötelességet, T. Képviselőház! Van még egy kérdés, amelyre szeretnék kitérni és ez a tíízbarcosok kérdése. A tűzharcosok szövetségét mindenki, aki csak bizonyos mértékig is felül tud emelkedni a pártérdekek követelte fegyelem keretein, egy olyan szövetségnek, agy olyan egyesületnek tartja, amely ezeken a pártérdekeken és pártkeretekep felülemelkedve és kizárólag ebből a szempontból minden körülmények között a nemzet érdekeinek egyik legbiztosabb pillére. Éppen ezért nem akarom felhánytorgatni a multat, de figyelmeztetésül a jövőre azt kérem a honvédelmi kormányzattól, méltóztassék a leghatározottabban belenyúlni ennek a tűzharcos szövetségnek életébe és minden körülmények között érvényesíteni befolyását atckintetben, hogy ezt a tűzharcos szövetséget egyetlen egy politikai párt se sajátíthassa ki -semmi körülmények között a maga céljaira és semmiféle formában ne állíthassa kasztérdekek szolgálatába, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — hogy legyen egy tűzharcos szövetség, amely a nemzeti érdekeknek mindenkor a letéteményese és amely mindig hallassa <a szavát, amikor a nemzet érdekei azt valóban úgy kívánják. Azt hiszem, ez jogos kérés nemcsak R mi oldalunkról, hanem jogos kérése -a Ház minden egyes tagjának, de az egész magyar nemzetnek is, mert a tűzharcosok — akár a szövetségben lévők, akár a kívülállók — a nemzet erkölcsi •erejének mindenkor nagy erőtartalékát jelen tik és ez az erőtartalék nem arravaló, hogy pártpolitikai célok szolgálatában elpocsékoljuk. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Napidíjas tüntetők!) Tekintettel arra, hogy felhoztam mindazokat a kérdéseket, amelyek mondjuk, az én legszűkebb fegyvernememmel kapcsolatban ide a, Ház elé kívánkoztak, be is fejezem beszédemet azzal, hogy bár a honvédelmi miniszter úr személye iránt bizalommal viseltetünk, mégis részben politikai pártállásom, részben pedig a kormányzattal szemben való bizalmatlanságom folytán a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon ) Elnök: Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: Keintzel Ede! Elnök: Keintzel Ede képviselő urat illeti a a. szó. Keintzel Ede: T. Ház! Midőn 1940 szeptember havában a kis honvédsereg eljött, megér- • kezett hozzánk is, a szász nemzetiséghez tartozó erdélyi nép nagy örömmel üdvözlte őket és rokonszenvének nyíltan kifejezést adott. Ez nein frázis, valóban így volt. Ennek indoka talán az, hogy azok a fiatal honvédek, akiket üdvözölhettünk, nem voltak mások, mint fiai azoknak, akikkel együtt harcoltunk 1914-től 1918-ig, a tisztikarban pedig nagyon sok bajtárssal találkoztunk, akikkel együtt voltunk a közös fronton, lett légyen az nyugaton vagy keleten. E napok örömében azonban nem hiányzott a keserűség sem. T. Ház! Ha egy tisztről vau szó, akkor annak más címet nem adhatunk, mint azt a rendfokozatot, amelyet becsületben megszerzett magának és amelyet részére az egész világon elismernek. Ha valaki elérte az ezredesi rendfokozatot, akkor ő ezredes marad, bármely hadseregben szerezte is meg ezt a rendfokozatát. Van lefokozás; jogerős linói ítélet, — akár becsületbíróság, akár büntetőbíróság mondja ki azt — lefokozásra ítélheti a katonát, ami a katonákra nézve egyúttal a legszégyenletesebb büntetés, ami csak érheti őket; mert van még ugyan egy büntetés: a halálraítélés is, ennél azonban nem veszíti el a rendfokozatát. Sajnos, de úgy vélem, hogy az erdélyi szász volt tényleges tisztek szolgáltatják talán az első példát arra, hogy egy becsületben megszerzett rendfokozat tőlük megtagadtatik. (Egy hány a középen: Magyairok is!) Előfordult az, hogy egy volt magasrangú tiszt hivatalos átiratot kapott, amelyben a következő cím van: »Posch Hugó úrnak, Posch Frigyes fia«. Azokról a tisztekről akarok ugyanis beszélni, t. Ház, akik a volt monarchia hadseregében tényleges szolgálatot teljesítettek, 1918/19 után pedig beléptek a román hadseregbe és ott teljesítettek tovább szolgálatot. Amikor 1940 szeptemberében visszakerültünk az anyaországhoz, érdeklődtünk a sorsuk felől és azt a választ kaptuk, szó sem lehet róla, hogy ezeket a tiszteket visszavegyék aktív szolgálatba. Tekintve azt, hogy minden hadseregben létezik egy bizonyos tradíció és erkölcsi felfogás, mi méltányoltuk ezt és tudomásul is vettük. Nem is arról volt most máiszó, hogy aktív tisztek rendfokozatukat a tényleges szolgálatba való átvétellel visszakapják, (Meskó Zoltán: Oláh ezredesek voltak!) hanem arról volt szó, hogy nyugdíjuk megállapittassék. A nyugdíj megállapításánál pedig kiderült, hogy ilyen esetben sem ismerik el a rendfokozatot, hanem ezek az illető tisztek csak mint egvszerií honvédnyugdíjasok ... (Mesko Zoltán: Ellenünk képezték ki az oláhokat.) Elnök: Meskó képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. A képviselő úr fel van iratkozva, mindjárt -orra kerül. Keintzel Ede: Amikor pedig a nyugdíjmegállapításról volt szó, akkor körülbelül a következő eset történt. Tekintve, hogy ezeknek a tiszteknek legnagyobb része nem tudta eredeti okmányokkal bizonyítani elért rendfokozatát, körülbelül úgy festett a kép, hogy például, akinek 25 éves tényleges szolgalata volt. azt úgy tekintették, mintha őrnagyi rangot ert volna el és> eszerint fogják megállapítani a nyugdíját. Meg kívánom jegyezni meg azt, hogy a ténylegesen szolgált éveknél sem számították a háborús éveken kétszeresen, _ ugy, amint az minden hadseregben szokás, különben sem számították a csapatnál töltött éveket többnek mint ahogyan ez is az egész világon, különösen a honvéd hadseregben is szobás. Hogy bebizonyíthassák, milyen rendfokozatuk volt,' ezek a tisztek kötelesek az eredeti okmányokat csatolni, vagy pedig két tanúval bizonyítani, hogy milyen rendfokozatot ertek el. Az első követelés teljesítése majdnem lehetetlenségbe ütközik azért, mert ezeknek a tiszteknek okmányai vagy elvesztek véglegesen, ha például Beszarábiáíban töltötték szolgálatukat, vagy pedig más okból nem tudják beszerezni, mert külföldön, vannak. Legalább annyi segít séget lehetett volna nekik nyújtani, hogy a törzslapjuk szerint kimutatott rendfokozatukat ismerték volna el, hiszen a régi császári, királyi hadsereg sematizmusából könnyedén meg lehetett volna ezt állapítani. A két tanúval pp dig azért nem tudnak bizonyítani semmit sem, mert nem volt állandó állomásuk és így nem tudnak olyan két embert szerezni, aki valóban becsületesen be tudja bizonyítani mindazt, ami szükséges. Ilyent számítások után előadódik az a helyzet, hogy az ezredes, aki eddig körülbelül 555 pengő nyugdíjat kapott, az új megállapítás szerint 294 pengőt kap. Ennek felelnek meg körülbelül a többi rendfokozatok is.