Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 194-1 november 13-án, csütörtökön. 205 nevét. A gyorsabban adminisztráló katonai kitlütotetések mellé adja meg a polgári társadalom is a maga elismerését és megbecsülését azzal, hogy tanuljon meg lemondani, kevesebbet enni, kevesebbet bankettezni és szórakozni, becsületesebbnek, önzetlenebbnek lenni, a közösségért élni, hogy harcoló honvédeink itthonmaradott családtagjainak és neikik semmiben ne legyen nélkülözésük. T. Ház! Emlékeztem, hogy emléket állítsak azoknak a bajtársaknak, akik férfiúi becsülettel kötelességüket teljesítették nemcsak e pillanatnak, hanem a nemzet elkövetkezendő ezer esztendejének is. Ott voltam, láttam, hogyan készült fel a bolsevizmus Magyarország ellen és elítélem azt a megjegyzését Bajcsy-Zsilinszky igen t. képviselő úrnak, amelyben ellenezte, hogy mi támadó háborút indítottunk és azt mondotta, hogy védekeztünk volna. A legjobb védekezés a támadás. Nekünk kötelességünk volt innen a határokról elsöpörnünk azt a veszedelmet, amely elsöpörte volna Magvarországot, (ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Emlékeztem, hogy tüzeket, lángokat gyújtsak, mert azt mondják, ez az esztendő is a tűznek az esztendeje. A tűz perzsel, éget, pusztít, de ugyanakkor melegít, világosít és tisztít is. Ahogyan Imrédy Béla mondotta, »A tüzek nyomában az európai kultúrának fülledt, nyomott légkörébe életet adó áramlás tör be, kivérzett, elszáradt, élettelen társadalmi és gazdasági rendszerek "helyébe új meglátásokon alapuló rend kezd kibontakozni, egyre jobban megvilágosodnak az emberi elmék, a füst lassanként felszáll és a látóhatáron új világok képe tárul a látóvá vált szemek elé.« Egyrészt ezért vagyok büszke, hogy résztvehettem e tűzben, másrészt büszke vagyok és büszke öröm tölt el azért, mert egy korszerűen képzett és felszerelt ütőképes hadseregnek lehettem egyszerű legénységi tagja. Az emlékezés után most a hálának a húrját pengetem azok felé, akik a mai magyar hadsereg korszerűsítésének és tökéletesítésének úttörői és kifejlesztői voltak. Mert higyjék el, veszélyben dübörögtünk, mégis mosolygó lélekkel néztük a haragos Fekete-Tisza és a kanyargó Tatárhágó útján előretörő rohamsisakos ezreket és, tízezreket, a hosszú kilométereken vonuló gépkocsi-, harcikocsi- és műszaki menetoszlopokat, a végtelen utakat és völgyeket benépesítő derék magyar huszárokat és kerékpárosokat és elfeledtük ennek büszke látásában, hogy talán éhesek vagyunk, hogy talán álmosak vagyunk. Belőlem önként feltört a kiáltás, amikor e félelmes és pompás felvonulást láttam: »él nemzet e hazán s jaj annak, aki feltámad ellene és ha Isten is segít, ki bír velünk, szabad népek valánk s azok leszünk!« T. Ház! Amennyire örültünk önmagunknak, a korszerű magyar hadseregnek, annyira borzadtunk a világgá hazudott szovjet jóléten. És amikor útszéli árkokban, mezőkön, vagy talán az imént elfoglalt épületek piszkos padlóján álomra hajtottuk fejünket, feltört bennünk annak a vágya, bárha a magyar szociáldemokrata vezérek és félrevezetett munkások látnák ezt a borzasztóan igaz hazugságot és mire hazamegyünk, a kormány megoldaná a munkáskérdést és a munka becsületét s vele örökre elnémítaná a nemzetközi zsidó érdekeket szolgáló szociáldemokráciát. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Szeder Ferenc: És amikor ott dicsérték, azon az oldalon, a szovjetet! — Gr. Károlyi Viktor közbeszól) Elnök: Csendet kérek, Szeder képviselő úr és gróf Károlyi képviselő urat is kérem, mélKEPVISELÖHÁZI NAPLÓ XI. tóztassék csendben maradni. (Szeder Ferenc közbeszól.) Szeder képviselő urat ismételten figyelmeztetem, ne méltóztassék közbeszólni. Palló Imre: Akik ott kint voltunk, a legmélyebb megdöbbenéssel és a legmélyebb gyűlölettel teltünk el mindenki ellen, aki eszmei barátnak vallja magát eme szovjethazugsággal. T. Ház! Itt kívánkozik megemlítésre a dicsőséges német hadsereg és annak csodálatos, kiváló vezére, Hitler Adolf, aki parancsot adott arra, hogy ezt az európai mételyt, ezt a ^súlyos daganatot kiszakítsuk Európa testéből. A világtörténelem legfontosabb kérdését oldja meg a világtörténelem legképzettebb, legkorszerűbben felszerelt és legbajtársiasabb, legfegyelmezettebb hadserege. Amennyire bámultuk mi ott künn e csodás hadsereg vezetéséit és ütőképességét,_ higyjék el, annyira csodálták a német bajtársak is a miénket és siettek is elismerésüket tudtul adni, amikor azt mondották, hogy a magyar hadsereggel meghódítanák a világot. Beszélgettem egy haditudósítóval, aki elragadtatással beszélt a magyar gépesített gyalogságról, a huszárokról, akik ahol a páncélgépkocsi a sár miatt nem tudott előretörni, ott a magyar huszárok a legszebben oldották meg a feladatot. Beszélt fiatal magyar re pülőinkröl, akik a Dnyepernél támogatva a német páncélosok előretörését, rövid idő alatt 15 Rátát lőttek le. Ennél a megnyilatkozó elismerésüknél sokkal jobban esett nekünk a német katonáknak számtalanszor megnyilat kozó bajtársiassága. (Éljenzés.) Egy kis csokoládé, egy kis cigaretta, kalács, rum, esetleg egy motorkerékpár, mind-mind az egyenrangúak megbecsülő bajtársiasságának jele. Csak mint epizódot elmondom ennek a motorkerékpárnak a történetét. A németek nagy tömegben zsákmányoltak motorkerékpárokat és egy német katona őrizte ezt a tömeget. Arra ment egy magyar hadnagy, nézte a motorkerékpárokat. A német katona megszólította, hogy hadnagy úrnak nincs talán szüksége egy motorkerekpárra? Azt felelte a hadnagy, de igen, szükségem volna rá. Hát kérem, tessék, válogasson ki egyet, hangzott a válasz. A magyar hadnagy kiválogatott egyet és a német katona egy írást szerkesztett, amelyben az állott, hogy szolgálati érdekből X. Y. magyar hadnagynak az ilyen és ilyen számú motorkerekpárt rendelkezésére bocsátotta és a hadnagy ezt nyugtázta. (Helyeslés.) Amikor egy egyszerű közlegénynek ezt a nemes bajtársi megnyilatkozását látjuk, amellyel segítségere sietett egy magyar hadnagynak, aki éppen el volt maradva a csapattestétől, akkor igazan láthatjuk az őszinte magyar-német fegyverbarátságot. Természetesen mi is szívesen alltunk a német kamerádok rendelkezésére, csak a nyelv és a ruha választott el egymástól bennünket, de fegyelmezettségben, harckészsegben, fáradásban, vitézkedésben és áldozatban egyek voltunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. T, Ház! A magyar-német fegyverbarátság nem álom, hanem tény, mutatják ezek a példák, de hiszen hagyomány is. Valahogyan egymás mellé rendelt bennünket a sors es hiába, ez a fegyverbarátság minden körülmények között fennáll és örökéletű, mert nekünk itt küldetést kell teljesítenünk és mi csak így tudunk ennek a küldetésnek eleget tenni. (Vgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Nagy feladatok várnak Magyarországra. Ezeknek a feladatoknak a megoldására, íme, megszerezte