Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

202 Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 1941 november 13-án, csütörtökön. egy másik magyar testvérrel szemben. Ha va­laki megérdemli a katonaságnál szorgalma, be­csületessége, tudása, rátermettsége folytán a megkülönböztetést, akkor adjunk inkább neki elismerésképpen egy karpaszományt, ha van érettségije, ha pedig nincs, akkor az valami egészen különöset, vezetésre hivatottságot fog majd nála jelenteni. Felhívom a honvédelmi miniszter úr szíyes figyelmét a honvédelmi nevelő- és képzointéze­tekre is. Különös súlyt kellene arra fektetni, liogy a magyar föld gyermekei és a most visz­szacsatolt Délvidék, Felvidék és Székelyföld gyermekei minél nagyobb számban vétessenek fel akár az alsóbbfoikú, akár a felsőbbfokú kato­nai iskolákba, hogy a magyar fold fiai vigyék be azt az egészséges^ levegőt a honvédségbe, amit a magyar föld jelent­Felhívom a miniszter úr figyelmét a ma­gyar történelemnek a katonái akadémia utolsó évfolyamában való fokozott tanítására. Éppen Szabó Gyula igen t. képviselőtársam említett itt meg egypár nevelési problémát, amelyek­nek bevezetését a katonai akadémiákban ós is­kolákban általában szükségesnek tartja. Ehhez én még azzal csatlakozom, hogy a magyar tör­ténelmet tanítsuk, mert a történelem az élet mestere. A határzónákban, t. Ház, és egyes olyan nagyközségekben is, ahol ma helyőrségek vannak, de középiskolák nincsenek megfelelő számban, vagy egyáltalán nincsenek, végtele­nül nehéz egy többgyermekes tisztnek vagy al­tisztnek a gyermekét felnevelnie. Azért, mert valaki beosztásánál fogva egy kisvárosba vagy egy kisközségbe kerül és azért, mert sok gye­reke van, nem szabad őt megbüntetni még az­zal is, hogy gyermekeit anyagi erők hiányá­ban ne tudja megfelelőképpen neveltetni. En meg vagyok győződve arról, t. Ház, hogyha a honvédelmi miniszter úr ilyen irányban kérés­sel fordul a t. Házhoz, nagyon szívesen meg­szavazzuk mindnyájan, hogy a nagyobb vi­déki gócpontokon, ahol a legkülönfélébb isko Iák vannak, a tisztek és altisztek gyermekei számára internátusok teremtessenek, amelyek­ben minimális költséggel felnevelhetők lesz­nek az arra érdemes tiszti vagy altiszti gyere kek, kik a középiskolát, vagy esetleg az egye­temet akarják elvégezni. Méltóztassanak el­hinni ugyanis t. Ház, hogy nagyon sok ma­gyar gyerek azért nem született meg, mert a szülők anyagi gondoktól félve szomorú jövőt láttak, mit csináljunk a gyerekkel, a máso­dikkal vagy a harmadikkal, nem lesz majd jövedelmünk, hogy beküldjük városba, isko­lába taníttatni, azután meg ha baj vagy be­tegség van, az a szülő oda kell, hogy utazzon meglátogatni gyermekét. Ezek olyan külön megterhelések egy kisvárosi kis tisztviselővel, szülővel szemben, amelyeket csak azok éreznek ig v azán, akik vidéken, sőt eldugott, a kultúrától távoleső helyeken voltak kénytelenek szol­gálni. T. Ház! Hálánkat ós kegyeletünket a hősi halottakkal és a hadirokkantakkal szemben is le kell rónunk, ez nem vitás, ez kötelességünk, A hadbavonultak anyagi tönkremenetelét vagy súlyos károsodását is meg kell akadá­lyoznunk. Ez sem lehet vitás, t. Ház. Tudom, hogy ebben a tekintetben mindent nem tehet meg a honvédelmi miniszter úr, azonban az összkormány, az egyes szakminisz­ter urak tárcájuk hatáskörén belül, a nehéz­ipar, a nagybankok, a felszabaduló zsidó vagy más nagybirtokok és az egész magyar társa­dalom minden erejével hozzá kell hogy járul­janak a könnyek felszárításához, és a haza hő­seinek olyan megsegítéséhez, hogy mégegyszer ne történhessék meg, hogy hadirokkantak Bu­dapest utcáin kolduljanak, gyufát áruljanak, vagy pedig az, hogy a háborúba bevonuló tisztviselők rangban, előmenetelben visszama­radjanak, míg azok, akik felmentve itthon ül­tek, mire a háborúból hazajöttek bajtársaik, mar vezető pozícióba kerülhettek. A honvé­delmi miniszter úr és a kormány e kérdések­^ n + i e ^ 0] l te í ueil , ma ^ uk mögött fogják találni f l Ház' A " eSéSZ **$' igényű kis juttatl!okkal, a k?s a dTlgokkaf Ts oromét lehet neki szerezni. Csak esv két anró Aí ­ml l tek­Példái11 ' azt fioâ:\AoS lorüulnanak az arra rászoruló hadbavonultak itthon levő szegény hozzátartozói, akiknek rá­diójuk van, a radiótársaság nagyon szívesen elengedne azt a havi 240 pengőt, hogy ezzel is dokumentálja, hogy hozzá akar járulni a hadba­vonuitak megsegítéséhez. Még vagyunk győ­zodva arról is, hogy a rádiótársaság a kórhá­zakban azt a fejhallgatót, amelyet annak a szegény sebesült katonának adhatnak, amely­lyel a sebesült katona egy kis lelki örömöt, lelki nyugalmat szerezhetne magának, ha kérnek, ingyen adná és nem számítana fel dí­jazást érte. De meg vagyok győződve arról is, hogy ha egy sebesült katona súlyos állapot­ban hazakerül valamely kórházba és a hozzá­tartozó íeleseg vagy szerető gyermek, vagy anya meg akarja őt látogatni és az illető a Mav.-hoz fordulna szabadjegyért, hogv ha ez meg lenne szervezve, — úgyis van 50 vagy nem tudom hány millió pengő hiány a Máv. költségvetésében — a Máv.-nál ez nem számí­tana. Akár egy, akár két személy részére, nem is egyszer, hanem kétszer vagy háromszor is lehetne — amiig a gyógyulás folyamata tart — ilyen szabadjegyeket rendelkezésre bocsá­tani. Nagyon sok ilyen probléma van még, amelyeket azonban nem akarok itt mind a Ház színe előtt ismertetni. Hiszen láttam a közelmúltban is, hogy a honvédelmi miniszter úr az egyenként tudomására jutott eseteket jóindulatúlag és szeretettel igyekezett orvo­solni. Amidőn vitéz katonáinknak és a honvéd­ség minden egyes tagjának mégegyszer há­lánkat és köszönetünket fejezzük ki, kérem, hogy mi, magyar képviselők mindnyájunk ér­dekében és a magyar haza érdekében te­gyünk meg mindent a honvédségért, hogy 1918 október 31-e mégegyszer meg ne ismét­lődjék. Hogy a költségvetést nem fogadom el, ez csak azért van, mert a költségvetésnek ezt a méretezését úgy a magam, mint pártom ke­veseljük és mert a kormány iránt teljes bizal­matlansággal viseltetünk. (Éljenzés és taps a stsélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Padányi Gulyás Jenő! Elnök: Padányi Gulyás Jenő képviselő urat illeti a szó. Padányi Gulyás Jenő: T. Ház! A tárca múlt évi bizottsági tárgyalásánál arra kértem annakidején a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék — legalább is honvédelmi vi­szonylatban — ' ösztöndíjak nyújtásával segí; teni azon a mérnökhiányon, amelynek annyi sok fenyegető« jelét látjuk és tapasztaljuk. A honvédelmi miniszter úr akkor nagy sajnála­tomra kitért a teljesítés alól azzal, hogy talán valamely más módját fogja a segítésnek meg­ÍPVWÍ t- ^ , + m /^ y í\ r katona nem nagy­iffenju, kis juttatásokkal, kis dolgokkal is oromét leihet neki szerezni. Csak exv két anró fÄ ' ml ï ek- Példáu1 ' azt Ämf ha hotzS torüulnanak az arra rászoruló hadbavonultak itthon levő szegény hozzátartozói, akiknek rá­diójuk van, a radiótársaság nagyon szívesen elengedne azt a ha V1 240 pengőt, hogy ezzel is dokumentálja, hogy hozzá akar járulni a hadba­vonuitak megsegítéséhez. Me«- vagyunk ryŐ­zodva arról is, hogy a radiótársaság a kórhá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom