Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. ülése 1941 november 12-én, szerdán. 163 nárniit vet bele abba a földbe, több lesz a nye­reségre. De mi lesz ennek.- a következménye? Az, hogy még kevesebb zsír és szalonna lesz ebben az országban. Az igazságos megoldás az volna, hogy ha a kisbirtok termel kukoricát, akkor akinek nincs kukoricája, adja oda a be­fogásra, alkalmas sertését annak, aki kellő mennyiségű kukoricával rendelkezik. (Polgár Béla: Lehet kapni sertést!) Nem lehet kapni. Békés vármegyében a maximális áron renge­teg sertést el lehetne helyezni, ha volna, de nincs. Állítom, hogy nincs. (Polgár Béla: Tes­sék venni 36 kilón aluli sertést.) Az ilyen ser­tés nem befogásra képes. (Zaj. — Elnök csen­ffet.) De tarthatatlan ennek az árnak a fenn­tartása más szempontból is. Még vége sincs a gazdaadósságok rendezésének, tehát nem tűr­hetjük, hogy a kisgazdák termeivényeinek túl alacsony áron való megállapításával a gazda­adósságok egy új rendezésének alapját készít­sük elő. Nem kivételes helyzetet akarunk a termelők számára a gazdasági termeivények árának emelésével, hanem csak lépést akarunk tartani a más téren bekövetkezett drágasági folyamattal. Az állam is folyton emel mindent. Emeli a cukrot, a trafik árát, azután a vasútnál is eme­lések vannak, továbbá az, illetékeknél, az adók­nál, a munkabéreknél stb. Ma málr valósággal az a helyzet a mezőgazdaságban, hogy a mező­gazdasági munkás legfőbb ellenségét a terme­lőben látja, mert a termelő nem tud neki olyan munkabért fizetni, amilyet — mondjuk — a közmunkáknál fizetnek. (Zaj.) Ezt tisztán a ter­melő osztály számlájára írja az a mezőgazda­sági munkás, azt mondja, hogy az nem akarja megfizetni a munkabért, holott a helyzet az, hogy nem tudja megfizetni, mert a termeivé­nyek árai rá nézve rosszul vannak megállapítva. Egészen természetes, hogy annak a munkásnak joga van béremelést kérni, mert ha minden drágul, akkor ő sem tudl megélni, ha nem kap magasabb munkabéreket. Folyton propagáljtáik a kukorica négyszeri megkapálását. Kérdem: tíz pengős napszám és 13 pengőm kukoricaár mellett hogyan lehet kukoricát termelni? Pró­bálja meg, aki tudja. És még a gazdasági fel­ügyelőség azt nroponália, hogy négyszer kapái­tassuk meg a kukoricát! Ez nagyon helyes, de nem 13 pengős kukoricáért, (Zaj és ellentmon­dások a jobboldalon.) Azokkal a hamis és rossz­hiszemű újságcikkekkel szemben, amelyek ma azt iparkodnak kimutatni a termelőről, hogy hazafiatlan és^ nyereségvágyból csak a saját egyéni érdekeit tartja szem előtt a termeivé­nyek ára tekintetében, niekem tisztelet­teljes megjegyzésem, hogy ez óriási tévedés, mert a termelőtársadalom szívesen menne le­felé egészen a hat—hét pengős árakig is, ha minden más cikknek az ára is lemenne a tíz pengős csizma áráig. (Helyeslés és taps a, bah és ssélsőbaloldalon.) Tűrhetetlen az a helyzet, hogy csak a termeivények árait tudják leszorí­tani. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. B. Szabó István: Mivel beszédidőm lejárt, befejezésül legyen szabad a következő kívánsá­got előterjeszteni: A helyett, hogy a termelőtől ezen a lehetetlenülj alacsony maximális áron erőszakos rekvirálással viszik el a tengerit, in­kább juttassák a befogni való sertéseket azok­nak, akik kellő mennyiségű kukoricával rendel­keznek. A kukoricánál pedig vagy emeljék fel vonalra- vagy pedig szállítsák le azok árát a 13 pengős kukorica árszínvonalára. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpolációt a Ház kiadja a közellátási miniszter úrnak. Következik Horváth Ferenc képviselő űr interpellációja az iparügyi miniszter úrihoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az inter­pelláció szövegét felolvasni. Spák Iván jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. iparügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása az iparügyi miniszter úr­nak arról, hogy az állami kezelésbe vett nagy­bányai Phőnix-féle bánya- és ipartelepet egy magánérdekeltség olyan feltételek mellett akarja átvenni, amelyek az ottani állami bánya- és ipartelepek egészséges, jövedelmező fejlődését károsan akadályoznák? Hajlandó-e a miniszter úr intézkedni, hogy ily irányú megállapodás, avagy szerződés csaik olyan feltételek között jöhessen létre, melyek az ottani állami bányák és ipartelepek jövő ! fejlődésének lehetőségét minden irányban tel­jesen biztosítják?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Horváth Ferenc: T. Ház! A visszatért Ke­let-Magyarországnak egy fontos gazdasági kéroésiöt hozom ide a Ház elé. Fontos ennek a kérdésnek mikénti elintézése, mert ez a gazda­sági kérdés Nagybányának és vidékének ipar­telepeivel van kapcsolatban. Fontos, mert ßz ottlévő — számbeli kisebbsége mellett — ma­gyarság sorsa az ottani bányákkal és ipartele­pekkel függ össze, azokból él, sorsának alaku­lása tehát elsősorban ezekkel a bányákkal van kapcsolatban. Nagybányán és vidékén az államnak arany-, ezüst-, réz-, ólom- és cinkbányái van­nak. De ugyanezen a vidéken az állami bá­nyák mellett még magánérdekeltségnek is van­mak bányái, mint például^ a Nagybányai Phö­nix vállalatnak, amely bányákban ugyancsak ezüstöt, rezet, ólmot és cinket bányásznak. Aranyat egyedül az állami bányából termelnek ki. Az arany a bányában pirittel kapcsolatban fordul elő s ezt azért hangsúlyozom ki, mert erről különösen szó lesz. A bányászott piritben az aranyon kívül még igen jelentős mennyiségű kén is van. 1893-igezt a piritet levegőben pörkölték és ké­szítették elő — ez egy technikai mozzanat az arany kiválasztása során — mondom levegő­iben pörkölték, ami azt jelentette, hogy a pirit­ben lévő jelentős érték, a kén elillant, használ­hatatlanná vált. Ezért az állam még 1893-ban pályázatot hirdetett egy ottani kénsavgyár felállítására, hogy a piritet ott pörkölve, a ként haszonítsák. Ennek a kensavgyárnak a felállí­tóját pályázat útján két zsidó testvér, a Wei­ser testvérek. Weiser Artúr és Oszkár vállal­ták. Meg is építették a kénsavgyár,at az állam­mal létrejött szerződés szerint, olyan értelem­ben, hoffy a kénsnvgvár 35 évi használat után, tehát 1928-ban az állam tulajdonába fog~át­menni. Mi történt közben*? Ügylátszik a kénsav­gyártás és általában a kénsavgyár nagyon luikratívnak bizonyult, mert a Weiser testvérek időközben a saját maguk részére is építettek egy önálló kénsavp:yárat. Ezt a kénsavg_yárat egyedül az állami bányákból származó pirittel lehetett ellátni. Már most 1928-ban amikor arra került a sor, hogy a román állaim) birto­kába vegye ,az 1893. évi magyar megállapodás alapján létesült kénsay gyárat, kitűnt, hogy az állam részére épült kénsavgyár teljesen hasz­nálhatatlan. Weiserék részére természetesen semmi értelme nem volt anAak, hogy az állami kénsavgyárat üzemképesen tartsák a - saját 24*

Next

/
Oldalképek
Tartalom